… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt TOP5 karácsonyi vásár

TOP5 karácsonyi vásár

A magyarok mindössze egytizede utazik el télen, főként anyagi okok tartják vissza őket. Akik megengedhetik magunknak, hogy télen is „nyaraljanak”, azok többsége az aktív kikapcsolódást választja: elsősorban kirándulni, túrázni, várost nézni mennek – derült ki a Travel Channel kutatásából1. A tévécsatorna, amely szórakoztató betekintést nyújt a különböző országok kultúrájába és titkaiba, a felmérésben azt is vizsgálta, hogy hova és mennyiért utaznak ebben a hideg évszakban a magyarok.

Nem telik a téli utazásra

A megkérdezetteknek csak 11%-a utazik valahova telente, most télen egy kicsivel még kevesebben: 9% tervez kiruccanást február végéig. (Összehasonlításként: a britek egyötödének már konkrét úti tervei vannak erre a télre, további 23% pedig fontolgatja2.) Akik általában otthon telelnek, azok kétharmada úgy nyilatkozott, hogy azért nem utazik el, mert nem engedheti meg magának. A mostani télen azonban a túlterheltség is nagy szerepet játszik: a válaszadók egyharmada szintén az anyagi okokat jelölte meg akadályként, de ugyanennyien hivatkoztak arra is, hogy ezen a télen nincs idejük elutazni sehova. Van azonban egy szűk réteg (az utazók 11%-a), akik két utat is beiktatnak. Ugyanannyian (36%) választják az olcsóbb, 50 és 100 ezer forint közötti utakat, mint a kissé drágábbakat (100-200 ezer között), 200 ezren felül alig néhányan költenek – ez az idősebb, 50 feletti korosztály egy szűk rétegére jellemző. A legtöbben nem is mennek messzire: 59% belföldön utazik, 42% a szomszédos országokba látogat el, a dél-és nyugat-európai, illetve távolabbi úticélok igen ritkák – áll a Travel Channel felmérésében. A belföldi út a fiatalabbak (19-39 évesek) körében népszerűbb, ebben a korosztályban 10%-kal többen utaznak Magyarországon belül, mint külföldre.

A síelés csak a harmadik legkedveltebbúti cél
A télen utazók fele kirándulni, túrázni indul, másodikként (40%) a városnézés szerepel az utazás céljaként, és kissé mögötte (39%) következik csak a síelés, snowboardozás. A relaxáció, illetve wellness célú utakat ennél körülbelül 10%-kal kevesebben választják – a magyarok tehát az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben. A síelők háromnegyede a külföldi sípályákat választja. Ausztria, majd Szlovákia a legnépszerűbb hely, a harmadik csak Magyarország – utóbbi inkább a fiatalabbak (19-39 évesek) körében közkedvelt.

Ezen a télen legtöbben a két ünnep között utaznak, és a válaszadók kétharmada családjával teszi ezt. Az elutazók 21 %-a megy barátokkal, utazásuk célja főként a külföldön töltött szilveszter.

A Travel Channel ajánlja

TOP5 hely síeléshez:

  1. Schladming- Dachstein (Ausztria)
    232 km-nyi sípálya, 98 felvonóval és téli-nyári szánkópályával, az itt megrendezett sí-világbajnokságnak köszönhetően kiváló pályarendszert kínál.

  1. Ischgl,Silvretta Arena (Ausztria)
    241 km-nyi pálya, 44 felvonóval, éjszakai síelési lehetőséggel, 7 km-es szánkópályával.

  1. Kubinska Hola (Szlovákia)
    14 km-nyi sípálya – ebből 10 km piros pálya. 10 km-nyi sífutópálya, a mélyhó-sízést kedvelőknek pedig remek terepek a fenyőfák között.

  1. Donovaly (Szlovákia)
    Budapestről 3 óra autózással elérhető, 11 km-nyi sípálya, 16 felvonóval. Minden évben szánhúzóverseny.

  1. Kranjska Gora (Szlovénia)
    21 pálya, 19 felvonóval. Elsősorban kezdőknek ajánlható, mert a pályák legtöbbje lankás.

TOP5 karácsonyi vásár

  1. Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár
    Kulináris élmények, kulturális események, zsűrizett kézműves portékák, körhinta. Forralt bor és kürtöskalács.

  1. Bécsi Karácsonyi Vásárok – Wiener Adventzauber, Altwiener Christkindlmarkt
    Csokoládék, egyedi kerámiák, üvegdíszeket. Fehér kolbászkák, puncs, forró csokival. A közeli Városháza előtt kacskaringós ösvényekkel tarkított jégpálya.

  1. Müncheni Karácsonyi Vásár
    Házi mézek, fajátékok.Krampuszfutás: 12 ördögfióka ront a vásárfia után kutatók közé

  1. Prágai Karácsonyi Vásár
    Helyi sörök, becherovka. Vásárfia: A Gólem miniatűr másolatai és Švejk ajándéktárgyak, Šbejbl és Hurvinek bábok

  1. Krakkói Karácsonyi Vásár
    Helyi barna sör, vagy a világos – egy kanál málnaszörppel feldobva, házi készítésű sajtok.

1A kutatást a TÁRKI végezte a Travel Channel megbízásából 2014 novemberében. A minta nagysága 1006 fő. A minta a népszámlálási adatok alapján reprezentatív a magyar populációra. A jelen kutatás során a családhoz, rokonokhoz az ünnepekre való hazautazást nem értettük a téli utazások körébe.

2 Forrás: Association of British Travel Agents (Abta) http://www2.atlaschoice.com/news/demand-for-winter-holidays-is-heating-up-survey-shows/

Hozzászólások

Pin It on Pinterest