… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Valóban készen állsz a szerelemre?

Valóban készen állsz a szerelemre?

A szakértők szerint egy komoly kapcsolat kiheverése akár 5 évig is tarthat. Ez persze nem azt jelenti, ennyi időn keresztül egyedül kell lennünk, de mindenképpen több időt kell szentelnünk önmagunkra pár napnál. Egy brit kutatás szerint vannak jelei annak, ha valóban készen állunk egy új, egészséges párkapcsolatra.

Az első és legfontosabb jel, hogy már nem keresgélünk görcsösen a nagy Ő után. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a régit majd elfelejtjük egy újjal, e tanulmány szerint azonban ez csupán az esetek egynegyedében van így. Legtöbbször egy újabb kudarc várományosai vagyunk. Szakítás után időt kell adnunk lelkünk regenerálódására. A következő lépés, amikor egy randi nem lesz fontosabb minden másnál. Ha egyedülállóak vagyunk, mindenhol potenciális jelölteket látunk és egy randit még lázas betegség esetén sem mondunk le, azt gondolva, nehogy elszalasszuk az igazit. Az igazság azonban az, hogy ha a megfelelő partnerről van szó, akkor meg fogja érteni, ha a randi késik egy hetet.

A tanulmány szerint a harmadik jel, amikor már teljesen el tudod engedni magad egy bulin. Mindenkivel beszélgetsz, akkor is jól érzed magad a barátaiddal, ha éppen senki nem érdeklődik utánad. Magabiztos vagy mindenféle visszajelzés nélkül is.

Az utolsó belső jel arra, hogy valóban készen állsz belevetni magad egy új szerelembe, ha egyedül is boldognak érzed magad. Amikor az esti sorozat nézése, vagy egy nagy séta a kutyusoddal is épp olyan jó érzéssel tölt el, mintha elmennél moziba egy pasival. A kutatók szerint a boldogság a legjobb pasifogó „taktika”, mivel olyan hormonok szabadulnak fel a szervezetünkben, amelyek még vonzóbbá tesznek minket a másik nem számára.

Balázs Zsuzsanna

Hozzászólások

Pin It on Pinterest