… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt A legtrendibb étterem: a lakásétterem

A legtrendibb étterem: a lakásétterem

Egy újabb őrület indult hódító útjára, a lakásétterem. Bár hazánkban is található már néhány belőlük, annak ellenére, hogy külföldön már nagy divatja van, nálunk mégis csak szűk körben ismertek, pedig igazán érdemes minimum egyszer kipróbálunk, garantáltan felejthetetlen élményt ad. De akkor most nézzük meg, miben rejlik a varázsa, mitől is olyan különleges a lakásétterem!

Honnan ered?
A lakásétterem története egészen az 1960- 70-es évekig nyúlik vissza, őshazája a mesés Kuba. Kialakulása roppant érdekes, kiváló példája az emberi leleményességnek és innovációs képességnek. Fidel Castro uralomra kerülése után nem sokkal bevezetett számos intézkedésének egyike volt az éttermek és szórakozóhelyek bezáratása. Mivel ez első sorban az emberi kapcsolatok kialakulása és ápolása, valamint a szervezkedések ellen irányult, az emberek joggal érezhették, hogy szórakozási lehetőségeiket drasztikusan korlátozták. Így elkezdték saját otthonaikba vagy egy semleges, külső helyre invitálni barátaikat, és nagy ebédeket, vacsorákat csaptak. Ezt egyre többen vették át, már nem csak közvetlen barátaikat, hanem azok ismerőseit is meghívták, egyre tágult a részt vevők köre. Az ügyesebbek pedig megszimatolták benne az üzletet is, úgyhogy elkezdtek azoknak vacsorákat készíteni, akik kevésbé szerettek főzni, vagy éppen féltek ezt saját otthonukban megtenni. Mert az egész természetesen a kezdetekben titokban zajlott. Innen terjedt át a Latin- Amerikai országokba és az Egyesült Államokba, ahonnan végül világ körüli útjára indult pillanatok alatt.

Milyen is egy lakásétterem?
Annak, aki szeret jókat enni, különleges ételeket kipróbálni, és valami egyedire vágyik, bátran tudom ajánlani. Legfőbb jellemzőjük az exkluzivitás, hiszen általában egy különleges, ízlésesen berendezett lakásban kerül megrendezésre, a meghirdetett programokra előre jelentkezni kell. Általában az eseményen 20-30 ember tud részt venni, így a közvetlenség még meg tud maradni, hiszen a séfek mindvégig kommunikálnak az emberekkel, ők szolgálják fel az ételeket és vezetik az estét. Legfőbb előnye, hogy az éttermi színvonalat és luxust kombinálja az otthonossággal és meghittséggel. Ám egy hagyományos étteremmel szemben ez nem nyit ki minden nap, általában előre meghatározott eseményekre lehet regisztrálni, illetve megrendelést is felvesznek, így kiváló helyszín lehet egy eljegyzés vagy születésnap lebonyolítására. A menü általában 4-5 fogásos, legtöbbször mindegyik fogást hozzá illő borral kínálják, és a színvonal általában megfelel egy első osztályú étteremnek. Így egy vacsora sem tekinthető olcsónak, hasonló színvonalú éttermek áraival megegyező.

Hogyan is zajlik egy vacsora?
A vacsorán résztvevők egy ízlésesen megterített asztal köré ülnek, és a séfek szolgálják fel az ételeket és italokat. Az otthonosságot a környezet meghittsége adja, az exkluzivitást az ételek minősége és különlegessége, a közvetlenséget pedig az, hogy a séfek maguk szolgálják fel az ételeket, mesélnek azok elkészítéséről, valamint eredetéről. Gyakran az ételek elkészítésében mi magunk is részt vehetünk, tökéletesen oldja a hangulatot és összekovácsolja az egyébként idegen embereket egy kis tésztagyúrás. A kitűnő borok is kiválóak a jó hangulat megteremtésére. Mint már említettem, a vendégek általában ismeretlenek, így kapcsolatépítésre is kiváló egy lakáséttermes este, manapság egyre gyakrabban hívják keretéül egy céges rendezvénynek vagy sajtótájékoztatónak.

A lakásétterem egy kiváló buli annak, aki szeret jókat enni, vágyik egy kis különlegességre és exkluzivitásra, ismerkedni akar, vagy csak egy romantikus estét szeretne szerelmével eltölteni, egyszóval mindenkinek ajánlom, érdemes legalább egyszer kipróbálni!

Hozzászólások

Pin It on Pinterest