… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Réka blog Réka szépségblogja: L.O.V teszt! Kipróbáltuk!

Réka szépségblogja: L.O.V teszt! Kipróbáltuk!

Már egy ideje szemezgettem a L.O.V kozmetikai márkával, de még ez előtt sosem használtam a termékeiket. Ami kifejezetten megfogott először a márkában, hogy nagyon adnak a megjelenésre, a termék csomagolására.

Teljesen beleszerettem több kozmetikumukba a használatuk alatt, úgyhogy következzen a teszt.

Pont kifogyott az eddig használt szempillaspirálom, úgyhogy nagyon örültem ennek a LASH SEDUCTION mascara-nak. A csomagolása nekem nagyon tetszik, abszolút követi a mai trendeket ezzel az ezüst kiszereléssel. Bevallom őszintén, mikor először kinyitottam, és rápillantottam a keféjére nem vártam tőle túl sokat. Majd mikor először felkentem a pilláimra, akkor sem tetszett igazán. De, mikor elkezdtem használni rendszeresen, majd utána kipróbáltam más spirált is, akkor jöttem rá, hogy ez egy mennyire jó kis szempillaspirál.
Picit több anyagot vesz fel a kefe a kelleténél, de ezt könnyen meglehet úgy oldani, ha picit lehúzzuk a tégely szélénél. Inkább azt mondanám hogy ez egy dúsító és hosszító spirál egyben, mert göndöríteni bizony nem fogja a pillákat. Nagyon tartós, nem pereg le, és iszonyat intenzív a színe.

A következő terméktől egészen elvoltam varázsolva. Először is, ami nagyon megfogott  a LUXURIOUS szemhéjpúder palettában, az a csomagolása. Jól megragadta a cég a mai modern design-t ezzel az egyedülálló szilikontokkal.

Öt árnyalatból áll a paletta, balról haladva, találunk benne egy sötét zöldet, egy mályvás-rózsaszínt, egy ezüstöt, aranyat és barnát. Mindnek selyemfénye van, gyönyörű metálos, csillogó hatást keltenek.


Elképesztően pigmentált, az ezüst teljesen jó lenne egy highlighternek is. Gyorsan elkészíthetünk vele, egy full glam sminket, anélkül hogy nagy erőfeszítésünk lenne benne. Én egyszerűen imádom, a hétköznapokra is ezt szoktam használni.

A THE GLOWrious highlighter és bronzosító paletta, szintén gyönyörű csomagolást kapott. Mikor kinyitottam először a terméket nagyon tetszettek a színei. Három árnyalat található benne, mindegyik alatt ott van a neve.
Az első: Soft Illuminator. Bevallom talán ez az egyetlen ami egyáltalán nem tudott engem megfogni, talán egy gyengébb Highlighternek lehet használni, de szinte alig van pigmentje.
Második: Metallic Highlighter. Mikor először használta szintén nem fogott meg, de adtam neki még egy esélyt, akkor pedig egyszerűen beleszerettem. Nagyon pigmentált, könnyű felvinni az arcra, aminek természetes ragyogást ad. Nálam ez a kedvenc.
Harmadik:Luminous Bronzer. Nagyon örültem annak, hogy végre találtam egy bronzert, ami abszolút megfelel az én bőrtónusomnak. Gyönyörűen mutat az arcon. Összességében amit eltudnék mondani a palettáról, hogy egy nagyon magas minőségű termékről van szó, ami nem porzik, nem ül bele az arcpihékbe és roppant jól építhető, emellett pedig még tartós is.

A L.O.V EXTRAORDINARY Perfecting Fluid Foundation is sikerült hamar megszeretnem. Biztosan ti is találkoztatok már olyan alapozóval, ami púder formájú kiszerelésben kapható. Mikor felnyitod, akkor egy nagyon praktikus kis tükör tárul eléd, egy kis sminkszivacs, és alatta egy üres paletta aminek a közepén van egy apró lyuk. Ha ezt a kis palettát megnyomjuk, akkor adagolja az alapozót. Ami szerintem praktikus, mert így nem fogsz túl sokat felhasználni a termékból. Bár nekem annyira nem jött be az, hogy ezzel a lapos szivaccsal vigyem fel, így én beauty blendert használok hozzá. Krémes, kellemes textúrája van, amit könnyen el lehet oszlatni a bőrön, nem ül be a barázdákba, és nem mellesleg szép fedést ad. Kellemes viselet napközben, nincs maszk hatása.

Rátérhetünk a teszt utolsó két termékére, a LIPAFFAIR rúzsokra. Két árnyalatban jutott el hozzám, az egyik egy lilás-mályvás árnyalat, a másik pedig egy pirosas selyemfényű szín. A kettő közül számomra a legjobb a matt lila árnyalat, a másik sajnos nem áll jól. Ami mind a két termékre igaz, hogy nagyon finom, krémes formulája van, ami roppant tartós. Kényelmes viselet, nem szárítja az ajkakat. Kendi olajjal és hialuronnal töltött gyöngyökkel dúsított formulával rendelkezik, ami elősegíti az ajkak ápolását. Ezekkel a termékekkel is szintén meg vagyok elégedve, hiszen két magas minőségi rúzsról van szó.

 

Pin It on Pinterest