… ami az élethez kell!

Party-etikett

Eljött az év végi partik, fogadások, vacsorák ideje, mindenki nagy hévvel veti be magát a bulizásba. Hogy ne azzal vésd be magad mások emlékezetébe, hogy milyen botrányosan viselkedtél, vagy nem megfelelően öltöztél fel, teljes party-kiképzéssel készültünk Számodra, melyet kedvenc sztárjaink segítségével példázunk!

MEGHÍVÓ
Hogy elkerüld a félreértéseket, mindegy, mennyire jóban is vagy az illetővel, aki meghívott a bulijába, mindig nyomtasd ki a meghívót, hogy tudd igazolni a helyszínen, hogy a meghívottak között vagy még akkor is, ha a regisztrációnál gondok támadnának! Valamint ne indulj el úgy otthonról, hogy az illető telefonszámát ne írtad volna fel!

ELSŐ BENYOMÁS
Mint tudjuk, az első benyomás nagyon sokat  számít, mondhatni, később szinte lehetetlen megváltoztatni. Ezért ha tudod, hogy konzervatívabb gondolkodású emberek is lesznek az eseményen, ne viselj olyan ruhát, amiben túl sok látszódik… Viszont ha már régóta tervezel egy hajvágást, időzítsd a nagy napra, mint Keira Knightley, így hamar a figyelem középpontjába kerülhetsz!

HÁZIGAZDA
Első dolgod az legyen, hogy megkeresed a házigazdát, és átadsz neki egy kisebb ajándékot, csokoládét vagy alkoholt, és megköszönöd a meghívást! Ezt nagyon kedves gesztusként fogják értékelni Tőled! Csípj el egy fotóst, és gyorsan készítsetek egy közös fotót, hiszen a buli kezdetekor még mindenki nagyon jó formában van!

AZ ALKOHOL
Nincsen buli alkohol nélkül, és ha csak nem vezetsz, biztosan jól is fog esni egy pohárkával, hogy könnyebben tudj ellazulni a sok munka után. Elvégre ezeket az eseményeket ezért találták ki, nem? Butaság lenne az önmegtartót játszani, de azért ügyelj a mértékre!
Mischa Barton tippje a következő: ha érzed, hogy kezdesz becsípni, a katasztrófák elkerülése végett az első ülőalkalmatosságra telepedj le, de gondosan figyelve arra, hogy mindeközben tartásod kecses maradjon, és senki ne vegye észre, hogy rosszul vagy! A partifalatkák között keresd a húsos, nehezebb ízesítésűeket, az édességet pedig nagy ívben kerüld, mert csak több alkoholt termel tőle a szervezet a lebontás során!

PARTIFOTÓK
A bulikon mindig készülnek fotók, sőt, sok esetben direkt profit kérnek fel, hogy dokumentálja az eseményeket, hogy aztán a hangulatot örökké fel tudjátok később eleveníteni. Nos, néhány alapszabály, hogy ne érjen kellemetlenség utóbb visszanézve ezeket! Ha jóval magasabb vagy olyanoknál, akik nálad feljebb beosztásban vannak, egy kicsit – persze ne feltűnően – hajlítsd be a lábaidat, hogy a fotón ne ordítson ez a különbség! A nők ugyanis köztudottan hiúk és féltékenyek, ezért ahelyett, hogy utólag rossz érzéseket váltasz be másokból, érd be annyival, hogy a partin modellnek néznek a férfiak és a Te kegyeidet keresik!

Doutzen Kroes modell, a Chopard partyján dívaként tündökölt

TESTBESZÉD
Azt, hogy milyen céllal érkeztél a partyra, könnyen elárulják a mozdulataid. Ha átfutott az agyadon a gondolat, hogy talán meg kellene ismerkedni valakivel, előbb-vagy utóbb biztosan elkezdesz majd játszani a hajaddal. Itt hívnánk fel a figyelmet, hogy ha tényleg fontos számodra, hogy jó benyomást kelts, anélkül ne menj el semmilyen eseményre, hogy nem ugrottál be a fodrászodhoz egy gyors szárításra! Nem sok idődet veszi el, de amíg mossák a hajadat, kellemesen el tudsz lazulni, ráhangolódni az estére!

MELLTARTÓ
Nagyon nem mindegy, milyen módon hívod fel a figyelmet a dekoltázsodra! Marion Cotillard például nagyon ügyesen felturbózta a saját domborulatait: titka egy tökéletes push up, amit szakemberek segítségével választott ki! Ugyanis 10 nőből 9 nem megfelelő melltartót visel, amitől, ha így teszel, nem csak, hogy nem lesz meg a várva várt hatás, de kényelmetlen, sőt egészségkárosító hatású is viselni! A lényeg, hogy soha ne látszódjon ki egyetlen centi sem a melltartóból, ezért válassz pánt nélküli vagy rafinált pántelvezetésű darabokat, de semmiképpen sem szilikon pántot!

Hozzászólások

Pin It on Pinterest