… ami az élethez kell!

Kezdőoldal SZTÁROK&DIVAT Kautzky Armand három kutyája új játszóterepet kapott

Kautzky Armand három kutyája új játszóterepet kapott

Csodálatos lett a színész udvara

Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színészként sokat játszik és próbál, így nem mindig van ideje annyit kertészkedni, mint szeretne. Most azonban két hét alatt megújította a kertjét egy szuper csapat, a Holland Pázsit segítségével, így kutyáival együtt élvezheti a szépséges környezetet, és fel tud töltődni előadásai előtt a harmonikus udvaron. Betekintést engedett az otthonába és még az egyik négylábú barátját is megismerhetjük. (x)

Gyönyörű otthona már igazán megérdemelt egy terasz csinosítást, így a legendás hangú színész elszánta magát, és műfű borítást válaszott a teraszára. Azért is a minőségi műfűre esett a választása, mert térkő borítás helyett valami puhábbat szeretett volna, viszont a kinti szőnyegek takarításával nem lenne ideje foglalkozni. Természetesen a másik szempont a három kutya volt, akiknek szintén sokkal kényelmesebb a puha műfű, hiszen ezen heverészhetnek, és a mostani őszi időben itt élvezik a napsütést is, hosszan elnyújtózva. 

Ahogy Kautzky Armand fogalmaz: “A rideg követ felváltotta a szép zöld műfű, szinte oázis. Nem is gondoltam volna, hogy az ötlettől a megvalósításig két hét alatt elkészül.”

A színészt és a kutyáját a Holland Pázsit TikTok csatornáján láthatjuk a megszépült teraszon.

Mi a helyzet a kutyapisivel és a nagy dolgokkal? 

Gyakori tévhit, hogy a műfű olyan, mint a szőnyeg, és úgy kell kisikálni belőle a koszt, vagy hogy megmaradna benne a kellemetlen kutyapisi szag. Azonban ez nem igaz, a műfű átereszti a nedvességet, így az esőt és a kutyák vizeletét is, épp úgy, ahogy az élő fű. Ahogy Kautzky Armand is elmeséli, ha rá is pisilnének a kutyák, nem látszik és nem érződik. Mivel nem egy szilárd, zárt burkolat, a folyadék egyből a földbe kerül, a teraszról pedig lefolyik az enyhe lejtésnek köszönhetően. Ugyanakkor fontos, hogy a nyári kánikulában ne a teraszra végezzék a dolgukat a kutyusok, mert ilyenkor van rá esély, hogy kellemetlen szagot érzünk.

A nagyobb dolgok eltakarítása is egyszerű feladat, mivel az eredeti holland gyártmányú műfüvek rugalmasak, nem engedik teljesen besüllyedni a kutyák “ajándékát”. Tehát az eltakarításhoz elég a lapát, pont úgy, ahogy az udvaron. Bármilyen rossz szag esetén slaggal leöblíthetjük a műfüvet, gyorsan meg fog száradni. 

Bírja a műfű a nagytestű kutyákat? 

Papp Ákos, a Holland Pázsit szakértője megosztotta velünk, hogy sokan azt gondolják, a műpázsit csak kistestű kutyáknak való, pedig több kertben is használják német juhászok, hatalmas dogok, masztiffok, golden retrieverek vagy berni pásztorok.

“Budapesten, a Városligetben kutyafuttatót készítettünk műfű burkolattal. Azt a visszajelzést kaptuk a helyiektől, hogy mindig tiszta, rendezett, pedig ott nemcsak egy-kettő, hanem naponta akár száz kutya is megfordul. Szeretik a gazdik, mert nem lesznek sárosak, porosak a szaladgáló kutyáktól”, osztja meg velünk a műfű szakértő. 

Az újrahasznosítható műfű egyre népszerűbb a kutyák és a gazdáik körében is 

“Egyre többen keresik a környezetbarát opciót, a holland Royal Grass 100%-ban újrahasznosítható műfű termékeket. Ezekben, ahogy sok másik típusban sincs az alsó rétegben gumidarálék, és a fűszálak barázdáltak, hogy 20 százalékkal hűvösebb maradjon a nyári melegben is a műfű. Azt mesélik nekünk a gazdik, hogy a térkő burkolat és a műfű közül mindig a műfüvön fekszik nyáron a kutya. Ez nálunk is így van, 12 éves Hörbi, a kutyánk, ő volt az első hivatásos műfű tesztelő Magyarországon”, ad betekintést Papp Ákos.

Műfű és a többi háziállat

Vajon a kutyákon kívül a többi házi kedvenc hogyan reagál a műfűre? 

“Macska tesztelőnk is van, nagyon szeret rajta napozni, sosem pisil rá. Ezenkívül tudjuk, hogy nyulat is tartottak már Holland Pázsiton, és bár a nyulak szívesen megrágcsálnak akár bútort, vezetéket is, a műfű szálait nem rágták meg. A gazdi pedig azt mesélte, hogy a nyúlbogyók is könnyen lejöttek róla”, zárja gondolatait a Holland Pázsit szakértője.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest