… ami az élethez kell!

Kezdőoldal SZTÁROK&DIVAT A legkeményebb Született feleség

A legkeményebb Született feleség

A negyvenes évei közepén járó Teri Hatcherben van valami izgalmas és sejtelmes. Korát meghazudtolóan szexis és fiatalos, valamint azon kevesek közé tartozik, akiket meglehetősen későnért utol a népszerűség. Teri egyik kedvenc mottója: a jobb későn, mint soha, karrierjét illetően találóan hangzik.


A kaliforniai születésű Terit egyke gyerekként szülei meglehetősen elkényeztették. Bár nehéz lehetett labdába rúgni egy atomfizikus apa és egy informatikus anya mellett. A mindig nyüzsgő kislányról hamar kiderült, hogy imád a középpontban lenni, történeteket kitalálni, elmesélni, eljátszani, egyszóval színészkedni. A tanulás mellett sokáig a tánc töltötte be az életét és mindenképp a színpadi pálya volt számára az egyetlen célpont. Szülei azonban nem hagyták, hogy csak a szórakoztató ipar érdekelje, ezért bár San Francisco-ban színészetet tanult, mellette a Kaliforniai Egyetem mérnöki karán matematikát is hallgatott.

Vannak konfliktusok a szereplők között, de ez szerencsére a sorozatban nem látszik. Fotó:TV2

Született feleség?
Első férje, Marcus Leithold volt, akihez 24 évesen ment hozzá, a házasságuk azonban csak egy évig tartott. De ez cseppet sem szegte kedvét és 5 évre rá másodszor is férjhez ment. Jon Tenney színésszel 1994. május 27-én házasodtak össze, de úgy tűnik, hogy Terinek ez a frigy sem jött össze. 9 évig voltak házasok, de ez is csak azért tartott eddig, mert időközben megszületett kislányuk, Emerson Rose. „A második házasságom azért romlott meg, mert a férjem nem látta többé bennem a nőt, csak az anyát. Nekem viszont fontos, hogy a kapcsolatom szenvedélyes legyen, mert az élteti tovább az egészet.” Teri egy rövid depresszión esett át, de azon túllépve már nem búslakodott sokáig és hamarosan John Salley, NBA kosárlabdázó oldalán tündökölt. Később, ahogy az a sztárvilágban már megszokott, számos kollégájával hírbe hozták, de ő igyekezett magánéletét tabuként kezelni.

Egyre  karcsúbban
Teri Hatcher neve hazánkban először a Lois és Clark című sorozatból vált ismertté. A filmben Lois Lane-t alakítja, aki a Daily Planet egyik nyomozóriportere és Superman társa. „Nagyon szerettem a sorozatot, nemcsak azért, mert általa váltam ismertté, hanem mert az egyik legizgalmasabb munkám volt.” „Az első néhány szerepem után olyan kritikákat kaptam, hogy a mellbőségem miatt választottak ki egyes filmekhez. Amikor a Lois és Clark műsoron volt, akkor jegyezték meg először, hogy talán nem a mellem mérete az egyetlen pozitív jellemzőm.” A Született feleségek hasonlóan nagy kihívást jelentett számára, éppen ezért élvezte a többi főszereplővel együtt a forgatásokat. „Alapvetően hétköznapi emberek hétköznapi történeteiről van szó, de mégis tele van váratlan és meghökkentő eseményekkel.” – mondja Teri, akinek az élete a két sorozat között 180 fokos fordulatot vett, a magánéleti válságból kijutva még inkább eltökéltté vált és leginkább csak a karrierjére fókuszált. Emellett az amúgy is szexi és csinos színésznő jó pár kilót ledobott magáról, így „szupersovány” született feleség lett belőle.

Szülei ellenezték, hogy színésznő legyen

A 21. századi nő
Teri az igazi független nőt testesíti meg az életben és filmjeiben egyaránt, legalábbis ezt látja a külvilág. Azonban neki is voltak rosszabb periódusai, melyeken nehezen tudott túllépni.” Nagyon kemény napok következtek a második válásom után, nem volt munkám, nem volt pénzem. Biztos hátteret akartam a kislányomnak, Emerson-nak, de úgy éreztem, hogy soha nem tudok már normális körülményeket teremtetni neki. Ez volt életem mélypontja, de megráztam magam és soha többé nem hagyom, hogy bármi vagy bárki miatt reménytelennek érezzem az életemet.” A határozott színésznő nem szereti, ha korlátozzák a szabadságában és szüksége van az egyedül töltött órákra. „Amit a legjobban gyűlölnék egy kapcsolatban, ha függnöm kéne a másiktól. A függés alatt főként az anyagi függőséget értem, és szeretem én beosztani az időmet, nem akarok fejet hajtani senki akaratának, ha az nem jó nekem.”

 Nem követi őrülten  a divatot
„Azokat a ruhákat szeretem, amelyeket ha felveszek, azt érzem, hogy a személyiségemet tükrözik. Soha nem érdekelt, hogy mit gondoltak vagy mondtak a stílusomról. A hétköznapo­k­on elsősorban magamnak öltözködöm és nem a külvilágnak.” Teri nemrégiben egy közösségi portálon közzétett néhány fotót magáról, melyen smink nélkül vállalja az arcát. Ezzel mutatva, hogy ő botox nélkül is elégedett magával. „Én is kipróbáltam a botoxot, de már régóta nem élek vele. Egyszerűen elfogadom az arcomat és a koromat.” – mondja a 45 éves színésznő. Persze könnyű úgy felvállalni az életkorát, hogy bőven letagadhatna egy évtizedet is. Abban az esetben, ha valóban ráncos lenne és pluszkilókkal küzdene biztosan nem dicsekedne. A sorozatbeli karaktere miatt Amerikában őt kedvelik a leginkább a négy feleség közül. Az elvált Susan Mayer szerepéért számos elismeréssel, többek között Golden Globe- díjjal jutalmazták

Hozzászólások

Pin It on Pinterest