A személyiségünk akkor fejlődik legjobban, ha leküzdjük korlátainkat. A lelki válságaink arról tanúskodnak, hogy azért nem vagyunk szabadok, mert különböző félelmekkel küzdünk. Milyen akadályok gátolják tehát saját szabadságunkat? Nemes Ödön jezsuita szerzetes több Japánban töltött év tapasztalatából kiindulva három fő pontban fogalmazta meg szabadságunk buktatóit.
1. Az érzelmek, melyek egyes embertípusoknál erőteljesen befolyásolják a döntéshozatalt. Ilyenkor az akarat és az érzés nem egyeznek, és ez deviáns viselkedést idézhet elő. Ha viszont az érzelmek dominálnak, azok nem engedik meglátni a fától az erdőt és így a legkevésbé racionális irányba vihetnek el. Akkor tudunk leginkább helyénvaló döntéseket hozni, ha akaratunk harmóniában áll az érzelmeinkkel.
2. A megszokás például azért veszélyes, mert a biztonság képzetét kelti bennünk. Az egyéni és a családi hagyományaink, melyek végigkísérnek az évek során, egy irányvonalat szabnak fejlődésünknek. Ez sajnos legtöbb esetben nem helyénvaló, mert megfoszt az egyéni kreativitásunktól. A megoldás az „unlearning” effektus, ami azt jelenti, hogy merjük minél könnyebben elengedni azt, ami a gyakorlás által rutinná vált.
3. A félelem haladásunk és kiteljesedésünk egy másik nagy ellensége. Egy japán közmondás szerint: „Nem tudunk átmenni a kőhídon, anélkül, hogy végig ne kalapálnánk azt, hogy nincs-e repedés rajta.” Sokan ezért is nem fognak bele új dolgokba, mert téves hitük azt diktálja, hogy jobb nem elkezdeni olyasmit, amitől eleve rettegünk. Itt fontos megemlíteni az egészséges félelmet, mely fejlődésünk „előszele”, de csak akkor, ha időben megbarátkozunk vele és kellő módon kezeljük.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy fejlődésünk a helyes vagy helytelen döntéseinkben mutatkozik meg leginkább. Ezért mindig fontoljuk meg jól azt, amit éppen tenni készülünk, nem engedvén az érzelmeinknek, a megszokásnak és annak a félelmetes gondolatnak, hogy ezt talán nem kellene megtenni.
Miklós Ágnes
