A napokban megszületett Rupáner-Gallé Margó második kislánya, egy nappal korábban pedig befejezte második regényét, mely Nászajándék Salzburgból címmel jelenik meg néhány héten belül. Első könyve a Lányok a kastélyból minden toplistán rajta van a romantikus kategóriában. A szinte azonnali siker, ami abban is megmutatkozott, hogy a legnagyobb példányszámú női lap irodalmi rovata is azonnal bemutatásra méltónak találta a fiatal írónőt, két dolognak köszönhető. Az egyik az, hogy egy Rupáner-Gallé-regény olyan, mint egy szál rózsa: kedves és ajándékozható. Másrészt, s talán ennél fontosabb, hogy ezekben a könyvekben egy magyar írónő válaszol a mai magyar fiatalok olyan nagyon is ismert sorskérdéseire, mint a karrierépítés, s persze mindenek előtt: milyen legyen egy modern párkapcsolat, ha egy fiatal lány többre vágyik a szokványos egyéjszakás kalandoknál. Az írónőt Bács-Kiskun megyei otthonában kerestük fel.
Itt Hartán mindenki tudja, hogy két szenvedélyed van: az írás és a lovaglás. Melyik a nagyobb?
Tartózkodnék a választástól, mert gyerekkorom óta írok és lovagolok is, de az írás a nehezebb. Én először dalszövegeket, aztán rövidebb lélegzetű esszéket, karcolatokat, novellákat írtam. Ha úgy tetszik, az egyetem mellett ezeken tanultam a mesterséget, merthogy az írás szerintem ugyanúgy egy mesterség, mint a többi, nem elég hozzá a tehetség, nyelvtani, nyelvhelyességi és egyéb ismeretekre is szükség van hozzá, nem beszélve az életismeretről. Be kellett töltenem a huszonkilencet ahhoz, hogy bele merjek vágni egy regénybe. Más kérdés, hogy ez egy szerencsésen végződött kaland volt, mert addigra már volt annyi tapasztalatom, hogy végigvigyek élő karakterekkel teli történetet úgy, hogy az olvasónak ne kelljen nagyokat ásítania a harmadik oldal után. Az első könyvemről azt mondhatnám, hogy már-már saját magát írta meg. Igen, a történeteim szinte maguktól születnek, s gyakran számomra is meglepő fordulatokat vesznek.
Mi az, amit a romantikus irodalomban csak Rupáner-Gallé Margó tud?
Ezt másnak kell megítélnie, de igyekszem kerülni például a romantikus irodalomban gyakori érzelmi sablonokat, a divatos, de számomra többnyire unalmas pikáns jeleneteket, melyek gyakran inkább alpáriak. Ez nem azt jelenti, hogy az emberi kapcsolatoknak azt a részét, mely az ágyban vagy a szénakazalban bonyolódik, nem tartom fontosnak. De nekem ugyanilyen fontos, hogy a könyveim telítve legyenek hazai színekkel, ízekkel, tájakkal. És persze az is számít, hogy a saját korosztályomról írhatok…
Rupáner-Gallé Margó. Nem kellett volna ennél megjegyezhetőbb írói nevet választanod?
Ez nem írói név. A Gallé az én lánykori nevem, ami a család francia származására utal, és egy Gallé nevű francia városkától ered. A Rupáner, mely a férjem után van, német eredetű, egy Ruppen nevű helység nevéből származik. Megjegyzem, magam is több évig Németországban éltem, a Rupáner nevet pedig rajtunk kívül egy sörmárka is viseli. A család kinti ágának ugyanis van egy sörgyára, ahol a jellegzetesen helyi „Ruppaner” sört főzik.
Van egy kislányod, és most tovább szaporodott a család. Mikor jut időd a könyveidre?
A férjem, az apám, az egész családom igyekszik segíteni abban, hogy anyaként és íróként is megállhassam a helyem. Többnyire éjszaka jut csak időm az írásra, de ennek is van előnye, mert ilyenkor teljes nyugalom van.
Arlene és Leon kissé zaklatott, de sokak szerint feledhetetlenül mulatságos szerelme a Lányok a kastélyból oldalain nem végződött happy enddel. Illetve csak a következő kötetből derült ki, hogy mégis össze akarnak házasodni. A happy end nem fontos?
Tudom, hogy a szerelmesek egymáséi lesznek típusú regényeket sokan szeretik, de az életben ez nem mindig azonnal és nem olyan kiszámítható módon történik, mint egyes könyvekben. Én mindenesetre úgy látom, hogy a férfi-nő kapcsolatban és a családban a harmóniának mindig ára van. Az én könyveim, azt hiszem, arról szólnak, hogy türelemmel és empátiával ez a harmónia azért sokszor megteremthető.
Arlene és Leon így vagy úgy, de azért révbe ér a második és a harmadik kötetben. Mi lesz a többi Márai-lánnyal?
Természetesen nem hagyom magukra őket. A Nászajándék Salzburgból című kötetben mind a négy lányt viszontlátjuk, de a főszerep ezúttal Dáliáé. De persze ott van még Izadóra is, aki talán a legnagyobb különc a féltestvérek közül. És Betti, akit a lányok magukhoz vettek a kastélyba, mert ott hagyta a férje. Huszonévesek valamennyien. Mindegyiknek van sorsa, karaktere, érzelmi élete és persze mindenki a párját keresi… Hogy megtalálja-e, azt előre biztosan nem kell tudnia az olvasóimnak, de mint jeleztem, a legfontosabb az, hogy a harmóniát és a beteljesülést keresni kell, azzal a kitartással, amely alighanem csak a nőkben van meg.
Tamási Izabella
