Minden napra egy esküvős tipp – a szervezést nem lehet elég korán elkezdeni! 5.rész
Alapdilemma: Hogyan legyen a vacsora?!
Sokat gondolkodtunk, miért olyan fontos része az esküvőnek az étel. Egyszer volt, hol nem volt, a régi szegény paraszti világban, a sátras esküvők korában nem sok Michelin-csillagos étterem volt Pesten. Így aztán, ha esküvő kerekedett a faluban, azt nem csak azért várták nagyon a népek, hogy mulassanak egy jót, hanem ez jelentette a gasztronómia csúcsát is, igazi kulináris élmény volt a hétköznapi szerény ételekhez képest. Sokan jóllakni is csak ekkor tudtak. Ma ennél azért jobb a helyzet. Ma jellemzően nem ezért járnak esküvőre az emberek, hogy olyat egyenek, amilyet még soha, és annyit egyenek, amennyit még soha. Legyen jó az étel, de nem kell különleges. Aki gourmand, úgyis jár különleges helyekre vacsorázni, és nekünk nem kell versenyeznünk a legmenőbb éttermek legmenőbb séfjeivel. Aki meg nem gourmand, az csak enni akar egy jót, és nem szeretné a csigadarabokat kiválogatni a kagylódarabok közül, hogy végre egy kis sült húshoz jusson. Hány helyen játszottunk, ahol a sertéspörkölt nokedlivel teljesen elfogyott, a sushi minőségű vörös tonhalhoz meg hozzá sem nyúlt senki, pedig több tízezer forint belőle nyersen egy kiló. Ne essünk abba a hibába, hogy nevelni akarjuk a vendégeket, hogy megmutassuk nekik, mi a tuti. Nem fog menni. Lehet, hogy mi csak csíramentes biotönkölyt eszünk, vagy csak sushit, vagy csak indiait, de ezt ne várjuk el a vendégeinktől! Mindenképp legyen a megszokott magyar konyha szerinti kínálat (húsleves, sült hús, stb.), amit kiegészíthetünk egyfelől az általunk preferált csigaszárnnyal töltött bálnafüllel, másfelől azokkal a speciális fogásokkal, amelyeket vendégeink előre jeleztek (vegetáriánus, update, laktózmentes, kóser, stb.), vagy csak kedveskedni akarunk ezzel nekik, mert ismerjük a szokásaikat.
Egyik véglet az ültetett állófogadás szabad asztalokkal, azaz a büféasztal chafinggel (melegen tartó edénnyel), régebbi nevén svédasztallal, amikor a rajtpisztoly jelére mindenki megrohamozza az első pillanatban még gusztusosan kitálalt ételeket, abból annyit szed, amennyit nem szégyell, meg amennyit a mögötte álló tömeg nyomása enged, aztán leül vele valahová, ahol van még szabad hely. Másik véglet az ötfogásos, felszolgált, ültetett vacsora. Minden kétséget kizáróan ez a legelegánsabb, a polgárpukkasztás csimborasszója. A legnépszerűbb a kettő kombinációja. Az előétel szerintünk legyen felszolgált, mert akkor van egy kis show, és legalább mindenki leül a helyére egyszer, mert addig nem kap kaját. Aztán a leves jöhet tálban, minden asztalra egy közös. Érdemes az elsők közt szedni, hogy jusson egy kis zúzája is. A többi meg svédasztal. Van, aki gyorsabban megeszi a levest, és van aki kétszer is szed. Ez azért jó, mert nem egyszerre támadják meg a büféasztalt. Itt ugye fogásokról különösebben nincs értelme beszélni, de mondjuk másfél óra alatt le tud menni az egész, ami üdvözítő a négy órás vigyázban üléshez képest!
