Valószínűleg nincs olyan felnőtt a világon, aki ne lett volna féltékeny egy kicsit Michaelre, Wendy-re, és Johnra, mikor Pán Péter Sohaországba röpítette őket. Egy különleges helyre, ahol a felelősség nem létezik, és a tündérpor szinte minden problémát megold. Ez a varázslatos fantáziavilág azonban nem csupán mese, egyre gyakrabban találkozni ugyanis harmincas tinédzserekkel, akik elveszett fiúkként és lányokként élik mindennapjaikat távol a felelősségtől, megrekedve a kamaszkorban.
A Pán Péter szindrómában szenvedők tartanak a felnőtt lét összes kihívásától, nincsen jövőképük, és semmit nem tesznek azért, hogy ezen változtassanak. Örök fiatalok akarnak maradni, kerülik az olyan mérföldkőnek számító élethelyzeteket, mint a családalapítás, házasság, munka, vagy otthonteremtés. A Pán Péter generációba a 25-40 évesek azon nagyszámú csoportja tartozik, akik a baby boom generáció gyermekei, bár jócskán túllépték a serdülőkort, még mindig szüleikkel élnek. Egyesek félelemből, mások kényelemből, és olyan is van, aki abnormálisan kötődik a szüleihez. Bár személyiségfejlődési zavarról van alapvetően szó, a Pán Péter szindróma terjedésének a társadalmi tényezők ma kifejezetten kedveznek, így mindez köszönhető többek között a felsőoktatáshoz való fokozott hozzáférésnek, az elhúzód tanulmányoknak, és a munkaerőpiachoz vezető egyre rögösebb útnak egyaránt. Ezek a felnőttek tagadással próbálják megoldani a problémákat, azt hiszik, ha nem gondolnak a problémákra, azok majd maguktól eltűnnek.
Kiket érint?
Mindez egyre inkább jellemző a férfiakra, akik szakértők szerint, a változó szexuális hierarchia miatt bizonytalanok a társadalmi szerepüket illetően. A nők körében kevésbé ismert ez a jelenség, köztük jóval kevesebb azoknak a száma, akik bennragadnak a gyerekkorban. Humbelina Robles Ortega, a Granadai Egyetem professzora szerint, az érzelmi zavarokat csak még inkább fokozhatja a szülők túlzott aggódása, mivel azoknál a fiataloknál, akiket túlságosan védenek a családjuk, nem alakultak ki az alapvető készségek, melyek szükségesek ahhoz, hogy szembenézzünk a való élettel. A professzor szerint, ezek az emberek félnek a magánytól, ezért körbe veszik magukat olyanokkal, akik megfelelnek az igényeiknek. Nem fogadnak el semmilyen kritikát, lehetőleg mindig fiatalabb partnert keresnek, így időre elkerülhetik a „problematikus” felelősséggel járó lépéseket a kapcsolatban.
A következmények
A problémák tagadása gyakran vezet alkohol és drog problémákhoz, hiszen ezek az addiktív szerek, lehetővé teszik, hogy egy időre elmeneküljenek a valóság elől. Egy idő után emellett hajlamosak lesznek másokat hibáztatni mindenért, ezért gyakran rendkívül elutasítóak, és képtelenek a hosszú távú kapcsolat kialakítására. Ha mégis közel kerülnek valakihez, csak olyan partner jöhet szóba, aki leginkább hasonlít édesanyjukra, és betölti a szerepét.
A nő Pán Péter mögött, avagy a Wendy-szindróma
A pszichológus Dan Kiley, aki meghatározta a Pán Péter szindrómát 1983-ban, egyúttal megalkotta a kevésbé ismert Wendy-szindrómát is. Ezt a kifejezést azokra a nőkre használjuk, akik úgy viselkednek partnereikkel, illetve azokkal, akik közel állnak hozzájuk, mint az aggódó anyukák. Tulajdonképpen minden Pán Péter mögött van egy Wendy, aki minden döntést meghoz az örök kamasz helyett, és vállalja tetteiért a felelősséget. Így a megbízhatatlan személyiség és a felelőtlen viselkedés igazolást nyer. Számos Wendy-t találhatunk a közvetlen családunkban is: ők azok az édesanyák, akik óvják még a széltől is gyermeküket.
A szakértő szerint, a legnagyobb probléma mindkét betegség esetében, hogy az a személy, aki ilyen problémákkal küzd, nem érzékeli, hogy ez gond lenne, hogy betegségben szenved. A professzor szerint, egyetlen megoldás létezik, mégpedig a megfelelő pszichológiai terápia, melyen nem csak a páciensnek, hanem az egész családnak is részt kell vennie.