… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Rátalált a szerelem Zimány Lindára a Balatonon

Rátalált a szerelem Zimány Lindára a Balatonon

Szerelem és Balaton – Zimány Linda számára a két fogalom nem is nagyon értelmezhető külön-külön. A szépséges modell – mint a legtöbb szerencsés kamasz – csodálatos élményeket és perzselő egynyári szerelmeket élt át a magyar tenger partján. 

„Hajdanában – tegyük hozzá gyorsan!” – mosolygott Linda, majd ugyanazzal a lendülettel folytatta. „Igazi balatoni lánynak vallom magam, hiszen gyakorlatilag a vízparton cseperedtem. Gyerekkoromtól fogva, amint eljött a június, családostól leköltöztünk a szüleim nyaralójába és nem is néztünk a főváros felé egészen szeptemberig” – mesélte. Linda – megőrizve a hagyományt – ma is, amint kisüt a nap és ideje engedi, nyomban célba veszi a tavat. Ám, míg kisgyerekként főleg a lubickolást élvezte és szülei oldalán bőszen építgette a homokvárakat, addig gimis korában belevetette magát a semmihez sem fogható balatoni éjszakába.

„A barátokkal hatalmasakat buliztunk és bulizunk ma is! Annak idején persze nem maradhattak ki a legendásan édes egynyári szerelmek sem. A mai napig mosolyt csal az arcomra, ha visszagondolok arra az önfeledt, édes időszakra. Ezek bizony olyan élmények, amelyeket mindenkinek receptre kéne felírni!” – szögezte le Linda. „Felnőtt, érett fejjel természetesen már komolyabban gondolkodik az ember, párkapcsolatok terén is” – fűzte hozzá. „Balatonfüredet mindig is imádtam és a barátaimmal ezen a nyáron is sok időt töltünk majd ott. Rettentően örülök, hogy a régi görög falu helyén most pünkösdkor megnyílik a SunCity! Már az elődjét is nagyon szerettük és gyakran megfordultunk ott. Azért szuper az a hely, mert szinte bármit csinálhatunk: ha ahhoz van kedvünk, bulizunk, ha éppen nyugalomra vágyunk, akkor leülünk és kellemes zene mellett borozgatunk és beszélgetünk! Mindannyiunkra ráfér a lazítás, remélem, az idei lesz a legboldogabb balatoni nyaram!” – kacsintott cinkosan a szépség. Forrás: Just Creative

Hozzászólások

Pin It on Pinterest