… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Bullock és McCarthy az új örök barátnők

Bullock és McCarthy az új örök barátnők

Sandra Bullock legújabb filmjében visszatér a jól megszokott FBI ügynök szerepébe. A Női szervek című film, melyben Melissa McCarthy-val szerepel mától látható a mozikban. A színésznő elmondása szerint, a forgatás alatt örökre szóló barátságot kötött filmbeli partnerével. 

Általában egy-egy film promózása közben minden színész elmondja, hogy milyen jó volt a közös munka, és hogy fantasztikus élmény volt együtt dolgozni. Kevés olyan eset akad azonban, mikor a sztárok valóban komolyan gondolják, amit mondanak. Nem úgy, mint Sandra Bullock és Melissa McCarthy, akik között állításuk szerint, igazi kötelék alakult ki. A két híres komika a Női szervek című új vígjáték forgatásán találkozott először, és azonnal egy hullámon hosszon voltak, állítja a rendező Paul Feig. „Olyanok voltak kezdettől, mint zsák és a foltja, szinte szavak nélkül is értették egymást.”- mondta Feig.

Bullock és McCarthy hamar rájöttek, hogy gyerekeik is nagyjából egykorúak, akárcsak ők, és sok hasonlóság mutatkozik a humorérzéküket illetően is. Ha pedig mindez nem lenne elég, még egy közös szenvedélybetegségük is van, méghozzá, hogy megszállottan újítják fel házukat újra és újra. „Nagyon kevés az olyan ember ebben a szakmában, aki otthon felújítási betegségben szenved. Talán kettő van. Mi ketten.”- mondta Bullock nevetve. A Női szervekben Bullock egy durván merev rendőrt játszik, aki a sors keze folytán arra kényszerül, hogy McCarthy-val a szókimondó bostoni zsaruval dolgozzon együtt.  Mindketten azért dolgoznak, hogy elkapjanak egy hírhedt bűnözőt, ám mikor a nagyszájú McCarthy beleszól a nyomozásba, kiderül, hogy két kopó talán mégsem fér meg egy csárdában.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest