… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Az álmok valóra válnak! Kamarás Iván Scarlet-et választotta

Az álmok valóra válnak! Kamarás Iván Scarlet-et választotta

A népszerű színművész, Kamarás Iván örök mozgásban van. Nagyon sokat dolgozik, jelenleg éppen egy olimpiai úszóról szóló filmet forgat Győztes címmel, ahol Lukáts Andor fiatalkori énjét játssza, illetve most kezdték el vetíteni a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet, amelyben Kamarás máris a nézők kedvence lett. Színészként és magánemberként is fontosnak tartja az ápolt külsőt, hiszen a vásznon az is látszik, ami talán a valóságban ott sincs. Na de, hogy miért pont Scarlet-re esett Iván választása, a szakértő elárulja.

„A Scarlet kezelés most valóra váltja álmaidat és visszafordítja az idő kerekét. Ez a hatékony fiatalító, frakcionált mikrotűs rádiófrekvenciás eljárás, egyesíti az orvosi rádiófrekvencia korábbi hatásait, mindezt kivételes kezelési pontossággal. Mivel a bőrt közvetlenül melegíti a bőrbe szúrt apró tűkön át, minimalizálja a bőr felszínének sérülését, ezáltal a felépülési idő is minimális”- árulta el a szakértő, majd azt is hozzátette, hogy mikroszkópos szövettani vizsgálatokkal bizonyították, hogy 2-3 kezelés hatására jelentősen fokozódik a kollagén termelődése, és a volumenizáló hatás hosszan tartó. „Már a legelső alkalom után látványos a változás, de a teljes hatás hosszabb távon alakul ki. A Scarlet kezelés előnye, hogy egész évben biztonságosan alkalmazható, fiatalkorú (aknés hegek vagy túlzott faggyútermelés, tág pórusok) pácienstől kezdve idősebb korig, a már kialakult problémák orvoslására (megereszkedett, laza, ráncos bőr, hajszálerek, pigmentáció)”- mesélte a Royal Clinics orvos-esztétikai központ szakértője.

Már az első kezelés után látszódott a változás!
„Bevallom, sok meghívást kaptam már különböző kezelésekre, de nem volt bizalmam bennük és férfiként egyik helyen sem éreztem magam kényelmesen”- mesélte Kamarás Iván, aki azt is hozzátette, már az első Scarlet kezelés után észrevette a pozitív változást az arcbőrén! „A megfelelő bőrápolás mellett azonban én arra törekszem, hogy az egészséges életmód is a mindennapjaim részévé váljon, amely mind a rendszeres sportban, mind a táplálkozásban megmutatkozik!”

Hozzászólások

Pin It on Pinterest