… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt A BB krém után megérkeztek az új továbbfejlesztett kencék: a CC krémek!

A BB krém után megérkeztek az új továbbfejlesztett kencék: a CC krémek!

A BB krémek egy ideje hihetetlen népszerűségnek örvendenek, már szinte nincs is márka a piacon, melynek polcán ne díszelegne egy 5 az 1-ben csodakozmetikum. A BB előkelő helye a szépségiparban azonban most veszélybe került, ugyanis megérkezett egyenesen Ázsiából a legújabb innováció a CC krém!

Tulajdonképpen a CC a color correcting, vagyis szín korrigálás rövidítése, ugyanis pontosan erre tervezték, hogy ragyogóvá és egységessé varázsolja bőrünk színét. Tulajdonképpen a BB továbbfejlesztett változata. Bár a krém Európában még gyerek cipőben jár, a Távol-Keleten már hihetetlen divattá nőtte ki magát, és az előrejelzések szerint, 2013-ban a legtöbb márka saját CC kencével fog előrukkolni.

Az első ami megkülönbözteti ezt a két csodakozmetikumot, az a fedés mértéke. Míg a legtöbb BB krém félúton van a színezett hidratáló és az alapozók között, a CC krémek inkább egy primer és egy alapozó tulajdonságait egyesítik, melynek hála jóval erőteljesebb fedést adnak, eltüntetik a piros foltokat, és a pattanásokat is.

A másik szembetűnő változás az a textúra. Sokan ugyanis, akik nem kedvelték a BB kozmetikumokat, azzal érveltek, hogy az állaga túl zsíros, vagy túl olajos, és nem valami kellemes viselni. A CC krémeket az igényeknek megfelelően próbálták továbbfejleszteni, az új kencék már sokkal lágyabbak, szinte mousse- szerűek. Egy rendkívül könnyed keverék, amit egész nap jó érzés viselni.

Az árnyalatok tekintetében is gyökeres fordulat figyelhető meg. A BB kozmetikumok hiányossága volt, hogy csupán egy, vagy két, esetleg három árnyalatban szerezhettük be őket a boltban. Sokan panaszkodtak amiatt, hogy nem találták meg az arcszínükhöz illő változatot. A továbbfejlesztett CC-k már jóval nagyobb színskálán mozognak, így mindenki megtalálhatja a hozzá illő krémet.

Ha pedig mindez még mindig nem lenne elég, az új krémek tartalmazzák talán a legnagyobb mennyiségben azokat a tápláló anyagokat, melyekre a bőrnek szüksége van a mindennapok során. A CC elsősorban a hiperpigmentációt, és a ráncokat célozza meg, emelett nagy mennyiségben tartalmaz Ázsiában kedvelt antioxidáns anyagokat, mint a fehér tea, a zöld tea, valamint olyan anyagokat, melyek stimuláljak a kollagéntermelést, egyúttal felgyorsítja a bőr természetes hámlását, és megújulását.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest