Philippe Le Guay filmje egy gazdag francia úr, a fölötte lakó cselédek, és egy sorsfordító találkozás története. Első ránézésre csupán ennyit tartogat a Szerelem a hatodikon, azonban, ha jobban elmélyedünk benne, ennél sokkal több: egy vígjáték arról, hogy az élet igenis csodálatos, tele van vidámsággal, csak meg kell tanulni a dolgokat a másik oldalról szemlélni.
A Szerelem a hatodikon Párizsban játszódik az 1960-as évek első felében, abban az időszakban, amikor a spanyol bevándorlóknak különösen fontos szerep jutott a város képének és hangulatának alakításában. A történet Jean-Louis Joubert, a középkorú bróker (Fabrice Luchini) és felesége, Suzanne (Sandrine Kiberlain) nagypolgári háztartásában zajlik, amelynek jól megszokott rendjét csak az új bejárónő, Maria (Natalia Verbeke) érkezése borítja fel. A ház ura egy csapásra beleszeret a fiatal spanyol nőbe, és mindent elkövet, hogy a közelében legyen, még a cselédek birodalmába, a hatodik emeletre is felmerészkedik. A szürke hétköznapokba belefásult Jean-Louist magával ragadja a vidám spanyol nők temperamentumos, élettel teli személyisége.
Összességében egy igazán bájos francia film született, ami tele van humorral, és vidámsággal, na meg persze a franciákhoz híven némi irónia is került a jelenetekbe. A karakterek élénkek, jól kidolgozottak, és viccesek, néha pedig teljes naivitás sugárzik belőlük. A temperamentumos spanyol cselédek úgy tűnik, jól érzik magunkat mindig, még akkor is, ha a nap 24 órájában takarítanak. Persze mindannyian tudjuk, hogy a spanyol nők mind büszkék, és erősek, de Le Guay talán kissé túlzásba vitte a nemzeti sztereotípiákat. Furcsa módon mégis Joubert az, aki nem képviseli a hagyományos „piszkos kapitalistát”, helyette a melegszívű, de ügyetlen francia úr képében tündököl.
A helyszín zseniálisan ki lett találva, a mansard épület hiteles szimbóluma az arisztokráciának, mely egy fedél alatt él különböző etnikai és társadalmi csoportokkal. Fontos, hogy ne ítélkezzünk a film első tíz percében, bár a történet kiszámítható, most nem egy egyszerű francia komédiáról van szó. A történelmi kontextus erőteljesen jelen van végig, és keretet ad a storynak, Le Guay egy „ideális”osztályok nélküli, multikulturális társadalmat ír le a jövő Franciaországában.
Jean Louis az ideális vezérfigura, aki a cselédekkel szemben mérhetetlen emberséget mutat, miközben folyamatosan tanúbizonyságot tesz liberális gondolkodásmódjáról. A kapcsolatok nélkülöznek minden sablonos elemet, Jean Louis házassága nem mondható kihűltnek, inkább arról van szó, hogy elhamarkodott, valójában egyik fél sem tudja, mire vágyik igazából. A szokványos fekete-fehér karakterek is kimaradnak, míg a legtöbben azt várnánk, a ház úrnője ellenzi férje cselédekkel való barátságát, a nő inkább nyitottan, és kedvesen áll az eseményekhez, sőt, őt magát is megváltoztatja az új helyzet.
A szereplők fantasztikusak, a színészi játék nem merül ki a mondatokban, a nonverbális kommunikáció, a gesztusok, és a mimika erőteljesen jelen van a filmben. Mindehhez pedig még hozzájön az is, hogy a film atmoszférája hihetetlenül jó, és különleges, az embert teljesen magával ragadják a bájos, visszafogott mégis romantikus jelenetek Fabrice Luchini és Natalia Verbeke között.
A Szerelem a hatodikon egy kellemes, romantikus fantasy, szerethető karakterekkel, enyhe politikai szatírával, és persze számos vidám pillanattal. Ajánlom mindenkinek, aki egy csipetnyi francia romantikára vágyik a borongós ősz közeledtével!
