Mi más fűszerezhet meg leginkább egy amúgy is pikáns vígjátékot, mint Jean Reno? Különleges ízek, humor, és egy francia sztár séfsapkában. Kell ennél több? A híres színész új fergeteges vígjátékában Párizs konyhaművészetének remekei között találjuk magunkat, miközben egy könnyed kacagtató vígjátékot kapunk.
Jean Reno idén egy újabb finom francia specialitással borzolja a kedélyeket, legújabb filmje az Én a séf műfaját tekintve gasztrovígjáték. Ez azt jelenti, hogy 84 percen keresztül nézhetjük, ahogy a színész és hű fegyverhordozója minden idők leggusztább francia különlegességeit készítik el, így senkinek sem ajánljuk, hogy éhesen üljön be a moziba. Rég találkozhattunk már moziban olyan vígjátékkal, melyben nincsenek esős-kelős poénok, megtűzdelve néhány gusztustalan mozzanattal. Jean Reno filmje egyike azoknak a specialitásoknak, mely 84 pernyi önfeledt nevetést kínál közönséges elemek nélkül.
A történet
A történet szerint Alexandre Lagarde egy háromcsillagos étterem sztárséfje konfliktusba kerül az étterem vezetőjével, aki arra készül, hogy lecseréli a hagyományos ízeket előnyben részesítő séfet egy fiatalabb, a modern molekuláris gasztronómiai kultúra szakértőjére. A beazonosíthatatlan szagú zöld zselé ugyanis valamiért jövedelmezőbbnek tűnik, mint a finom francia hagyományok.
Lagarde kezd kifogyni a kreatív ötletekből a menüt illetően, miközben nyomában két vérengző éttermi kritikus lohol. A sors összehozza Jacky-val, a megszállott gasztroguruval, aki tele van friss ötletekkel, és istenként tiszteli a sztárséfet. A fiatal fiú nagyon tehetséges, bármikor megmondja az orra alá tolt ételek összetevőit, és készséggel veti magát a munkába, hogy segítsen Lagarde-nak.
A film meghökkentő hasonlóságot mutat a Pixar Lecsó című animációs filmjével, a fiatal zsenit Jacky Bonot alakító Michael Youn gyakorlatilag a rajzfilmben szereplő gasztrozseni patkány és az ügyefogyott főhős jól megszerkesztett keveréke. Az író-rendező Daniel Cohen láthatóan mereven elutasítja a modern konyhát, na meg persze a gyorséttermekben felkínált „szemetet”.
A rendezőnek teljes mértékben sikerült megalkotnia egy olyan történetet, mely felidézi azt a kellemes, meleg érzést, mely a francia filmeket jellemzi. A karakterek kidolgozottak, jól megrajzolt, szerethető figurák.
Jean Reno szerint a főzés művészet
Jean Reno elmondta, a valóságban teljes ellentéte a kissé mogorva Lagarde-nak. A film egyébként tele van szebbnél-szebb kulináris alkotással, színesebbnél-színesebb gasztronómiai remekművel, megspékelve a francia szenvedéllyel. A francia színész szerint a főzés kitűnő módja annak, hogy bebizonyítsuk, valakinek mennyire szeretjük. „Rengeteg barátom van, aki kiváló francia séf, és egy valamit megtanultam tőlük. Ahhoz, hogy jó séf legyél, művésznek kell lenned. Ők nem hétköznapi emberek, számunkra földi halandók számára, lehetetlen olyan szintre lépni. Nagyon szenvedélyesek a főzéssel kapcsolatban, ebből merítettünk ihletet a szerephez.”- mondta Jean Reno. A színész nem szívesen eszik egyedül, az étkezést és a főzést is minden esetben közösségi tevékenységnek tartja, amit egymással meg kell osztanunk. Igazi szenvedély, francia konyhaművészet, és nevetés 84 percen keresztül. Mindez az Én a séf című francia vígjátékban, melyet ajánljuk, mindenkinek, aki szereti a finom ételeket, Jean Renot, vagy a kedves poénokat!
