… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt A magányos lovas legendája újjáéled! (12)

A magányos lovas legendája újjáéled! (12)

Nyolcvan évvel azután, hogy először belovagoltak a közönség fantáziájába, a két karakter: Magányos Lovas és Tonto még mindig Amerika kulturális tájképének részét képezi. „Van valami ezekben a figurákban, ami kitalálásuk óta minden generáció számára vonzó tudott maradni.” – jegyezte meg Jerry Bruckheimer producer. „Detroitban nőttem fel, A magányos lovas rádió- és tévéműsorai a fiatalságom részét képezték, ahogyan sok millió más embernek is.” Rádióban, tévében, mozivásznakon, rajzfilmekben, képregényekben, regényekben és videójátékokban bizonyították A magányos lovas ikonikus amerikai karakterei, hogy az irányukba mutatott csodálat és népszerűség nem véletlenül tartott ki ennyi éven át.

A legelső rádióadást a detroiti WXYZ csatornán lehetett elcsípni 1933. január 30-án. A magányos lovas című show összesen 2956 rádióepizódot élt meg. A hatalmas népszerűség hatására mozifilmek is születettek a történetből, többek között az 1956-os The Lone Ranger és folytatása, az 1958-ban bemutatott The Lone Ranger and the Lost City of Gold. 2013-ban azonban elérkezett az idő, hogy Johnny Depp és Armie Hammer is beleírják nevüket (méghozzá kitörölhetetlen tintával) A magányos lovas legendáriumába.

A TÖRTÉNET MEGFORMÁLÁSA
„Tudtuk, hogy elérkezett az idő ahhoz, hogy A magányos lovas és az egész western műfaj újjászülessen.” – mesélte Bruckheimer – „Ugyanígy tudtuk egy évtizeddel ezelőtt Gore-ral (Verbinski, a rendező – a szerk.), hogy a kalózfilmeknek is újjá kell születniük… Ekkor készítettük el A Karib-tenger kalózait. Megvan annak az oka, hogy miért szeretnek töretlenül az emberek ennyi időn keresztül bizonyos karaktereket és zsánereket, mi pedig tisztában voltunk azzal, hogy ha újra felfedezzük nekik a magunk izgalmas és érdekes módján, megint beléjük fognak szeretni.” Gore Verbinski rendezőt nagyon is érdekelte A magányos lovas története, de csak azzal a feltétellel vállalta el a direktori posztot, ha a klasszikus sztorit a saját szájíze szerint készítheti el. „Ha az eredeti tévésorozat rajongója vagy,” – magyarázta Verbinski – „meg fogsz lepődni az új mozifilmen, hiszen mindenki ismeri ezt a történetet, és ez nem az a történet, amit mi is el akartunk mesélni. Mi Tonto szempontjából mutatjuk be a történéseket, valahogy úgy, mint a Don Quijoténál, ahol Sancho Panza figuráján keresztül tárul fel a cselekmény. Azt mondanám, hogy a mi sztorink magja egy buddy movie és akció-kalandfilm kereszteződése tele iróniával és humorral, valamint pont elég furcsasággal ahhoz, hogy eltérjen a hasonszőrű alkotásoktól.” „A mi verziónkban lesz izgalom, kaland, dráma, vígjáték, látvány és érzelem.” – tette hozzá Bruckheimer – „És mivel Gore víziójáról van szó, igazán nagyszabású lesz.”

SZEREPOSZTÁS ÉS KARAKTEREK
Mivel Johnny Depp már a készülő film első lépései óta a fedélzeten volt, és Tonto szerepét is megkapta, így az alkotók nagyobb figyelmet fordítottak a címszereplő, John Reid, vagyis a Magányos Lovas megformálójára. Ám nem kellett sok idő, hogy Jerry Bruckheimer és Gore Verbinski számára is nyilvánvalóvá váljék, hogy e felettébb kapós szerepet egy olyan fiatal, kimagasló tehetségű és feltűnően jóképű színész számára találták ki, mint amilyen Armie Hammer. S mivel a színész már felírta nevét Hollywood egére többek között a Winklevoss ikrek szerepével David Fincher Social Network – A közösségi hálójában, vagy Leonardo DiCaprio partnereként Clint Eastwood J. Edgar – Az FBI embere című filmjében, Bruckheimerék a lehető legjobb pillanatban csaptak le az ifjú titánra. Verbinski így jellemezte főhősét: „Ha találkozol Armie-vel, rögvest rájössz, hogy nincs egyetlen cinikus vagy megcsömörlött porcikája sem. Ő még azzal a bizonyos nagyszerű és vak optimizmussal tekint a világra. Nekünk pedig pontosan olyan ember kellett, akiről elhiszed, hogy ilyen régimódi nézetei vannak, természetesen pozitív értelemben.”

William Fichtner (Armageddon, Féktelen harag) kapta meg Butch Cavendish, a Magányos Lovas ősellenségének szerepét, a figura pedig nem ismeretlen a rajongók körében. A színész így mesélt karakteréről: „Talán az lenne a legpontosabb megfogalmazás, hogy a film összes csodálatos figurája közül Cavendish lenne az, akivel a legkevésbé szeretnél találkozni egy sötét sikátorban. Vagy mondjuk inkább úgy, talán még maga Cavendish sem szeretne önmagába botlani.”

Helena Bonham Carternek is megvolt az oka, hogy miért vállalta el Red Harrington szerepét: „Azért szerettem volna szerepelni a filmben, mert még sosem ajánlották fel nekem egy western kori, falábú, délvidéki madám szerepét.” – mesélte a kétszeres Oscar-jelölt színésznő. Persze az sem lehetett éppen rossz ok, hogy Carter kisasszony ismét együtt játszhatott barátjával, Johnny Deppel, akivel korábban már öt filmben is közösen dolgoztak.

Bemutató: július 11.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest