… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Programok A maflás – Kritika (12)

A maflás – Kritika (12)

Az iskolák sehol a világon nincsenek biztonságban. De nem a vad tinédzserek vagy nem még vadabb túszszedők jelentik az igazi veszélyt: hanem a gazdasági megszorítások.  A maflás című vígjáték ezt a témát boncolgatja.

Hatalmas pofonok, romantika, vérszegény társadalomkritika, és ütős poénok. Talán ezekkel a szavakkal lehetne leginkább Kevin James legújabb filmjét jellemezni. A maflás tulajdonképpen kombinálja A gondozoo hangulatát, a Rocky-szerű mese diadalával, melyből egy lecsúszott ketrecharcos biológiatanár született. A történet szerint, amikor egy békés természetű, lusta biosztanár (Kevin James) megtudja, hogy az igazgatóság spórolásra hivatkozva meg akarja szüntetni a zenekart, hogy elbocsáthassa a bohém zenetanárt (Henry Winkler), akcióba lép. Már csak azért is, mert azt reméli, így végre bevágódhat az iskolában dolgozó nővérkénél (Salma Hayek), akit eddig semmilyen ravasz udvarlási módszerrel sem tudott levenni a lábáról. Jobb híján indul egy utcai harcos versenyen, és bár hatalmas pofonokba fut bele, gyűlni kezd a pénz. A siker magával ragadja, és pár fura figura segítségével újabb meg újabb bunyókra jelentkezik: minden KO újabb bevételt jelent. Végül annyiszor fog padlót, hogy meghívják egy igazi, nagy versenyre: ha ott sikerül nyernie, megmenekül a zenekar. Egy védtelen pedagógus a jó ügy érdekében szembeszáll a ketrecharc királyával…

A gondozoo sikere után Kevin James újra egy kedves, szeretnivaló kétballábast alakít egy elképesztően vicces börleszk-vígjátékban. Bár Adam Sandler közvetlenül nem vett részt a produkció készítésében, az egyes jeleneteket mégis áthatják a gyerekbarát poénok, és az a bizonyos jól ismert Sandler hangulat. Mindez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a rendező Franc Coraci hosszú ideje a színész-producer munkatársa, ahogyan Kevin James is régóta tagja a Sandler csapatnak. Természetesen most is egy tipikus amerikai vígjátékról van szó, melyben felüti fejüket a jól ismert közhelyek, és az olyan szép, ámbár elcsépelt üzenetek, mint hogy milyen fontos  a tanárok inspiráló munkája, és hogy az iskola nem csupán a tankönyvekben foglaltakról szó. A kimenetel pedig ismét nagyon amerikai, igazi happy end. Mindemellett a karakterek hihetetlenül rokonszenvesek, még a legutolsó mellékszereplőnek is különleges bája van. Összességében egy szórakoztató vígjátékról van szó, mely az első olyan filmje Kevin James-nek, amiben sikerült végig éberen  tartania az érdeklődést, miközben  poénok sorával bombázza a nézőket.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest