Május 31-én zárult le a nevezés a 2013-as Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. Az idén huszadik alkalommal meghirdetett felhívásra 299 település jelentkezett, így a résztvevők száma a tavalyi megmérettetéshez képest nőtt.
A Virágos Magyarországért verseny immár csaknem két évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. saját projektjeként kezel, biztosítva annak jogi, szervezeti és finanszírozási kereteit. A versenyt minisztériumok, az Országgyűlés több bizottsága és számos civil szervezet is támogatja. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor két település részére ajánlott fel díjat.
Az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. A megmérettetést huszadik alkalommal hirdették meg, a feltételek a korábbiakhoz hasonlók voltak: önkormányzatok nevezhettek. A Virágos Magyarországért versenynek minden évben vannak kiemelt témái, melyek 2013-ban a helyi természeti értékek, tájérték, kiemelten a növény és állatvilág megőrzése. A turisztikai régiók közül Budapestről és környékéről 30, Nyugat-Dunántúlról 46, Közép-Dunántúlról 29, Balatonról 30, Dél-Dunántúlról 61, Észak-Magyarországról 44, Észak-Alföldről 26, Dél-Alföldről 32, míg a Tisza-tavi régióból 1 nevezés érkezett. A megyék közül a legtöbb jelentkezés – 38 – a dél-dunántúli Baranyából futott be. A nevezésekkel együtt a települések írásos bemutatkozó anyagot és képeket is küldtek, melyek hamarosan megtalálhatók lesznek a mozgalom megújult honlapján, a viragosmagyarorszag.itthon.hu-n. A benevezett településeket a szakemberekből álló területi zsűrik 2013 nyarán keresik fel, melyeket különböző bírálati szempontok – többek között a zöldfelületek minősége és rendezettsége, környezetvédelem, fenntarthatóság, kommunikáció, turisztikai látnivalók – szerint értékelnek, de figyelembe veszik az önkormányzatok és a helyi lakosság részvételét is a környezet szépítésében. A zsűrizésben a tavalyi évtől részt vesznek a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságai is, ezzel is erősítve a turisztikai szempontok érvényesülését.
A helyszínbejárások után a verseny kiírói, Szervező Bizottsága és Értékelő Bizottsága nevezi meg 2013 legvirágosabb városát és falvát, amelyek aztán 2014-ben Magyarországot képviselhetik az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén. Tavaly Százhalombatta és Lövő indult az európai versenyen, mindkét település ezüst fokozatot elérve. Ebben az évben Hévíz és Csopak készül az európai megmérettetésre, amelyre a Virágos Magyarországért Szervező Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. szakértői készítik fel a településeket a tavaly novemberi díjátadó óta. A nemzetközi zsűri július második hetében keresi fel a két települést. (Forrás: MT Zrt)