Egy könyv, melyről azt írta egyszer egy kritikus, hogy: „Ha az Office és az Igenis, Miniszter Úr! című sorozatokat kereszteznénk, akkor is csak halvány sejtésünk lenne arról, hogy mennyire vicces ez a történet.” Paul Torday 2006-os első regénye, a Lazacfogás Jemenben szinte egyöntetű kritikai sikernek örvendett, hiszen remekül ötvözte a komédiát, a drámát, a romantikát és a csípős politikai szatírát. Amikor Paul Webster producer olvasta a regényt, rögtön tudta, hogy ezt nagyvászonra kell vinnie.
„Azonnal láttam a könyvben rejlő filmes lehetőségeket. – mesélte Webster – Nagyon élveztem pimasz angolságát, és remek elegyét a romantikának, a majdhogynem fantasy-nek és a kemény politikai szatírának. Emellett kifejezetten szerettem az író arcátlan stílusát is.” Webster tudta, hogy nem lesz könnyű működő forgatókönyvvé varázsolni a regény elbeszélésmódját (főként e-mailekből, emlékeztetőkből és levelekből áll össze a történet, az elbeszélésmód pedig nem használ sem első-, sem harmadik személyt), ezért az Alul semmi, a Gettó milliomos és a 127 óra Oscar-díjas írójához, Simon Beaufoyhoz fordult:
„Simon briliáns választás volt, – nyilatkozta Webster – mivel a történet szellemiségében nagyon hasonlít például az Alul semmire. Simon mindig szakértő kézzel nyúl a vígjátékhoz, amúgy pedig profi adaptáló. A legfőbb kihívása abban állt, hogy miként egyesítse a politikai, szatirikus vonalat a romantikus komédiával, Fred és Harriet egymáshoz vezető történetét. A szatíra sokkal inkább érzi otthon magát egy könyv oldalain, esetleg a televízióban vagy a színpadon. Ritkán működik mozifilmben.” Emily Blunt színésznőt – aki Harrietet alakítja a filmben – is magával ragadta Beaufoy forgatókönyve: „Imádtam a szkriptet. Okos és van egyfajta bája, ugyanakkor remekül mutatja be azt is, hogy miként beszélnek egymással az emberek, ez pedig ritka dolog, hiszen manapság annyira gyakoriak a klisés megoldások, főként ha egy szerelmi történetről van szó, vagy egy szokatlan kapcsolatról két ember között.” Amikor a női főszereplő, Emily Blunt szülei meghallották, hogy felajánlották lányuknak a szerepet, megtörve a tradíciókat, azonnal felhívták őt: „Ez volt az első alkalom, hogy felhívtak telefonon, és azt mondták: „Meg kell csinálnod ezt a filmet!’ Akkoriban az volt a kedvenc könyvük.” – mesélte Blunt.
Árral szemben: sors és mese
A rendezést a háromszoros Oscar-jelölt svéd direktor, Lasse Hallström vállalta el. „Az egyik kedvenc filmem a Kutyasors, de a Gilbert Grape-nek is nagy rajongója vagyok.” – mesélte Webster – „Sőt, csodálattal adózom az olyan filmek iránt is, mint az Árvák hercege és a Kikötői hírek, így tudtam, hogy olyasvalakit szereztünk meg, akiben megvan az a fajta érzékenység, ami korántsem szokványos, és aki olyan könnyed szemlélettel viseltetik a filmkészítés iránt, ami teljes szabadságot ad számára, hogy kiélhesse kreativitását.”
Hallström elmondása szerint már az elején tudta, hogy ez a történet remekül passzol majd hozzá: „Annyi, de annyi megközelítése van ennek a történetnek, és ez az igazán jó benne.” – nyilatkozta a rendező – „Hús-vér sztori, igaz embereket mutat be, és ha hű akarsz maradni az alapanyaghoz, meg kell, hogy tartsd a drámai és a vígjátéki elemeket is. Ez nem egy keserédes film és nem is egy dráma-vígjáték, ez a film a romantika, a mese, a dráma és a vígjáték keveréke.” A svéd rendezőtől nem áll távol a vígjáték műfaja. 2006-os filmje, a Casanova például nem kevés humoros jelenetet tartalmazott, karrierje elején pedig producerként dolgozott tévés komédiákon: „Amikor 1966-ban producerként elkezdtem tévézni, főként humoros szkeccsfilmeket csináltunk, szóval egyáltalán nem idegen tőlem a zsáner. Amikor elkezdtük csinálni ezeket a műsorokat” – mesélte nevetve – „sokan mondták, hogy a svéd vígjáték kifejezés már önmagában is egy ellentmondás. Ezt a filmet ezért inkább a Csokoládéhoz tudnám hasonlítani azok közül, amiket eddig készítettem.” „Emellett az is elmondható róla, hogy a film a keleti és a nyugati kultúrák őszinte találkozása,” – folytatja Hallström – „illetve, hogy ezek miként jönnek ki egymással. Nagy hatással volt rám a sztori, mert megvolt benne az a remek tulajdonság, hogy képes volt képekbe önteni a keleti és nyugati kultúrák közötti integrációt és elfogadást. Ez egy nagyon pozitív dolog, főként a mai időkben.”
