… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Egészség „Megvan, de vajon meddig?”- A lombik utáni várandósság félelmei

„Megvan, de vajon meddig?”- A lombik utáni várandósság félelmei

Hazánkban évente több mint 6000 lombikbébi programot végeznek, így napjainkban is valószínűleg több száz lombik segítségével gyermeket váró kismama várja, hogy életet adjon gyermekének. A lombikprogram nemcsak anyagilag, hanem – elsősorban a reménybeli édesanyák számára –  testileg is megterhelő, hiszen a hagyományos IVF program injekcióval történő hormonális stimulációval, valamint altatásban végzett tüsző punkcióval is jár, nem is beszélve a vizsgálatokkal járó kellemetlenségekről. A sokszor éveken át tartó eredménytelen próbálkozás az oka annak, hogy ezek a párok akkor sem tudnak felhőtlenül örülni a gyermekáldásnak, amikor végre megfogan a gyermek, akiért sokszor akár éveken át is küzdöttek. Az IVF programot követő várandósságról Higi Verát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichológusát kérdeztük, aki munkája során elsősorban ezekkel a párokkal foglalkozik a meddőségi program különböző szakaszaiban illetve az azt követő időszakban.

„A lombikbébi programban való részvétel mindig egy speciális lélektani helyzet. A gyermekáldás egyetlen útja hosszú évezredek óta az volt, hogy egy férfi és egy nő egyesült, majd megszületett a közös utód. Természetesen meddő párok mindig is voltak – erre a Bibliában is találunk utalást – ők elsősorban spirituális úton, és különböző néphagyományok segítségével igyekeztek gyógyítani magukat. 1975 óta új perspektíva nyílt a meddőségi problémával küzdő férfiak és nők számára, hiszen ekkor született meg az első lombikbébi – Louise Brown. Természetesen az elmúlt csaknem 40 évben a tudomány sokat fejlődött, így egyre fejlettebb technológiák állnak a meddőségi problémával küzdő párok segítségére, így sokan ezt e megoldást választják, ha késik a baba.” – magyarázza Higi Vera pszichológus.

A korábbi spirituális és természeti gyógyítást tehát nagy részben felváltotta az elsősorban különböző technológiákkal dolgozó testi gyógyítás, azonban a pszichés háttér – vagyis a gyermektelenség miatt hónapról-hónapra megélt szorongás – megmaradt.

„Egy lombikprogram sosem pusztán testi síkon történik, hiszen a beavatkozásokkal egy időben a pár bizakodik, vagy éppen elveszti a reményt, és számos akadályon kell testileg-lelkileg átjutnia, mire megszületik a baba. Azért sem könnyű megküzdeni ezzel a helyzettel, hiszen sok pár életében ez az első olyan szituáció, amikor sokat tehetnek ugyan a cél érdekében, de garancia még így sincs a sikerre, mindössze az esélyeken lehet javítani. A bizonytalanság, mi szerint lesz-e elég petesejt, embrió, megtapad-e a méh nyálkahártyájában – mind egy-egy olyan állomás, ahol akár véget is érhet a remény, ezért a nemzetközi kutatások alapján a párok kétharmada nem anyagi okokból adja fel a küzdelmet, hanem egész egyszerűen azért, mert nem bírják tovább ezt a bizonytalansággal járó lelki terhelést” – tudhattuk meg a szakembertől.

A statisztikák alapján a lombikbébi programok hozzávetőlegesen 30%-a vezet sikerre, vagyis a párok egyharmadánál végül hosszabb, vagy rövidebb küzdelmet követően megfogan a kívánt gyermek. De mi a helyzet az ilyen úton létrejött várandóssággal?

A környezet– sőt maguk a párok is azt várják, hogy minél tovább küzdenek a gyermekáldásért, annál nagyobb az öröm, amikor a terhességi teszt végre pozitív eredményt mutat. Ezzel szemben pont az ellenkezőjét tapasztalják, ami nagyon váratlanul éri őket. Minél tovább tart a várakozás időszaka, annál jobban távolítják maguktól a siker lehetőségét, amely egy természetes védekezés a sorozatos csalódás ellen. Ez az oka annak, hogy amikor végre megfogan a baba, akkor szinte úgy érzik, hogy felkészületlenül éri őket a siker. Ilyenkor sokan számolnak be arról, hogy pozitív a teszt, mégsem merik elhinni, így örülni sem mernek a babának, emiatt pedig lelkiismeret furdalást éreznek. Sokan arról számolnak be, hogy mivel a testük eddig annyi csalódást okozott, ezért most sem bíznak benne, így folyamatosan attól szoronganak, hogy sikerül-e megtartani a babát.

Hogy a 9 hónap ne csak a szorongásról szóljon…

A lombikprogramot követő várandósság tehát nemcsak testi, hanem lelki szinten is figyelmet igénylő időszak, mely speciális támogatást igényel. A fő kérdés tehát az, hogy miként lehet segíteni ezeket a kismamákat?

„A fokozott aggodalom elsősorban azoknál a nőknél érezhető, akik már hosszú ideje próbálkoznak, és volt olyan várandósságuk, amelyet nem sikerült kihordani. Szerencsére ma már egyre többen ismerik fel a lombikprogramot követően, hogy a pszichés támogatás ebben az időszakban is ugyanolyan fontos, hiszen a cél nemcsak az, hogy 9 hónapon keresztül zavartalanul fejlődjön a magzat, hanem az is, hogy ez alatt az időszak alatt ne legyen kitéve a szükségesnél nagyobb szorongásnak.

A pár tagjai közül elsősorban az édesanyák kérnek segítséget. Az alkalmak során természetesen sokat beszélünk arról, hogy hogyan érzik magukat, emellett pedig elsősorban relaxáció, illetve hipnózis segítségével foglalkozunk velük, amely pozitívan hat a méhben fejlődő magzatra, és az anya-gyermek kapcsolat fokozatos kialakulására is. A közös munka elején mindig tisztázzuk, hogy az izgalom és az aggodalom minden új és fontos helyzet természetes velejárói, ugyanakkor a pszichológia kínál olyan módszereket, amely segít megélni ennek az időszaknak az örömteli részét is.

A helyzet nehézsége ugyanaz, mint az előnye, mivel a várandósság időszaka mindenképpen megváltozott tudatállapot, hiszen az édesanya figyelme a külvilágról a méhében fejlődő magzat irányába fordul. Ez nem mindig könnyű, hiszen az első trimeszter során sok lombikprogram segítségével gyermeket váró édesanya aggódva fürkészi teste legapróbb jelzéseit is.

Ez a fokozott belső figyelem ugyanakkor rendkívül jól hasznosítható relaxáció, illetve hipnózis segítségével, hiszen ezeknek a módszereknek éppen az a célja, hogy a külvilágról befelé irányuljon a figyelem, melynek segítségével a kismama meg tudja találni belső erőforrásait, és fel tudja venni a kapcsolatot a méhében fejlődő magzattal is” – magyarázza Higi Vera.

A pszichológus szerint a visszajelzések rendkívül pozitívak, hiszen a közös alkalmak során a kismamák felszabadítónak érzik, hogy végre őszintén beszélhetnek félelmeikről, aggodalmaikról, ugyanakkor képesek megadni maguknak azt a nyugalmat és belső biztonságot, amelyre szükségük van ebben a kétségekkel teli időszakban.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest