… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Programok Emmerich & Shakespeare

Emmerich & Shakespeare

Roland Emmerich lerombolta már a Föld legnagyobb épületeit, a porba (pontosabban: a hóba) döntötte a New York-i szabadságszobrot, és pusztulásra ítélte Godzillát. Most műfajt vált, de a méretből nem enged. Nem kisebb nagyságnak támad neki, mint William Shakespeare-nek.

Új filmje, az Anonymus (Anonymous, hazai bemutató: 2012. január) kosztümös thriller, melyben a német származású rendező arról a rég keringő, összeesküvés-elméletről fejti ki a véleményét, hogy valaki egész más írta a híres színműveket: és ennek kapcsán elvezeti a nézőt a 17. századi Anglia trónviszályai, udvari összeesküvései, árulásai és szerelmi csatározásai közé.


A rendező 1998-ban olvasta először John Orloff forgatókönyvét, és saját bevallása szerint addig semmit nem hallott sem a témáról, sem a korról. Azóta viszont beleásta magát a kérdésbe, sokat hozzáolvasott, és határozott véleménye van. Az első instrukció, amit a forgatókönyvírónak adott, ez volt: „ha már provokálunk, provokáljunk sokkal jobban.” És szerzőtársával nekilátott, hogy újraírja az angol történelmet.
– Shakespeare is sok mindent kitalált, amikor az V. Henriket írta – mondja a rendező, aki egyenesen büszke a történelemhamisításra. – Mi miért ne állíthatnánk egy ismert történelmi személyiségről, hogy a királynő szeretője volt, és hogy titokban gyerekük született? Ha lesznek nézők, akik meghökkennek, annál jobb.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest