Senki sem egy sziget…vagy mégis? Bizonyos szempontból igen, de fontos, hogy a szigetek átjárhatók legyenek. Ezért építünk barátságokat, ápoljukkapcsolatainkat, tehát hidakat építünk a szigetek között. Vannak azonban, akik hidak helyett falakat húznak maguk köré. Talán így lehetne jellemezni a magányt. De mi a helyzet azokkal, akiknek rengeteg hídjuk van, mégis ennek ellenére úgy érzik magányosak?
Nem új keletű dolog, hogy az emberek egyre inkább bezárkóznak. Ez rengeteg okból adódhat, lehet társadalmi, szociális jellegű, de a kört szűkíthetjük egészen az egyéni szféránkig. Gondoljunk csak bele: egyre kevesebb időnk van családtagjainkra, barátainkra. Mindig rohanunk, megpróbáljuk megállni helyünket minden területen, aztán egyszer csak észrevesszük, hogy sokszor magunkra maradunk gondjainkkal és hiába keressük meg barátainkat, társunkat, valahogy úgy érezzük, nincsenek mellettünk száz százalékosan. A belső bolygónk jó menedékhely lehet számunkra, mert a magányra sokszor szükségünk vagy, ekkor lehetünk együtt legmélyebb gondolatainkkal, de amikor már nagy társaságban is úgy érezzük, egyedül vagyunk, akkor előfordulhat, hogy visszavonulunk saját kis bolygónkra, és magányos bennszülötteivé válunk. Nos, a magány univerzális, érintheti azt is, aki egyedülálló, de azt is, aki párkapcsolatban, házasságban él. Létezik társas magány, és érzelmi magány is – vélik a szakértők. Egy azonban biztos: nem kell, hogy egyedül élj ahhoz, hogy magányosnak érezd magad.
Társas magány
A társasági életből való kimaradásból eredhet. Akik ezt a fajta magányt élik meg, olyan érzésekről számolnak be, mint az unalom, álmatlanság, nyugtalanság, elhanyagoltság. Ez a fajta egyedüllét érzés eredhet még az egyén alapvető félénk tulajdonságából, a munkamániából, esetleg új közösségbe való beilleszkedés miatt, vagy egyszerűen abból, hogy nem tud, vagy nem szívesen épít táras kapcsolatokat.
Mindenkinek szüksége van ugyanis egy kis közös együttlétre, időtöltésre. Azok az emberek, akik élénk társasági életet élnek nyitottabbak, és főként magabiztosabbak az élet bizonyos területein, így például gyakorlatiasabban dolgozzák fel problémáikat is – állítják a kutatók.
Érzelmi magány
Ez az érzés akkor törhet elő az emberből, amikor semmi gondja nincs a társas kapcsolataival, alapvetően gyakran és szívesen jár barátaival közös programokra, tölti velük idejét, de mégis sokszor fordul elő, hogy akár egyedül, akár közösségben, egyszerűen úgy érzi olyan egyedül van, mint a kisujja. A sok felszínes ismerősökkel töltött időről pedig úgy számolnak be, felesleges és időpazarló együttlét. Ők azok tehát, akik nagy táraságban is folyton magányosnak érzik magukat.
Hogy mi ennek az oka? Valószínűleg az, hogy nem sikerül igazán mély baráti kapcsolatot létesíteni. Akik ezt tapasztalják, azt mondják magukról sokat aggódnak, ürességet éreznek, de ugyanakkor sóvárognak egy mély barátság iránt. Míg a felületes barátságok gyógyírjai lehetnek a társas magánynak, az érzelmi magányt viszont csak még jobban elmélyítik.
Az érzelmi magányra nehéz orvosságot találni
E magányosság érzését elsősorban egy valódi és mély barátság számolhatja fel. Igen, de az e fajta barátságok, szoros kapcsolatok nem jönnek létre egyszerűen. Miért? Mert egyrészt nyíltságra és önfeltárásra van szükség, ami nem megy egyik napról a másikra, sőt sokak számára ez ijesztően hat. Másrészt csakúgy, mint egy szerelmi kapcsolatnál, kell, hogy működjön az a bizonyos „kémia” a két ember között, hiszen a hasonló, a hasonlónak örül. Meg kell keresni, ki az, akivel azonos hullámhosszon vagyunk, ez pedig sok erőfeszítést igényel.
Ami segíthet:
- Szeresd magad – ugyanis míg te nem így érzel saját magaddal szemben, akkor ezt nehezen várhatod el másoktól.
- Építs társas kapcsolatokat – nem tudhatod, hogy hol találod meg leendő barátod, de lépéseket kell tenned felé.
- Szerezz barátot – ha már találtál egy olyan embert, akivel sok közös vonásotok van, azaz egyszerűen kedvelitek egymás társaságát, ne hátrálj meg, ha magadról kell beszélned. Próbálj megnyílni, hiszen csak így jöhet létre egy mély és őszinte barátság.
