Egyszer hallottam valakitől egy érdekes kifejezést: „ennek az embernek levegője van.” Egy kollégánkra értette, akit valóban körülvett valami meghatározhatatlan aura. Amikor belépett egy szobába, irodába, önkéntelenül betöltötte azt a jelenléte, a kisurágzása, a stílusa olyan tapintható volt, mint egy exkluzív szabászatban az úri szövet.
Sugározz magabiztosságot!
Érdekes, ő egy viszonylag fiatal negyvenes férfi volt, de mindig a gimnáziumi irodalomtanárom, Máté bácsit jutott az eszembe róla. Igaz, akkoriban ő sem volt még ötven. Gyermekkorom bálványa, az igazi, veretes “tanár úr”, aranyozott zsebórával, meg kiválóan szabott öltönyben, ahogy dukál. Egy ideig engem is korrepetált irodalomból. Máig vallom, hogy miatta vettek fel az egyetemre. Igazi reneszánsz ember volt, hatalmas tudású, és még hatalmasabb humorú. Na, neki is levegője volt. Ahogy belépett a terembe, lezseren a hóna alá szorítva a naplót, hatalmas, tekintélyt parancsoló termetével, közel ülő, élesen villanó kis szemeivel, amelyekel úgy nézett ránk, mintha magában mindig egy kicsit mulatott volna, egyszerűen megdelejezett bennünket. Harminckettő, ordító tinédzsert.
Súlytól független a stílus
Máté bácsi egyéniség volt, a szó legnemesebb értelmében. Nem, nem volt jóképű (valaha az lehetett), óriás termetére évente rakódtak rá a plusz kilók, de ez őt csak annyiban zavarta, hogy a szabójával folyamatosan kiengedtette az öltönyeit. Így mindig kifogástalanul festett. Mi pedig nagyon sokat tanultunk tőle. Ő beszélt nekünk először Márairól (akkoriban még nem volt tananyag), arról, hogy egy igazán nagy író még a vacsora-desszertnek feltálalt aszalt szilváról is úgy tud egy oldalt írni, hogy szinte érzed, ahogy az édes gyümölcs szétolvad a szádban. De Máté bácsitól tanultuk meg azt is, hogy egy igazi férfit a személyisége és a stíusa tesz különlegessé.
Sokszor gondolok erre azóta is. Ha meglátok egy férfit – legyen harmincas vagy ötvenes -, aki láthatóan tisztában van önmagával, akár az utcán, akár munkahelyen, vagy egy üzletben, bárhol, mindig feltűnik, ha az adott személy azt is pontosan tudja, mi áll jól neki. Lehet az egy fehér tornacipő, egy laza farmernadrág, vagy egy márkás öltöny (nem is kell Armaninak lennie), ha a viselője magától értetődően mozog benne, és sugározza maga körül a magabiztosságot, az eleganciát és a humort. Én a magam részéről nőként némán fejet hajtok előtte, és biztos vagyok benne, hogy számos nőtársam is így van ezzel.
Bárki válhat Máté bácsivá
Ma már olyan a világ, hogy a férfistílust nagy méretben, veretes márkákkal, rengeteg formában, és persze megfizethető áron akár online is házhoz lehet rendelni. Tényleg csak egy kattintás, és komplett divatházak nyílnak meg az igényes férfiember előtt. Szerencsére a nagyobb márkák felismerték azt, hogy 2XL fölött is igény van a minőségi, jól szabott és kényelmes ruhadarabokra, és van olyan hazai cég, aki kizárólag ezeket a termékeket forgalmazza, így a választék is lehetőséget ad arra, hogy a választott ruhadarabok valóban kifejezzék azt, hogy kik vagyunk.
Biztos vagyok benne, hogy ha Máté bácsi még élne, lelkesen (de persze titokban) szemezgetne a kínálatból, aztán emelt fővel parádézna az iskolában a legújabb öltönyében, a zsebkendőjéhez és az arany óraláncához passzoló nyakkendőkben. És hatalmas termetével, cinkosan csillogó szemeivel, tökéletes megjelenésével éppúgy megbabonázna mindenkit, mint annak idején bennünket, cserfes kis csitriket. Klassz dolog, hogy ezt az időtlen varázst ma már bármelyik férfi megteremtheti magának. Kortól, termettől, arcéltől függetlenül.
Ahogy Giorgio Armani mondta: „A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia.”
