… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Blog Ismét a szépség és a nyugalom szigetén jártam

Ismét a szépség és a nyugalom szigetén jártam

Korábban már írtam egy bejegyzést Adrienne Feller-ről és kozmetikumairól, akik olvasták tudhatják, hogy első látásra beleszerettem a márkába. A krémek és olajok illata, hatása és a márka filozófiája teljesen elvarázsolt. Már a „megismerkedéskor” eldöntöttem, hogy a kozmetikumok mellett, egy testkezelést is ki fogok próbálni. Most erről szeretnék mesélni Nektek is kicsit.

Mikor második alkalommal látogattam el az Adrienne Feller központba, talán még izgatottabb voltam, mint először. Pedig tudtam, hogy mire számíthatok, biztos voltam benne, hogy nagyon kellemes pár órát fogok ott eltölteni. Nehéz és zsúfolt időszak áll mögöttem, és éreztem, hogy a testem szinte kiált a kényeztetésért.

A kellemes környezet és a finom gyógytea miatt azonnal rá tudtam hangolódni a kezelésre, elfelejtettem a gondokat és nagyon távol éreztem magam a város nyüzsgésétől.

Adriennél számos arc- és testkezelés közül lehet válogatni. Az én választásom a személyre szabott kezelésre esett. A márka filozófiájához tartozik, hogy a kezelések során a vendéggel olyan kapcsolatba kell kerülni, hogy érezni lehessen, hogy mire van szüksége a testének és a lelkének.

A kezelés egy kellemes, illóolajos lábfürdővel egybekötött lábmasszázzsal kezdődött, majd a masszázságyon Adrienn az arcomat és testemet is végigmasszírozta. (A masszírozás talán nem is a legjobb szó, inkább nevezném cirógatásnak.)

Az ágyon fekve nem gondolkoztam, csak átadtam magam a kényeztetésnek, 100 százalékosan el tudtam lazulni. Valóban azt éreztem, hogy Adrienne tudja, hogy mire van szükségem. Pontosan eltalálta a nekem való és tetsző illatokat, valamint mozdulatokat. A kezelés után pedig olyan volt, mintha újjászülettem volna. Kipihentnek éreztem magam és el tudtam engedni az elmúlt hetek okozta belső feszültséget. Tiszta fejjel és kiegyensúlyozottan léptem ki a nyugalom szigetének ajtaján.:)

Ha úgy érzed, hogy túl sok dolog történt rövid időn belül egyszerre és idő kell, hogy feldolgozd a sok változást, keresed a belső harmóniát, pihenésre vagy kényeztetésre van szükséged, akkor mindenképpen látogass el Feller Adrienne-hez egy kezelésre! Nem fogod megbánni!

 

 

 

Pin It on Pinterest