… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Programok Sound a strandon

Sound a strandon

Újabb nevek kapcsolódnak a Balaton Soundon a korábban bejelentett sztárparádéhoz. Jön Nas, a New York-i hip-hop ikon, a három trance-szuperhős, azaz Above and Beyond, az egyik legsokoldalúbb és legképzettebb drum’n’bass játékos, Dj Friction, és sokan mások. S a kiváló magyar sorban ott lesz Karányi Dani a 10 éves pályafutását összefoglaló, csak a Soundon látható, sztárvendégeket felsorakoztató “Anthology 10″ koncerttel valamint az idén szintén 10. évét ünneplő Punnany Massif Elektro produkciója. Aki még nem tudná, mindez július 11-14. között lesz, a zamárdi szabadstrandon.

 

A New York-i hip-hop ikon, a több milliós lemezeladási mutatókkal rendelkező, számtalan Grammy-jelöléssel büszkélkedő Nas, sokoldalú és karizmatikus rapper, a műfaj legbefolyásosabb, szűk elitjének tagja. Korunk legjobb MC-jeként és szövegírójaként jegyzik, több mint húsz éve van a pályán, ezalatt tizenegy stúdióalbuma jelent meg, köztük a minden idők legjobb hip-hop lemezei között jegyzett Illmatic, az amerikai lemezeladási listákat hetekig uraló It Was Written vagy a tavaly megjelent Life Is Good, amely a legjobb rap albumnak járó díjért versenyzett a 2013-as Grammy-gálán.

Három trance-szuperhős áll az Above & Beyond-projekt mögött: Jono Grant, Tony McGuinness és Paavo Siljamäki. 2000-ben jött létre szövetségük, és azóta több fontos albumot is készítettek. Számaikat a legnagyobb trance királyok építik be szettjeikbe, legutóbb 2011-ben jelent meg stúdióalbumuk, Group Therapy címmel, tavaly bekerültek a legjobb tíz közé a DJ Mag százas listáján, saját kiadójuk, az Anjunabeats pedig 2013 februárjában adtak ki tizedik válogatáslemezét.

Friction az egyik legsokoldalúbb és legképzettebb DJ játékos, a drum’n’bass kultúráért tett erőfeszítéseit és úttörő jelentőségű munkásságát a legrangosabb, legnagyobb presztízsértékű díjakkal ismerte el a szakma. A 2011-es Drum & Bass Arena Awards-on beválasztották a műfaj halhatatlanjainak panteonjába.

A MiniCoolBoyz, azaz Raffaele Manicone és Michele Colombo első osztályú minimal techno projektje tavalyi közönségkedvenc bemutatója után másodszor hengereli le a Balaton Sound közönségét. Küldetésükhöz a műfaj detroiti gyökereiből merítenek erőt, és a progresszív tech house tudományok legújabb kutatási eredményeit felhasználva keverik ki formabontó techno anyagaikat.

A Modestep zsigereket szaggató, zúzós, dobbal és gitárral bivalyerősre gyúrt dubstepjére geometria formákba rendeződik a közönség a küzdőtéren. Bombasztikus színpadi jelenlétük egyetlen elektronikára fogékony receptorunknak sem hagy egy nyugodt másodpercet, számaik pedig kiemelkedő helyet foglalnak el a brit slágerlistákon. A 2010 óta aktív, bemutatkozó albumukat nemrég megjelentető londoni Modestep kvartett napjaink legambiciózusabb és legtöbbre hivatott dubstep zenekara.

A Stuart McMillan és Orde Meikle által vezérelt Slam két évtizede meghatározó jelensége a brit techno színtérnek. Tempós és fantáziadús szettjeikre azonban nemcsak a szigetországban vevő a 100%-ig partikompatiblis, ugyanakkor innovatív techno produkciókra fogékony közönség, hanem fellépéseiket mindenhol hatalmas érdeklődés övezi.

És – nem utolsó sorban – jöjjenek a magyarok. Karányi Dani idén 10 éves pályafutását foglalja összeANTHOLOGY című koncertje, melyen a klipes dalok mellett az összes népszerű slágere hallható lesz – az eredeti énekesekkel, ám különleges, élőzenés újragondolásban. A többek közt Pásztor Annát, Judie Jay-t és Columbót is felvonultató exkluzív előadás egyetlen egy alkalommal, kizárólag a 2013-as Balaton Sound-on lesz látható.

Az idén a 10. évét, na és nem mellékesen vadonatúj lemezét ünneplő Punnany Massif visszatérő vendégnek számít a Balaton Sound nagyszínpadán. De míg a korábbi években a Hungarian Hip Hop Allstars alkalmi repp-szupergrupp tagjaiként álltak a közönség elé, tavaly pedig a Gossip-os Beth Ditto erotikus fantáziáját is megmozgató előjátékot prezentáltak a fesztivál indításakor, addig idén valami egészen másra vállalkozik a pécsi csapat. A fesztivál szellemiségét magukévá téve, a döntően élő hangszerekkel operáló banda egy teljes egészében áthangszerelt, elektronikus zenei alapokból építkező szettel készül a 2013-as Sound-ra, különböző kortárs zsánereket gyúrva eggyé, ugyanakkor megtartva a félreismerhetetlen Punnany-s stílusjegyeket.

Jön továbbá az Akkezdetphiai, Andro, a Brains, Budai, a Carbonfools, Chris.su, Chriss Ronson, Coyote, Dandy, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Hot X, az Irie Maffia, Jay Lumen, Matt-U & Mc Kemon, Mentalien, a Muzzaik, Naga & Beta, Nora Naughty & Rocha, Palotai & MC Fedora, Poli & Polarize, Sena, Sterbinszky, a Vad Fruttik, Yvel & Tristan… A most bejelentett nevekhez még további számos hazai zenekar, dj és live act produkció csatlakozik, nemsoká’…

Hozzászólások

Pin It on Pinterest