… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Programok Michael Jackson: Bad 25 CD

Michael Jackson: Bad 25 CD

25 évvel azután, hogy a „Who’s Bad” kifejezés egy egész generáció mottójává vált, a Sony Music/Epic/Legacy Recordings az Estate of Michael Jackson közreműködésével ünnepli a legendás albumot és a hozzá kapcsolódó „BAD” turnét. 2012. szeptember 17-én „BAD 25” címmel kerül a boltok polcaira egy deluxe csomag, melyben 3 CD és 2 booklet mellett egy először megjelenő DVD kap helyet a rekordokat megdöntő „BAD” turnéról.

„A „BAD” által felölelt korszak bizonyította, hogy Michael karrierjének minden aspektusát tekintve felnőtt a szólóénekesi feladatokhoz – a lemezfelvételektől a turnézáson át ahhoz is, hogy rajongói ajándéktárgyakat jelentessen meg. Ez volt az első olyan album, melyen majdnem minden dalt Michael írt. Ez volt a történelem első olyan albuma, mely 5 egymást követő nr. 1 slágert vonultatott fel, és ezt csak 2,5 évtizeddel később tudta megismételni egy másik előadó. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy Michael szólóénekesként turnézni indult – a show az ő ötleteit és vízióit hívta életre. A „BAD” című korong és turné hatalmas sikere nagyban megalapozta Michael zeneszerzői, előadói és produceri elismertségét, és végképp megerősítette a „Pop Királya” státuszát. Örömmel ünnepeljük Michael karrierjének ezt az emlékezetes korszakát egy új album megjelentetésével” – nyilatkozta John Branca és John McClain, az Estate of Michael Jackson vezetője.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest