… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Programok Egy igazi csajos limonádé – LOL kritika (12)

Egy igazi csajos limonádé – LOL kritika (12)


Miley Cyrus visszatért a tinifilmek biztonságos műfajába. Legújabb LOL című filmjében egy 2008-as vígjátékot próbáltak a készítők ismét vászonra vinni. A történet két generáció közötti úton próbál elnavigálni, miközben bemutatja a modern üzenetküldés és tinédzserek kapcsolatát erőltetett viccekkel, és jó néhány sablonos elemmel megfűszerezve.

A generációk közötti csata úgy tűnik örök kedvenc téma Hollywoodban, nem véletlen hiszen soha máskor a történelemben nem volt ekkora szakadék idősek és fiatalok között, mint ma a technológia uralta világban, ahol közösségi oldalakon követjük nyomon egymás életét, sms-ben kommunikálunk, és chatről szerzünk barátokat. Mindezt a LOL hitelesen mutatta be, a filmben nem telik el szinte 5 másodperc sem anélkül, hogy valaki éppen ne pötyögne valamit az okostelefonján.

A LOL a fiatalok közötti szerelem különböző árnyalatait, és a gépek uralta tinédzserkort próbálta bemutatni egy 2008-as film remake-jén keresztül. Persze mindez csak utólag derült ki számomra is, mivel a Myle Cyrus új filmjének valódi szándékát szinte lehetetlen megfejteni. A tinivilág hiteles ábrázolásának nyoma sincs, a karakterek sablonosak, és már-már irracionálisan viselkednek.

Röviden és tömören
A produkció egy 2008-as Sophie Marceau főszereplésével készült vígjáték alapján született. Adott egy fiatal gimnazista lány Lola (Miley Cyrus), aki elvált édesanyjával és két testvérével éldegél a kertvárosban. A lány naplót vezet mindennapjairól és a tinédzserkor nehézségeiről, miközben édesanyja Anne (Demi Moore) megpróbál szót ejteni a lázadó kamasszal, és titokban új kapcsolatba kezd exférjével, na meg egy dögös 20 évvel fiatalabb rendőrrel, aki mellesleg stikában vidáman szívja a füvet a menő mamával. Lolát otthagyja Chad, ám semmi ok az aggodalomra, mindenki hamar túlteszi magát a dolgon, a lány pedig hamarosan legjobb barátja Kyle karjaiban találja magát. Csakhogy a srácra Ashley a gimnázium éjjeli pillangója is szemet vetett.

A LOL-ban szülő és felnőtt között áthidalhatatlan kommunikációs szakadék van, miközben szinte egyetlen szereplőt sem érdekel a körülötte lévő világ. Persze a tinifilmekre jellemzően mindenki szép és fiatal, tökéletes megjelenéssel. Ez alól csak Lola, vagyis Miley kivétel, aki ismét a szakadt rockert alakította lyukas pólókban, és bőrkabátban. Az utolsó jelenet, mint már megszokhattuk happy enddel végződik, tanulságot azonban ne várjunk. Lola ugyanaz az egyszerű tini marad, akinek semmi nem fontos, a bulikon, és a pasikon kívül, és semmit nem tanul sem önmagáról, sem a valóéletről. Az barátságos anya és lánya kapcsolat sem tudott  kiteljesedni, Demi Moore karaktere, mint felelős szülő megbukott.

Összességében a film célközönsége egyértelműen a fiatalabb, tini korosztály, könnyed limonádé, mely szerelemről és bulikról szól egyszerű történettel, fülbemászó számokkal megfűszerezve. A tizenévesek számára szórakoztató délutáni kikapcsolódást jelenthet, ám példát semmiképpen sem állít.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest