Amanda Seyfried ismét a begyógyszerezett őrültet játssza, legújabb filmjében az Elveszettben, egy sorozatgyilkos nyomába ered. A színésznő elmondta, azonnal megtetszett neki a lelki sérült, kemény hősnő karaktere. Seyfriedet mostanában folyamatosan találják meg a borongós hangulatú szerepek, a történet most is egy erős pszicho-thriller, ami észvesztő tempót diktál.
Rég elmúlt már az az idő, mikor Seyfried vidáman dalolt a napfényes tengerparton, mostanában sötét erdőkben rohangál éjnek idején, és sorozatgyilkosokat üldöz. Az Elveszett című filmben Jill Parist a kissé paranoid pincérnőt alakítja, akit egy évvel ezelőtt elraboltak. Megmenekülése óta minden utcasarkon veszélyt lát, majd mikor egy nap hazaér, húgát nem találja otthon. A nyomokból arra következtet, hogy Mollyt ugyanaz az ember vitte el, aki őt is egy évvel ezelőtt.
Nem csoda hát, hogy dúlva-fúlva becsörtet a rendőrőrsre, ahol azonban senki nem hisz neki korábbi elrablásának gyanús körülményei miatt. A lányt egy őrültnek tartják, akinek folyton paranoid képzelgései vannak, Seyfried azonban nem adja fel és elindul, hogy megmentse húgát a gyilkostól. „Olyan ritka az átütő női főszerep, az különösen tetszett, hogy itt ilyennel találkoztam. Tetszett, hogy Jill mély érzésű, és van elég ereje ahhoz, hogy a saját kezébe vegye a dolgokat, és akkor is harcoljon a testvére életéért, amikor a rendőrség ügyet sem vet rá.”- mondta a színésznő. A kezdet kezdetén Chris Salvaterra producer felkereste a forgatókönyvírót Allison Burnett-et egy különös látomással. „Azt mondta, hogy lát maga előtt egy képet, egy lányt az erdő közepén, aki egy földbe ásott gödörbe fekszik.”- mondta Burnett.
Az ötlet végül a híres forgatókönyv írót megragadta, majd a darabkákból összeállt a Gone, vagyis Elveszett története. A színésznő meglepően jól alakítja az őrültet, és kifejezetten jól áll neki a szerep, valahogy mindenki elhiszi, hogy a főhősnek valami nagy zűr van a fejében. A film folyamatosan felvillantja a lehetőségét annak, hogy Jill talán mégis csak képzeli az egészet, ezzel izgalomban és bizonytalanságban tartja végig a nézőket.
Ám a forgatókönyv néhol túl egyszerűen van felépítve, Seyfried a detektívmunka során ugyanis valahogy mindig azonnal megkapja pontosan azt az információt az emberektől, amire szüksége volt. Hiányzott a thrillerek műfajának megfelelő kétkedés, és puzzle darabkák gyötrelmes összeillesztése. A történet vége felé már nincs szükség megerőltető agymunkára, hogy rájöjjünk a befejezésre. A jól indult kezdet után, azért mégis úgy jön ki az ember a moziból, hogy hiányérzete van. Jill emlékeinek fel-felvillanása igazán hátborzongatóra sikeredett, a film valahogy összességében mégis könnyen emészthető produkciónak mondható a thrillerek világában.
