Minden napra egy esküvős tipp – a szervezést nem lehet elég korán elkezdeni! 1.rész
A nők már 5 éves korukban elkezdik esküvőjük tervezését, így mire elérkezik az idő, mindenről határozott tervük van, a bevonulástól kezdve a ruhán és cipőn át a dekorációig, a helyszínként szolgáló tó melletti romantikus kastélyról nem is beszélve! Rózsaszín mappájukban számtalan újságcikk és kivágott kép lapul. Pedig az ördög a részletekben rejlik, mégpedig azokban, amelyekre ilyenkor nem is gondolunk. Meglehet, szép az a bizonyos álomcipő, de vajon eljut-e benne a menyasszony a táncig, vagy már az oltárnál keserű kín rajzolódik az arcán? Sok múlhat rajta. Nagyon sok. Az idén ősszel megjelent Bazi Nagy Esküvőskönyv szerzői több mint 300 esküvővel a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy könyv formájában megírják tapasztalataikat. Most naponta egy gyakorlati tanáccsal segítik a menyasszonyokat a nagy nappal kapcsolatban!
Alapdilemma: Mindenkit meghívjunk, akit illik, vagy csak azokat, akiknek szeretjük a társaságát? Iterációs alkudozás vs. időosztásos technika.
A válasz persze kézenfekvő: a saját esküvőmre azt hívok meg, akit akarok! Ez így jól is hangzik, de csak ha eleve nem számít az ember nyugodt és hosszú házasságra. Hogy miért? Kezdjük talán azzal, hogy a vendéglistáról érdemes a párnak először egymással egyeztetnie, aztán pedig a szülőkkel. Általában az a logika működik, hogy mindenki felírja a listára első körben a triviális vendégeket. Ők a testvérek, közeli rokonok, legjobb barátok, akiknek a személyében még nem szokott vita lenni. Második körben azokat a távolabbi barátokat, rokonokat írjuk fel, akiket szeretünk, és maradéktalanul élvezzük a társaságukat. Még velük kapcsolatban is könnyen megszületik a döntés, bár az előre kitűzött létszám így már majdnem megtelik. Harmadik körben jönnek azok, akik nélkül simán el tudjuk képzelni az esküvőnket, de valamilyen oknál fogva mégis ciki nem meghívni őket.
Válaszúthoz érkeztünk tehát, mert a listánk – nem meglepő módon – kétszer olyan hosszú lett, mint ahogy eredetileg terveztük. Két megoldás létezik. Az egyik nyilvánvaló, a másik kevésbé az. Az iterációs alkudozásnak (többkörös egyeztetésnek) nevezett módszer szerint meg kell próbálni belepasszírozni a létszámot az eredeti keretbe, amelyet elbír a helyszín és a költségvetésünk. A következő keresztkérdésekre kell alaposan felkészülnünk: „Ha A meghívhatta B-t, akkor én miért nem hívhatom meg C-t ugyanilyen alapon? És ha nem hívjátok meg D-t, akkor örök életre meg fog sértődni, hát kell ez nekünk? Könnyen beszélsz, mert nem te fogsz vele minden héten találkozni, hanem én…” – és hasonlók.
A másik megoldás az időosztásos technika. A lényege az, hogy az esküvőt több részre bontjuk: egyházi ceremónia, polgári szertartás, vacsora és buli. Nem kell mindenkit, mindenhová meghívnunk! Holnap folytatjuk…
