… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Hírek Lassuljunk le karácsonyra!

Lassuljunk le karácsonyra!

Bár alaposan megtréfált bennünket az ősz, hiszen még november elején is szinte nyárias időjárásban teltek a napok, de most már megérkezett a hideg is, természetesen megjelentek a karácsonyi díszek, adventi kalendáriumok a boltok polcain. Már nem is kell olyan sokat várnunk az év legszebb családi ünnepéig, úgyhogy egyértelműen itt az idő a lelkünkben is elkezdeni a hangolódást. A legjobb, ha ezt a család együtt élheti át, hiszen ezek a meghitt percek, és a közös készülődés adja meg az ünnepi hangulat igazi varázsát.

A rohanó hétköznapok után pedig igazán szükség van arra, hogy egy kicsit lelassuljunk, leüljünk együtt a családdal kicsit készülődni, mézeskalácsot sütni, dekorációkat készíteni az otthonunkban. A gyerekek számára különösen fontos a szülőkkel eltöltött minőségi idő, éppen ezért törekedjünk minél több időt szánni rájuk. Erre pedig kevés jobb alkalom kínálkozik az adventi időszaknál, amikor azt is megtaníthatjuk, és átadhatjuk a gyermekeinknek, mennyire fontos, hogy a szívünket-lelkünket, és az otthonunkat is ünneplőbe öltöztessük.

A Sió idén külön ajándékkal kedveskedik mindazoknak, akik az ünnepi készülődést különlegessé szeretnék varázsolni. Limitált karácsonyi kiadásban vásárolhatjuk meg az alma, körte és őszibarack ízeket, és a dobozokból a gyümölcsital elfogyasztása után különleges DIY karácsonyi dekorációt készíthetünk.

A karácsonyi dobozok megtervezése az egyik legismertebb hazai „Csináld magad”/DIY alkotó-designer, Csorba Anita keze munkája, akinek gyermekkora óta szenvedélye és lételeme az alkotás. A Sió Alma gyümölcsital dobozából ajándékdobozka, a rostos őszibarack csomagolásából mécsestartó, a vilmoskörtéből, pedig karácsonyfadíszek /ajándékjelölők készíthetők el. Nincs más dolgunk tehát, mint elfogyasztani a finom gyümölcsitalokat és máris jöhet a közös családi színezés, kifestés és az egyedi saját készítésű dekoráció öröme. A DIY-fázisfotókat és a kisvideókat a siogyumolcs.hu oldalon találhatják meg az érdeklődők, ahol Anita további karácsonyi dekortippeket is ad, így akár betlehemi csillag, gömbdísz, szaloncukros dobozka vagy sütitartó is készülhet a gyümölcsitalok csomagolásából. Feladat tehát: mielőbb megtervezni, melyik nap kezdjük a dekorációkészítést, hogy időben be is szerezhessük hozzá a praktikus hozzávalókat.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest