… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Egészség Hogyan hat a mozgás az egészségünkre

Hogyan hat a mozgás az egészségünkre

A jelenlegi helyzetben, a bezártság alatt sem szabad elfeledkezni a rendszeres mozgásról, sőt, hiszen a testedzés számos egészségügyi és mentális előnyt rejt magában, amire most igazán nagy szükségünk van. Nyilván mindenki számára más és más lehetőségek állnak rendelkezésre, azonban nagyon fontos, hogy foglalkozzunk önmagunkkal és igenis eddzünk rendszeresen! Éppen ezért, a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük, hogy milyen pozitív hatásai vannak a rendszeres testmozgásnak.

Agy- és testtorna egyben

Sokan talán nem is gondolnák, de az agyunkra rendkívül nagy mértékben hat a gyakori testmozgás. Kutatók szerint sok esetben segíthet a megbetegedések megelőzésben, főleg olyan degeneratív betegségek esetén, mint az Alzheimer-kór. A fiatalok számára pedig nagyon hasznos „mellékhatása” van az úgynevezett aerob testmozgásnak, hiszen ez a típusú edzés javítja a memóriát, így jelentős segítséget nyújt a tanulásban. Aerob edzés lehet mondjuk egy tempós gyaloglás vagy akár futás is.

Szépülés a sport erejével  

Szebb bőr és haj nem kizárólag kozmetikai szerek, arcpakolások és bőrradírozás mellett érhető el, hanem rendszeres testmozgással is. A felpörgetett vérkeringés ugyanis nagyon sok tápanyagot juttat a bőrbe, amivel feszesebbé teszi azt. A mozgással hasonló hatást váltunk ki, a testben található vércukorszint csökkentésével is. Az olyan fizikai aktivitások, mint a pilates vagy balett pedig támogatja azt, hogy a bőr ne ereszkedjen meg, és ne alakuljon ki narancsbőr. A hajunkra is pozitív hatással van a sport, mégpedig úgy, hogy a fejbőrünk oxigénellátása fokozódik, ami serkenti a hajhagymák működését. Persze nem csak szellemileg fittek és szebbek lehetünk a rendszeres testedzés révén, hanem egészségesebbek is.

Betegségek megelőzése a mozgás segítségével

Napjaink egyik legelterjedtebb és igen veszélyes betegsége a magas vérnyomás. A rendszeres mozgás a magas vérnyomás kialakulásának veszélyét jelentős mértékben csökkentheti. A prevención túl, a már meglévő magas vérnyomást is jelentősen javíthatja a sportolás. Egy másik, szintén komoly probléma, ami főként az idősebb korosztálynál fordul elő, de sajnos manapság egyre inkább a fiatalabbak esetén is az a 2-es típusú cukorbetegség, amelynek egyik kiváltó oka az elhízás és a mozgásszegény életmód, amire a Magyar Diabetes Társaság is felhívja a figyelmet. Sajnos ez a két betegség sokszor jár kéz a kézben.

Még a koordinációt és az egyensúlyt is javítja

Időseknek nagyon fontos a megfelelő egyensúly és koordináció javítása, hiszen esetükben akár egy kisebb elesés is komoly következményekkel járhat. Így számukra a jó egyensúly kialakítása, fenntartása az olyan egyszerű napi feladatok ellátásához is szükséges, mint mondjuk a lépcsőzés. Az olyan sportok mint a jóga, tai chi vagy a pilates nagyban javítja az egyensúlyérzéket, de aki ezeket nem tartja megfelelőnek az rengeteg igen egyszerű feladatot találhat az interneten, amit akár segédeszközök nélkül is el tud végezni saját otthonában.

Mozgás = Boldogság

A dopamin, vagyis az úgynevezett boldogsághormon felszabadításában jelentős szerepet játszi a sport, tehát az edzések segítségével fokozhatjuk a boldogság szintünket is. Persze ahhoz, hogy ez a boldogság érzés kialakuljon, érdemes olyan sportot választani, amit élvezettel csinálunk. Az a legjobb, ha több mozgásformát is kipróbálunk, így sokkal könnyebben rájövünk, hogy mit csinálunk szívesen és mi az, ami nem igazán érdekel minket, nem előnyös számunkra. Ez közelebb visz minket ahhoz, hogy az úgynevezett „flow” élményt átéljük és maximálisra növeljük a dopamin szintünket.

A természetben való mozgás előnyei

A természetben történő edzésnek elsősorban mentális előnyei vannak. Nagy mértékben csökkenti a feszültséget és a depressziót, de érdekes, hogy még az önbecsülésünket és a hangulatunkat is javítja. A nap, amely természetes D-vitamint biztosít a szervezetünknek nagyban hozzájárulhat az egészségünkhöz. Ráadásul egyes kutatások azt derítették ki, hogy a túlsúlyos emberek jelentős része szenved D-vitamin hiányban. Ha ezzel a problémával küzdesz, akkor mindenképp végezd tehát a mozgást a szabad ég alatt. A túl nagy hőséget természetesen kerüljük, vagy legalábbis megfelelően védjük a bőrünket és a fejünket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő folyadék fogyasztásról sem. Általánosan elmondható, hogy szabadban az immunrendszerünk is nagyobb mértékben erősödhet, mint zárt térben.

Arra azért mindig ügyeljünk, hogy az edzettségi és egészségügyi állapotunknak megfelelő intenzitást és mozgásformát válasszunk, mert a túlterheltség akár nagyobb bajt is okozhat. Mozogjunk tehát, amennyit csak tudunk, hiszen mindenképpen megéri.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest