… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Trend&Lifestyle Denise Richards, a szexis negyvenes anyuka

Denise Richards, a szexis negyvenes anyuka

Hogyan lehet valaki egyszerre bombázó és háromgyermekes anyuka? Erre maga Denise Richards a válasz és persze a kemény munka és áldozathozatal, ami mögötte van. Túl van egy nehéz és botrányos váláson, de mindezt emelt fővel viselte és most úgy tűnik, hogy a boldogság újból rátalált
Denise Richards 1971. február 17-én született egy teljesen átlagos amerikai családban. A gimnázium befejezése után Kaliforniába költözött, ahol modellkedni kezdett, majd rájött, hogy színésznő szeretne lenni. Először több tv-sorozatban is feltűnt, majd a sikert a ’90-es évek végén A világ nem elég és a Vad vágyak című mozifilmek hozták meg számára. S nem utolsó sorban ismertségét növelte, hogy a jóképű színész Charlie Sheen felesége lett. Házasságuk (2002-2005) alig három éve alatt 2 lányuk született, Sam és Lola. Rövid házasságuk során még házassági tanácsadásra is jártak, de az sem hozott tartós eredményt. Sheen állítólag kegyetlenül bánt Richards-al, amit a színész természetesen tagadott minden erre irányuló nyilatkozatában. Válásuk nagy port kavart és elég nagy reklámot kapott Hollywoodban. Bár a mai napig próbálják fenntartani a békét a gyerekek miatt, kapcsolatuk már sosem lesz felhőtlen. A színésznő sikereit sokkal inkább a kihívó öltözködésének köszönhette, mintsem alakításainak. Tény, hogy Denise mindig szexis és feltűnő ruhákban jelent meg, még terhességei alatt is kihívó és mélyen dekoltált ruhakölteményeket választott.

Túl a negyvenen
A 40 éves Denise keményen dolgozik azért, hogy tartsa formáját. Minden nap sportol és nagyon odafigyel arra, hogy mit eszik: „Két gyerek után már csak így lehet megtartani az ideális súlyt. Sok lemondással jár, de amikor a tükörbe nézek, akkor tudom, hogy megéri. Az az igazság, hogy szerencsés vagyok, mert jó géneket örököltem, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudnám tartani anélkül, hogy odafigyelnék magamra” Denise szerint a genetikai adottság nem garancia arra, hogy mindig is jó alakja marad, ezért keményen edz és erről nem hajlandó lemondani. A gyönyörű színésznő kétféle mozgásformával őrzi meg fantasztikus alakját. Az egyik a pilates, melyben magánedző segíti fejlődését, a másik pedig a tánc.  „A pilates, hasonlóan a jógához megnyugtat, átmozgatja az összes izmomat és az egyik legjobb alakformáló torna. Persze nem mindenki engedheti meg magának, hogy saját oktatója legyen, de bárki részt vehet egy csoportos pilatesórán. Ha társaságban edzel, akkor a többiek segítenek megtartani a kezdeti lelkesedést, inspirálóan hatnak rád.” A mozgás mellett a helyes táplálkozást is nagyon fontosnak tartja. Szeret enni, de azért nem tagad meg minden finom falatot magától: „Néha bűnözni is kell, viszont, ha megtaláljuk a helyes egyensúlyt az étkezésben, akkor ez bele is fér.” Denise leginkább zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat és fehérjében gazdag ételeket eszik. Valóságshowjában, Az It’s Complicated-ben ezekről a fél világ meg is győzödhetett, mivel ebben a műsorban betekintést engedett valós életébe és szokásaiba.

A férfiak sosem kerülték
De nem csak a színésznő elégedett az alakjával és a látvánnyal, hanem a férfiak hada is, akik nem győzik csodálni formás idomait. Legutóbb például Hawaii partjainál nyaralt két kislányával, és bizony nem csak a szüléseket, de jó pár évet is letagadhatna az egykori Playboy-nyuszi. Richards mindig is kivívta a férfiak csodálatát, viszont felmérésekből kiderült, hogy a nők táborát meglehetősen megosztja: vagy nagyon irigylik, vagy ideálként tekintenek rá. „Sokan azt gondolják, hogy én csak magammal és azzal foglalkozom, hogy tökéletes legyen az alakom, a hajam, a sminkem, az öltözetem és elhanyagolom a gyerekeimet a hiúságom miatt. Nem tagadom, hogy hiú vagyok, de amióta a kislányaim megszülettek, ők léptek az első helyre. Azzal, hogy törődök magammal, velük is törődök, mert ha én jól érzem magam a bőrömben, akkor tudok kiegyensúlyozott és vidám anya lenni.”

Akikért bármit megtenne
Denise, ahogy szinte mindenki, imádja a nyaralást és a szabadságot. A kedvenc időszaka gyerekkorában is az iskolaszünetek voltak, amikor a legtöbb időt az édesanyjával töltötte. „Az anyukám mindig varázslatossá és egyedivé tette az ünnepeket számomra, a Karácsony, a Hálaadás és a születésnapom voltak a legnagyobb ünnepek. Ilyenkor fantasztikus ételek kerültek az asztalra és az egész házunk ki volt dekorálva.”

Denise az egyik amerikai magazinnak mutatta meg először örökbefogadott kisbabáját. Forrás: US Weekly

Édesanyja halála után úgy döntött, hogy ő is ugyanazt az élményt szeretné nyújtani a gyerekeinek, amiben neki volt része. Ezért nemcsak nyaralással, de kedvenc ételeikkel és különféle szórakoztató programokkal igyekszik a kedvükben járni. „Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy két egészséges és gyönyörű kislányom van és igyekszem kiélvezni minden velük töltött pillanatot.” A színésznő egyébként nagy állatvédő és szívén viseli a beteg és sérült állatok sorsát: „Van egy háromlábú és egy vak kutyám is. Tudom, hogy sokan őrültnek néznek ezért, de örülök, hogy legalább egy kicsit tudok segíteni a beteg kutyusokon.” Úgy tűnik, hogy Denise az évek során sokat változott, lenyugodott és már nem a karrier és a siker a legfontosabbak számára, hanem a családja és az emberi értékek. Utóbbit támasztja alá az is, hogy pár hónappal ezelőtt örökbefogadott egy kislányt, akit sajátjaként szeret és úgy érzi, így teljesedett ki igazán a családja.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest