Bár mostanáig elkényeztetett az időjárás, a bőrápolás terén semmiképp sem tehetsz úgy, mintha nem állna a küszöbön a hideg, szürke és nyirkos idő.
Az előtted álló hónapok kritikusnak számítanak az arcápolás szempontjából, ám ha odafigyelsz arra, hogy olyan hatóanyagokban bővelkedő natúrkozmetikumokkal kényeztesd a bőröd, amelyek regenerálják, feltöltik vitaminokkal és intenzíven hidratálják, szépséged nem látja kárát az évszakváltásnak. Sőt mi több, egészségtől ragyogó bőrrel készülhetsz a most még messzinek tűnő, de nem is annyira távoli ünnepekre!
Őszi bőrbajok
Az őszi bőrápolás megkezdésével nem kell megvárnod, hogy beköszöntsön a hűvös, goromba idő, nyár után ugyanis megváltoznak a bőröd igényei, amit érdemes figyelembe venned már akkor, amikor elpakolod a nagy melegben viselt ruhákat.
Az iskolakezdéssel, a mindennapos rutin visszatérésével rád is nagyobb stressz nehezedik, aminek a bőröd is érzi a hatását, főleg akkor, ha még alvásból is kevesebb jut a kelleténél. A nagyvárosi szmog egyik évszakban sem tesz jót a bőrnek, a több hónapos napfürdőzés után (hiszen a bőrödet akkor is érte a nap az utcán, ha épp nem nyaraltál!) azonban még erőteljesebben próbára teheti.
Ilyenkor nemcsak az érzékeny bőrűek érezhetik úgy, hogy az arcbőrük segítségért kiált, az ősszel természetes hőmérséklet-ingadozás és magas páratartalom gyengíti a bőr természetes védelmi rendszerét. Emiatt hajlamosabbá válhat az irritációra, színe fakóbbá válhat, tapintása pedig érdesebb lehet. Hogy próbálja ellensúlyozni a megpróbáltatásokat, sokaknál intenzívebbé válik a faggyútermelés, ami miatt pattanások is beárnyékolhatják a szépségedet.
TOP3 őszi bőrszépítő a Dr. Organictól
A fent említett változások miatt kár bosszankodnod vagy keseregned, sokkal szerencsésebb (és mindenképpen stresszmentesebb!), ha úgy tekintesz rájuk, mint egy lehetőségre, hogy extra kényeztetésben részesítsd a bőröd, ráadásul nem is akármilyen szövetségesekkel!
1) Az argánolaj egy igazán sokoldalúan használható, és szinte megszámlálhatatlan jó tulajdonsággal rendelkező természetes összetevő, amit a Dr. Organic szépítő kozmetikumaiban is megtalálhatsz. Az értékes tulajdonságokkal rendelkező marokkói argánolajat az argánfák gyümölcsének magjából nyerik.
Az argánolajjal gazdagított kozmetikumok intenzíven hidratálják és puhítják a bőrt, de bőrfeszesítésben is számíthatsz rájuk. Az argánolaj cseppet sem elhanyagolható tulajdonsága, hogy nyugtatja és hatékonyan regenerálja a bőrt, sebgyógyító és hegszépítő hatása is ismert.
Az antioxidánsként is ismert, bőrszépítő E-vitaminban bővelkedő tiszta argánolajat tetőtől-talpig használhatod, ugyanis nemcsak a bőrödet teszi mesésen puhává, hanem pakolásként használva a hajadat is táplálja és fényessé varázsolja.
Ami egészen biztos: az arcbőröd rendkívül hálás lesz érte, ha az őszi hidratálásáról és táplálásáról az anti-aging hatású, argánolajjal készült Dr. Organic nappali arcápoló krémmel gondoskodsz, éjjelre pedig bio argánolajjal gazdagított, Dr. Organic éjszakai krémet használsz. Ennek az aranyszínű, kiváló bőrfeszesítő összetevőnek a szemkörnyékápolásban is hasznát veheted, a Dr. Organic argánolajos szemkörnyék feszesítő szérummal.
2) A guava egy örökzöld fán termő édes egzotikus gyümölcs, ami nemcsak finom, hanem igazi antioxidáns-bombának is tekinthető. Az ehető zöld héja alatt rejlő gyümölcshús halványsárga, rózsaszín vagy élénkpiros árnyalatú, és sok-sok apró, kemény mag található benne.
Kiváló A- és C-vitamin forrás (ez utóbbiból négyszer annyit tartalmaz, mint a narancs!), de a benne lévő B-vitamin mennyisége is figyelemre méltó. Az A-vitamin bőrszépítő hatású, jelenléte elengedhetetlen például ahhoz, hogy az antioxidáns hatású béta-karotin kifejthesse bőrvédő hatását a veszélyes napsugárzással szemben.
A guavaban nagy mennyiségben fellelhető C-vitamin serkenti a szervezet kollagéntermelését – ez az az anyag, ami rugalmasabbá, feszesebbé és fiatalosabbá teszi a bőrt. Egy ilyen értékes anyagokkal teli, bio guavával készült arcmaszk kincset ér a bőrödnek ősszel!
A rendszeresen használt bio guavás hámlasztó arclemosó sikerrel szállhat szembe a szabad gyökök sejtkárosító és bőröregítő hatásával, amit nem csak a tartós stressz és a dohányzás idézhet elő, hanem az olyan környezeti ártalmak is, mint például a légszennyezés.
A C-vitaminban bővelkedő guava másik figyelemreméltó tulajdonsága, hogy – blokkolva a melanint termelő sejtek tyrosinase aktivitását – hatásos lehet a sok bosszúságot okozó pigmentfoltok ellen is. Ha a te bőrödön is megjelentek, igazi őszi must have a Dr. Organic halványító arcszéruma bio guavával!
A C-vitaminban bővelkedő guava bőrnyugtató tulajdonságokkal is rendelkezik, ezért az egzotikus gyümölccsel készült kozmetikumokat irritált, érzékeny bőr ápolására is használhatod, még az olyan kényes területeken is, mint a szemkörnyék. A Dr. Organic ragyogást fokozó szemkörnyékápolója bio guavával pont azt adja a bőrödnek, amire szüksége van!
A C-vitamin táplálja, hidratálja a sejteket: fokozza a bőr természetes, egészséges ragyogását, visszaadja életteli fényét, amihez a bio guavás feltöltő hidratáló gél is nagyban hozzájárul!
3) A 100%-ban természetes csigagél számtalan jótékony hatással rendelkezik – olyanokkal, amik közül már egy-egy is látványos hatást hozhat a rendszeres használatnak köszönhetően, itt azonban jóval többről van szó!
Csak hogy néhányat említsünk a sok közül: a csigagél antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a bőr megőrizze fiatalságát és rugalmasságát. Amellett, hogy mélyen hidratálja, nyugtatja és regenerálja is a bőrt, a benne lévő értékes anyagok erőteljes védelmet is biztosítanak a külső károsító hatásokkal szemben.
A csigagél – szemben bizonyos bőrápoló hatóanyagokkal – minden évszakban biztonságosan használható, anélkül, hogy bármilyen kellemetlen következménnyel járna. A felnőttek leginkább feszesítő hatása miatt részesítik előnyben, a tinédzserek a pattanásokkal folytatott küzdelemben állhatnak nyerésre a bioaktív csigagél használatával, míg a kisebbek az erőteljes hidratálás mellett regeneráló hatása miatt szerethetik, kisebb sérülések, horzsolások esetén.
A Dr. Organic bioaktív csigagél arckrém nemcsak az érett bőr ápolására tökéletes megoldás, hanem azoknak is kifejezetten hasznos, akik szeretnék minél hosszabb ideig megőrizni fiatalos megjelenésüket, feszes, rugalmas, hidratált és egészségtől ragyogó bőrüket.
Fontos kiemelni, hogy a környezetvédelem és az állatkísérletek mellőzése mellett a Dr. Organic számára kiemelten fontos, hogy a csigagél gyűjtése során ne essen baja az állatoknak. Szerencsére meg is van a módszer, amivel úgy lehet szert tenni a csigagélre, hogy tulajdonosaikat semmilyen kellemetlenség nem éri, az életük pedig pláne nem kerül veszélybe. Így lelkiismeretfurdalás nélkül láthatsz neki a natúr őszi bőrturbónak!