… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Szépség 5 rossz szokás, ami észrevétlenül öregíti a bőrödet

5 rossz szokás, ami észrevétlenül öregíti a bőrödet

Amíg meg nem jelennek az első szarkalábak és az ezüstösen csillogó hajszálak, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy messze még az öregedés, pedig a sejtek mélyén már 25 éves kor körül megváltozik valami, ami szép csendben elindít a lejtőn, ha nem vigyázol. (x)

Abban, hogy kinek milyen ütemben és mértékben öregszik a bőre, nagy szerepe van a genetikának, tévedés azonban azt hinni, hogy aki szerencsés géneket örökölt, bármit megengedhet magának, nem hagy nyomot az arcán, ahogy az sem igaz, hogy aki hajlamosabb az idő előtti bőröregedésre, semmit nem tehet a folyamat lassítása ellen.

Te vásárra viszed a bőrödet?

Néhány ártalmatlannak tűnő rossz szokással nagyon sokat ronthatsz a bőröd állapotán, ráadásul nem is feltétlenül azonnal: hosszú távon, alattomosan öregítik a bőrt, amit aztán sokkal nehezebb (már-már lehetetlen!) „visszacsinálni”, megelőzni azonban annál könnyebb. 

Ehhez egy kis odafigyelés és tudatosság mellett nincs szükség másra, csak hogy megtaláld a legjobb smart-aging szövetségeseidet, vagyis azokat a kozmetikumokat, amik olyan szuper hatóanyagokat tartalmaznak, amik a természet erejével segítenek abban, hogy bőrödön a lehető legkevésbé hagyjon nyomot az idő múlása.

Ha már megjelentek a ráncok a bőrödön és úgy érzed, hogy sokat veszített rugalmasságából, fakóbbá vált és tapintásra is érdesebbnek tűnik, egy jól összeállított smart-aging arcápolási rutinnal sokat javíthatsz a helyzeten! 

Akár a megelőzésre fókuszálsz, akár a már meglévő problémákat ellensúlyoznád, kerüld az alábbi rossz szokásokat és építsd be mindennapos arcápolási rutinodba az antioxidánsok szupererejével rendelkező arcápolókat!

Tudtad?

Az antioxidánsok képesek megkötni a szervezetben található szabad gyököket, amik gyorsíthatják a sejtek öregedését. Ebből adódóan az antioxidánsok a bőrödnek is jó barátai: kedvezően befolyásolják a sejtmegújulást, hozzájárulnak, hogy kötőszöveteid minél tovább megőrizzék rugalmasságukat, tonizáló, feszesítő és frissítő hatásúak, miközben a keringésre is kedvezően hatnak. Ez utóbbi azért szuper hír, mert amellett, hogy a felpezsdült keringés hozzájárul ahhoz, hogy az értékes hatóanyagokból minél több jusson a sejtjeidhez, a salakanyagok távozását is elősegíti.

Alattomosan öregítő rossz szokások

Miközben átböngészed az alábbi listát, tedd a szívedre a kezed és valld be magadnak őszintén: mennyit követsz el ezekből? Ha többnél is szorgosan bólogatsz, ígérd meg magadnak, hogy a jövőben jobban odafigyelsz, és vértezd fel magad az antioxidáns-bombának is nevezhető, smart-aging segítőkkel, hogy jóvá tedd a bőröd ellen elkövetett vétségeket. Hidd el, hálás lesz érte!

1) Az arctisztítás kihagyása

Az alapos arclemosás a reggeli és az esti arcápolási rutin kezdőlépése, amit egyik napszakban sem szerencsés átugrani. Ha este nem mosod le a bőrödről a sminket és a nap során rátapadt szennyeződéseket, illetve, ha reggel nem tisztítod le az éjszaka során termelődött faggyút, izzadságot vagy az esti kozmetikumok maradványait, az ugyanolyan komoly hiba, mintha nemet mondanál a fogmosásra. Ugye, hogy ez elképzelhetetlen?

Ha nem tisztítod meg alaposan a bőrödet, a pórusok könnyebben eltömődnek, ami nemcsak a kozmetikumokban rejlő hatóanyagoknak állja útját, hanem a bőr állapotán is sokat ront. 

Tudjuk, tudjuk, hogy sokaknak nyűg a rendszeres arclemosás, ám egy olyan különleges állagú kozmetikummal, mint amilyen a Natura Siberica Blueberry Siberica Anti Ox Vad Áfonya Arctisztító krémhab, máris örömtelivé válik ez a művelet! 

Ez a krémhab gyengéden, ugyanakkor hatékonyan távolítja el a piszkot és sminkmaradványokat a bőrödről, közben pedig mélyen hidratál, nyugtat és egészségtől ragyogóvá változtatja a bőrszínt. 

2) A bőr „rideg tartása”

Nyilván nem mondunk újat azzal, milyen sokat számít egy kis önjutalmazás ahhoz, hogy jó passzban legyél. A bőröd pont így működik: ha időnként megleped némi extrával, klassz formába lendül, és szemmel láthatóan feltöltődik, kisimul.

Éppen ezért az arcápolási rutinodba az arctisztítás, a tonizálás és a hidratálás „szentháromsága” mellé érdemes beiktatni olyan kényeztető lépéseket is, mint a szérumok használata. Ezek a szuperhatékony kozmetikumok a bőr mélyebb rétegeibe is képesek bejutni, ott pedig intenzíven fejtik ki áldásos hatásukat. 

Ha szeretnéd, hogy a bőröd új erőre kapjon és nem mellesleg az idő múlásával is szembe szálljon, a Lab Biome C-vitaminos arcszérum 24K arannyal a szó szoros értelmében véve bearanyozza a napodat!

Az arany mikroszemcsék luxus arcápolást nyújtanak a páratlan eredményért. Az egyedülálló formula mélyen a bőrödbe jut és visszaállítja annak természetes ragyogását. A C-vitamin javítja a bőr tónusát és textúráját, míg a 24k arany elősegíti az aktív összetevők bőrbe jutását és fokozza azok hatását.

3) A fényvédelem elbagatellizálása

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a káros napsugarak erőteljes bőröregítő hatással rendelkeznek, ha nem védekezel ellenük. Szerencsére ma már egyre többen tudják, hogy a fényvédelem nemcsak nyaraláskor és a vízparton sütkérezve fontos, hanem a hétköznapokon is. Épp ezért, ha máskor nem, tavasszal és nyáron mindenképpen ajánlott olyan nappali arcápolót választani, ami megfelelő fényvédelmet is biztosít.

A Lab Biome Hidratáló Arckrém SPF 30 jóval több egy hatékony hidratáló krémnél: az egyedülálló posztbiotikus-aktív északi áfonya és vadmálna fermentált kivonatai fokozzák a bőr regenerálódását, ragyogását, növelik a stresszel és a szmoggal szembeni ellenállóképességét. A hialuronsav a mélyebb rétegekben is hidratálja a bőrödet és megakadályozza a finom ráncok megjelenését. A panthenol tökéletes a bőr helyreállítására.

4) A szemkörnyékápolás átugrása

A szem környékének finom bőre különleges ápolást igényel, ezért tévedsz, ha azt gondolod, hogy a szemkörnyék ápolására kifejlesztett kozmetikumokra felesleges pénzt költeni. Hosszú távon nagyon is kifizetődő, ha megleped magadat (és a bőrödet) ilyennel, a bőröregedés első jelei ugyanis általában épp itt bukkannak fel, kezdetben apró, majd egyre mélyebb szarkalábak formájában.

A Lab Biome Super tonic hidrogél szemmaszk koffeinnel és E-vitaminnal járul hozzá ahhoz, hogy tekinteted friss és fiatalos legyen. Rendszeres használatával búcsút inthetsz a fáradtság jeleinek, hiszen a koffein remek antioxidáns, vízhajtó és összehúzó, az E-vitamin pedig erőteljes hidratáló, öregedésgátló és bőrfeszesítő.

5) Gyakori éjszakázás

Akár tetszik, akár nem, egy bizonyos életkor felett igencsak nyomot hagy az arcodon, ha alvás helyett valami mással töltötted az éjszakát. A hajnalig tartó bulizás, hosszúra nyúlt munka vagy felkészülés egy közelgő megmérettetésre, nemcsak fizikailag tesz próbára, hanem a bőröd számára is komoly stresszfaktor.

Ha csak egyszer-egyszer fordul elő, megúszhatod szem alatti karikákkal és fáradt tekintettel, ha viszont szokássá válik, ennél is nagyobb árat fizethetsz érte: arcod nyúzottá válhat, a bőröd fakóbb lehet és sajnos a látványosabb bőröregedésre is fel kell készülnöd.

A jó hír az, hogy ellensúlyozhatod ezeket az igen rosszul hangzó következményeket, egy-egy olyan csodatermék bevetésével, mint amilyen például a Blueberry Siberica Anti Ox Vad Áfonya Megújító éjszakai arckrém maszk. Ez a vegán bőrápoló segít, hogy jóvá tedd az éjszakai dorbézolást: miközben bepótolod az elmaradt alvást, kisimítja a bőr finom gyűrődéseit és kiegyenlíti a bőrtónust. Miután felébredsz, bőröd friss és ragyogó lesz, amit leginkább a vulkáni áfonya magas antioxidáns-tartalmának, az arckrém maszkban lévő ceramidoknak és a Q10 koenzimnek köszönhetsz.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest