2012. január. 17.
Január 21-én, szombaton Örökbefogadó Napot szervez a Vigyél Haza Alapítvány, a Budapest Főváros Közterület-felügyeletének együttműködésével. A már szinte állandósult túlzsúfoltság miatt az Állategészségügyi Szolgálat, több állatot csak akkor tudna befogadni, ha sikerül örökbe adni néhányat a gazdára váró kutyusok közül.Fontos tudni, hogy az életbe lépett Állatvédelmi Törvény módosítása szerint nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről, vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott eb után, így az Illatos útról, vagy a Vigyél Haza Alapítványtól örökbe fogadott kutyák is adómentességet élveznek! Az örökbefogadott kutyák, védőoltást, külső élősködők elleni cseppet, féregtelenítő kezelést, valamint mikrocsipet is kapnak.
Az ország legnagyobb állati áruháza jóvoltából pedig minden örökbefogadó ajándékba kapja Vastag Tamás „Igazi Társ” CD-jét is, melyben a kutyák szeretetéről énekel. Az új gazdinak az örökbe fogadott kutyáért az Állategészségügyi Szolgálatnak mindössze 5000 Ft térítést kell fizetnie, amely már tartalmazza a kombinált védőoltás, belső élősködők elleni féregtelenítés, a mikrocsip behelyezés és az oltási igazolvány kiállításának díját is. A Vigyél Haza Alapítvány minden jó érzésű, felelősen gondolkodó állatbarát segítségét kéri, vegyen részt az Örökbefogadó Napon és fogadjon örökbe egy kedves állatot ezzel segítve a kutyusok életben maradási esélyeit. Persze azokat is szívesen látjuk, akik most csak tájékozódni szeretnének az örökbefogadás lehetőségéről. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők 2012 január 21.-én szombaton 10-14 óra között! Ha bárki segíteni szeretne,de körülményei miatt nem tud állatot örökbe fogadni, adományát eljuttathatja a 11714006-20438490 számlaszámra is.

Helyszín: Állategészségügyi Szolgálat BP. IX. Illatos út 23/a.
Időpont: 2012 január 21.szombat 10-14 óra között