Megoldás a tárolási gondokra
A lakásban, kisebb családi házban élők számára állandó problémát jelenthet, hogy a meglévő bútorokon és tárgyakon kívül nemigen van arra lehetőség, hogy hosszabb-rövidebb ideig bármit is tároljanak. Pedig beüthetnek váratlan események, mint például öröklés, amikor gyorsan el kell helyeznünk, amit nekünk szánt a szerettünk, de költözés vagy felújítás idején is sokat segíthet, ha van egy hely, ahova „kimenekíthetjük” ingóságainkat. Erre kínálnak kiváló megoldást a bérelhető raktárterületek, amelyek közül nemcsak a fővárosban, de vidéki nagyvárosokban is válogathatunk. (x)
Jöhet akár egy külföldi munka, tanulmányi lehetőség, egy hirtelen ránk maradó hagyaték, amikor késlekedés nélkül gondoskodnunk kell a tárgyak elhelyezéséről. Magánszemélyek és cégek is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy meglévő ingatlanjukat nagymértékben fel kell újítani, így nehézséget okozna a terebélyes bútordarabok kerülgetése, vagy akár az is előfordulhat, hogy költözésre szánják rá magukat, és a váltás közötti időben van szükség tárolásra. De elég az is, ha csupán egy új bútordarab beszerzése miatt nem marad hely a régi számára. Ilyen eshetőségekre már számos megoldás áll rendelkezésre az ország bármely pontján, többféle kialakításban, amelyek között mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
„Kevesen gondolnának arra, hogy a raktározás nemcsak kisebb tárgyak vagy bútorok számára lehet hasznos alternatíva, hanem lakókocsik, lakóautók, csónakok, motorcsónakok, motorok tárolására is előnyös lehet, különösen télen” – hívta fel a figyelmet Pintér Gyula, a SZAM SPED Kft. cégvezetője, aki csapatával a Hajdúszoboszlón és annak 20 km-es vonzáskörzetében élő magánszemélyek és vállalkozások számára kínál raktárbérleti lehetőséget 1250 m2 alapterületű raktárában.
Annyit fizess, amennyit használsz!
Az egy légterű raktározás számos kedvező tulajdonsággal bír, ezek egyike, hogy nem kell nagyobb területet bérelni, mint amennyire valójában szükség van. Ha a tárolandó mennyiség nő vagy csökken, a bérelt alapterület rugalmasan módosítható. Az ilyen típusú raktárak többnyire a pénztárcát is jobban kímélik, hiszen az egy légtér miatt a kialakításuk sokkal gazdaságosabb, mint ha minden egyes kis helyiség falakkal lenne körülvéve.
„Szintén pozitívum, hogy nem kell hosszú távra elköteleződni, a bérlés minimális időtartama 15 nap, ami a későbbiekben akárhányszor meghosszabbítható. A tárolt tárgyak bármikor hozzáférhetőek tulajdonosuk által, mozgatásukat tapasztalt személyzet végzi a legbiztonságosabb, őrzött körülmények között” – fejtette ki Pintér Gyula, aki azt is elárulta, hogy nemcsak a tárolásban, hanem a tárgyak raktárba való eljuttatásában és visszaszállításában is ügyfeleik rendelkezésére állnak több évtizedes szállítmányozási tapasztalatukkal.
Ne az otthonod legyen raktár!
Kevesen vannak, akik arra vágynak, hogy nap mint nap nem használt foteleket, székeket, tárolókat kelljen kerülgetniük, kisebb eszközöket vagy tárgyakat pakolgatni egyik helyről a másikra azért, hogy amire valóban szükségük van, ahhoz hozzáférjenek. Mégis nagyon sokan teszik ezt. Sokan működnek azzal a programmal, hogy nem dobunk ki semmit, egyszer még jó lehet valamire, és ezen elv mentén mindent felhalmoznak otthonukban. Ezzel azonban azt akadályozzák, hogy helye legyen a környezetükben, és ezáltal az életükben is bármi újnak.
„Érdemes egyszer időt szánni arra, hogy számba vegyük, mi az, amire akár az adott évszakban (ruhák, téli-nyári gumik), akár jelenlegi életkörülményeink között ténylegesen szükség van, ami pedig nem esik ebbe a kategóriába, azt helyezzük el olyan helyen, ahol bármikor hozzáférhetünk, amikor szeretnénk. Letisztult, levegővel teli környezetben sokkal kellemesebben érezzük magunkat, sokkal kreatívabbak, könnyedebbek tudunk lenni, mint egy olyan közegben, ahol egymás hegyén-hátán zsúfolódnak a holmik” – tette hozzá a SZAM SPED Kft cégvezetője.