… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Hírek A Halott Pénz tagjai meghódították az Unicum Szilva limitált kiadását

A Halott Pénz tagjai meghódították az Unicum Szilva limitált kiadását

„Benned minden +van” – Magyar márkák különleges összefogása az idei kampány középpontjában

Az Unicum 2010 óta minden tavasszal megújul, és a polcokon az eredeti mellett egy limitált kollekció is helyet kap. Az idei év azért rendhagyó, mert ez az első alkalom, hogy – az Unicum mellett – az Unicum Szilva is limitált kiadásban kerül a polcokra. A széria további különlegessége, hogy az exkluzív palackból, amelynek csomagolásán a Halott Pénz zenekar tagjai szerepelnek, mindössze 10 000 darab készült. A népszerű formáció munkássága tökéletesen illeszkedik az Unicum „Csak pozitívan!” hitvallásához, emellett pedig a barátság is meghatározó szerepet játszott a két sikeres magyar márka együttműköd&eacute ;sének megszületésében. A különleges kooperáció az egész évre kiterjed, és még további meglepetéseket is tartogat, mi több, egy harmadik, a fiatalok körében szintén kedvelt hazai márkával, a Dorkóval is kiegészült: a különleges palackkal egy időben bemutatták az Unicum, a Halott Pénz és a Dorko közös, „Benned minden +van” fantázianevű, limitált kiadású fesztiválkollekcióját is.

A Zwack legikonikusabb márkája, az Unicum minden évben egy olyan különleges személynek vagy eseménynek szenteli a limitált kiadású palackot, akire vagy amire magyarként igazán büszkék lehetünk: az egyedi kiadással megünnepelték már többek között a 225 éves Unicumot, Puskás Öcsit, és tisztelegtek Sors Tamás elképesztő teljesítménye előtt.

Az idei év különlegessége, hogy nem is egy, hanem hét olyan személyre esett a választás, akik méltó arcai lehetnek a márkának, és akik példát tudnak mutatni a fiatalabb generációnak (is): a 2018-as limitált kiadású Unicum Szilva főszereplője hazánk egyik legkedveltebb zenekara, a Halott Pénz lett. A 2004-ben Pécsett alakult, többszörös Fonogram díjas zenekar az elmúlt években minden hazai fesztivált meghódított, dalaik a debütálás után azonnal „bulihimnusszá” alakulnak, refrénjeiket pedig szinte mindenki ismeri.

„Vállalatunk egyik alapköve az innováció, ezért mindig szeretünk valami újat mutatni nemcsak a termékek, de a design területén is. Családi vállalatként azonban ugyanilyen fontos, hogy ápoljuk a hagyományokat, és ezt az üzenetet közvetítsük mások felé is. Az idén egy olyan csapat került a palackra, akik rendkívül tehetségesek, mégis alázatosak, akik tisztelik és szeretik a zenét, dalaikban pedig ott cseng az Unicum legfontosabb üzenete: »Csak pozitívan!«. Emellett példaként szolgálnak a fiataloknak, és ezért magánemberként, barátként is nagyra tartom őket” – mondta Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke.

„Elképesztő büszkeség, hogy mi kerülünk az idei limitált palackra. Igazi megtiszteltetés, hogy egy olyan márkát képviselhetünk, ami több mint 225 éve jelen van a magyarok életében. Mindannyian rajongói vagyunk az Unicumnak és Unicum Szilvának, amelyek gyakran előkerülnek a családi és zenekari ünnepléseknél, úgyhogy biztosan emlékezetes pillanat lesz, amikor a saját fotónkkal díszített palackból tölthetünk majd a koccintáshoz, például az Aréna Show Budapest nagykoncertünk után” – mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere.

A Zwack együttműködése a Halott Pénzzel az egész évre kiterjed majd, és a rendhagyó palack nem az egyedüli meglepetés, amivel megörvendeztetik a közönséget. A közös projektbe egy harmadik magyar márka, a Dorko is beszállt: 2018 nyarára egy rendkívüli fesztiválkollekcióval, az Unicum-Halott Pénz-Dorko „Benned minden +van!” kollekcióval készülnek, amelyben a fesztiválok minden alapdarabját megtalálhatjuk az egyedi sneakertől kezdve a pólón és gymbagen keresztül egészen a baseball sapkáig.

„Dávidékkal már korábban is dolgoztunk együtt, de ilyen hármas együttműködésre még nem volt példa. Szerencsére nagyon gördülékeny volt a közös munka, amit nagyban segített az is, hogy mindhárom márka életében fontos szerepet tölt be a folytonos újra törekvés, az innováció és az alkotás. Kíváncsian várjuk, hogyan fogadja majd a közönség a kollekciót” – mondta Gém Péter, a Dorko alapítója és ügyvezető igazgatója.

„Ez a mostani projekt egy nem mindennapi lehetőség: a fesztiválkollekció három magyar, a maga területén kiemelkedő márkát egyesít, valami teljesen újat és egyedit kínálva a fogyasztóknak. Mindannyiunk számára fontos a hazai közönség: arra törekszünk, hogy a saját piacunkon valami egészen egyedülállót és magas minőségűt hozzunk létre, és hisszük, hogy ez az a mozgatórugó, ami az együttműködésünket is sikeressé teszi” – tette hozzá Zwack Sándor.

A zenekar előtt tisztelgő, mindössze 10 000 darabos limitált kiadású Unicum Szilva a készlet erejéig az alábbi helyeken érhető majd el:

  • 2018. április 3-tól a Zwack Unicum budapesti mintaboltjában, webshopjában és az Unicum Facebook-oldalán keresztül;
  • 2018. április 6-án a Halott Pénz Aréna Show budapesti koncertjén, a helyszínen;
  • 2018. május 1-től 223 db kiemelt MOL töltőállomáson;
  • 2018 májusától az Auchan teljes hazai hálózatában;
  • A nagy nyári fesztiválok idején (Fishing on Orfű, VOLT Fesztivál, Balaton Sound, EFOTT és Campus Fesztivál) 1-1 kiemelt Tesco áruházban (Pécs, Sopron, Siófok, Székesfehérvár, Debrecen).

 

Hozzászólások

Pin It on Pinterest