„Az ország 8 régiójában több helyszínen ültetünk el legkevesebb 100 ezer fát 2025. március 1-jén, de jóval többet szeretnénk, ezért várjuk további környezettudatos cégek jelentkezését” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska. A partnereink ESG törekvéseik elérése mellett komoly megjelenési felületet kapnak a helyszíneken és kampányaink során, melyeket a Content’ n more (CNM) reklámügynökség koordinál. (x)
Máris több mint 30 közéleti személyiség, köztük Geszti Péter, Döbrösi Laura, Litkai Gergely, és Csányi Vilmos etológus csatlakozott a 10 millió Fa közösség által kezdeményezett Nemzeti Faültetés Napjához. A művészek mellett több cég is beállt a soha nem látott méretű faültetés mellé, mint a Gránit Bank, Anima Travel, Gigawood. „Továbbra is keressük céges partnereinket, akik a „kötelező zöldkonferenciákon túl, 2025 tavaszán cselekednének is, hogy túlszárnyalhassuk eredeti elképzeléseinket, és minél többen örülhessenek az erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés eredményeinek – mondta el Hervai Franciska. A 10 millió Fa főkoordinátora hozzátette, hogy a vállalkozások számára a faültetés élménye, és ESG céljaik elérése mellett komoly brandépítési lehetőséget is biztosítanak.
Komoly értéket kapnak a Nemzeti Faültetés Napja partnercégei
A Nemzeti Faültetés Napja során több száz helyszínen, erdőszélen, városi környezetben ültetünk – mely helyszíneken megjelenést biztosítunk partnercégeinknek. Ezenfelül közösségi médiás és sajtómegjelenéseket is szervezünk a Content’ n more (CNM) reklámügynökség támogatásával, melyen partnereink a Nemzeti Faültetés Napja és a 10 millió Fa brand mellet jelenhetnek meg – mondta el Hervai Franciska.
„Nem csak fákat, gondolatokat is ültetünk!”
„Sokak számára túl nagy falatnak tűnik a klímaválsággal felvenni a küzdelmet, mondván, a kormányok, gazdasági szereplők nélkül mindez lehetetlen. Ugyanakkor programtervekkel, konferenciákkal, tanulmányokkal teli a polc, látjuk hová jutottunk, itt a cselekvés ideje! Ahogyan Csányi Vilmos ökológus fogalmazott sajtótájékoztatónkon, ’Magyarországon mintegy 6 milliárd fa található, ezt kellene duplázni, triplázni. A 10 millió fa elültetése az első lépés”. Mi a 10 millió Fánál tapasztaljuk, hogy a faültetésekkel egyben gondolatokat is ültetünk, melyek hosszútávon egy olyan tudatos társadalom kialakulásához vezethetnek, amely képessé válhat szembenézni a globális felmelegedés helyi kihívásaival” – hívta fel a figyelmet Bojár Iván András, a Nemzeti Faültetés Napjának ötletgazdája, a 10 millió Fa alapítója.
Várják csapatok, közösségek, iskolák, dalárdák, focicsapatok és egyházak csatlakozását is a Nemzeti Faültetés Napjához!
„A fa törzse kör alakú, nincs se jobb, se bal oldala. És ugyanígy, nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály, árvíz és elsivatagosodás sem” – vallja Bojár Iván András.
A Nemzeti Faültetés Napján, (melyre itt lehet regisztrálni) a becsatlakozó civileken túl valamennyi magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet. Magukat erre az egy alkalomra megszervező iskolák, osztályok, óvodák, laktanyák, egyetemek, tancsoportok, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, énekkarok, kiránduló társaságok, multicégek alkalmazottai, jógások és madarászok, a legkülönfélébb társadalmi vagy civil szervezetek tagjai, de akár a nemzeti tőkésosztály vállalatai is – szögezi le a 10 millió Fa alapítványa.
(PR-cikk)