… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Egészség Mondj nemet az édességre és boldogabb leszel!

Mondj nemet az édességre és boldogabb leszel!

A csokoládé és egyéb édességek pillanatnyi örömet okoznak, ám a kifejlett önkontroll tartós boldogságot ígér – állítja egy angol kutatás.

Az angol kutatók szerint a fegyelmezett emberek sokkal boldogabb életet élnek azoknál, mint akik könnyen elcsábulnak. „A fegyelmezettség nem egyenlő a nélkülözéssel, vagy azzal, hogy megvonunk valamit önmagunktól, inkább egyfajta erő, amit a célunk érdekében kifejtünk. A kutatásunkban 40 embert teszteltünk, ebből 20 olyan volt, aki könnyen megszegi a diétáját, imádja az édességet és nagykanállal habzsolja az életet. A résztvevők másik fele komoly fegyelmet igénylő életformát folytat, például vegetáriánus vagy egészséges életmód párti. Tesztünkben azt mértük, hogy a boldogság érzetük mennyire tér el egymástól. Az eredmények azt mutatták, hogy a fegyelmezett emberek sokkal tartósabb és mélyebb boldogságra képesek.” – nyilatkozta a kutatást végző orvos.

Az édes ételek fogyasztása addiktív lehet, csak úgy, mint a kávé vagy a cigaretta. A túlzott mértékű édességfogyasztás lelki eredetű problémákra utal, ugyanis az alany ezzel szeretne pótolni valamit, ami az életéből hiányzik. Amint rájön erre és megpróbál tenni ellenne, a csoki iránti rajongása is csökkenni fog. –állítja a kutatásban résztvevő pszichológus.

Az eredmények roppant érdekesek a mai modern életformához viszonyítva. A legtöbben mindent azonnal szeretnénk az életben, de felmerül a kérdés, hogy talán tartós élvezetet valóban a hosszú úton megszerzett dolgok jelentenek?

Hozzászólások

Pin It on Pinterest