… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Egészség Koleszterinszintre is hatékony lehet a vitamin-visszapótlás

Koleszterinszintre is hatékony lehet a vitamin-visszapótlás

Ki ne hallott volna már arról, mennyire káros és veszélyes a magas koleszterinszint, különösen az LDL, vagyis a „rossz” koleszterin szintje? A páciensek többségének koleszterincsökkentő gyógyszert javasolnak, ám ezek sokszor számos mellékhatással bírnak. Van remény ugyanakkor más megoldásra is, ha figyelemmel kísérjük szervezetünk vitaminszükségletét. A kérdéskört illetően szakértőnk, dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos fejtette ki a véleményét.

Az ember vígan él, eszik-iszik, amit csak megkíván, majd egyszercsak furcsa tünetek kezdik jelezni számára, hogy életmódja talán nem volt éppen a legmegfelelőbb. Ő legalábbis úgy gondolja, hogy a problémát magának főként ezzel okozta.

A koleszterin a vérben keringő, zsírnemű anyagok bizonyos csoportjának összefoglaló neve. Az alapvető vegyületek egyike, mely a szervezetet felépíti, ez alkotja a sejtmembránt, ezen kívül nők és férfiak esetében egyaránt a nemi hormonok (ösztrogén, tesztoszteron, progeszteron) szerkezetének alapja. Alapja a mellékvesekéreg ásványi sókat és cukoranyagcserét szabályozó hormonjainak (így az aldoszteronnak és a kortizolnak), valamint az epesavaknak, de ez a D-vitamin szerkezeti váza is. Nehezen lennénk meg nélküle.

A koleszterin típusokat aszerint különítik el, hogy mely fehérjék szállítják őket (LDL, HDL, VLDL), ám annak alapján nem lehet őket elkülöníteni, hogy melyik származik táplálékból és melyik képződik belsőleg.

Az a veszélyes koleszterin…
Mint az ma már jól ismert, azoknál az embereknél, akiknél később érelmeszesedés, majd ennek következtében szív- és érrendszeri betegségek jelentkeznek, már évekkel, sőt évtizedekkel korábban is emelkedett volt az összkoleszterin és az LDL koleszterin szintje. Hasonlóan a triglicerid-szinthez, a metilmalonsavhoz, c-reaktív proteinhez vagy a homociszteinhez.

A komoly betegségek közé sorolhatók a szívkoszorúér elmeszesedése, a szívinfarktus, az agyvérzés, a magas vérnyomás, sőt a vese-elégtelenség is. Ezek kapcsán legfőképpen arról hallunk, hogy a fő bűnös a koleszterin.

Arról is sokat hallhatunk, hogy az érelmeszesedés és a vele járó betegségek ellen leginkább életmódváltással lehet tenni. Csakhogy az elmúlt néhány évben kiderült, az érelmeszesedés kivédésében nem a koleszterinszegény étrend az elsődleges.

Miért is okoljuk mindenért a koleszterint?
„Az, hogy a táplálékkal bevitt koleszterin önmagában nem oka az érelmeszesedésnek, skandináv kutatók 2007-ben közzétett vizsgálati eredményéből is kiderült – fejti ki dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos. Több száz vegetariánus ember vér-zsír értékeit vizsgálva állapították meg, hogy azok sokkal magasabbak, mint a mindenevők hasonló értékei.”

Vagyis nem önmagában a koleszterin a hibás az érelmeszesedésért – ugyanakkor jelzi a szervezetben az esetleges szabályozási zavarokat, így például az aktivált B12 vitamin, azaz holotranszkobalamin (HTC) hiányát.

Az aktivált B12 és a koleszterin
Sokak számára nem ismert, hogy a zsíranyagcsere szabályozásában központi szerepe van a sejteken belül működő aktív B12 vitaminnak. Amennyiben megfelelő mennyiségben van jelen, jótékonyan befolyásolja a sejtanyagcserét, ennek következtében csökken a homocisztein képződés, valamint csökken az összkoleszterin szint is. Az aktivált B12 hiányában viszont ezek az értékek (homocisztein, koleszterin) emelkednek, és ilyenkor emelkedett összkoleszterin és LDL-koleszterin értékeket mutat a labor. A hiányzó aktív B12 vitamint azonban vissza lehet pótolni a szervezetbe: például szájon át, étrendkiegészítő vitaminkészítmény segítségével. A visszapótlással akár hetek alatt van mód javulás elérésére az emelkedett koleszterinszintben – amennyiben annak okát az alacsony aktív B12 okozta. Ha ugyanis ez az anyag hiányzik a szabályozásból, akkor az aktivált B12 bevitelével a koleszterinszint, valamint a hiperlipidémia több fajtájának csökkentésére is van lehetőség.

„Hogy milyen a HTC-szintünk, azt a laboratóriumok már jónéhány éve meg tudják határozni – állítja dr. Bezzegh Attila. Ugyanakkor a mérés meglehetősen költséges és azt a TB nem támogatja. Sokat tehetünk azonban magunkért, ha megállapíttatjuk a HTC-szintet, hiszen ezt követően a B12 vitamin szervezetünkbe vitelével viszonylag rövid időben belül változtathatunk a szinten. Azonban akkor sem tévedünk nagyot, ha az összkoleszterin és a homocisztein szintek laboratóriumi ellenőrzése történik meg csupán – amennyiben ezek magasak, valószínű, hogy az aktív B12 raktárak lemerültek. ”

A HTC-szint előre jelzi a szellemi hanyatlást is
Az alacsony aktív B12 vitamin, vagyis HTC-szint azonban nemcsak a lipid-háztartással kapcsolatosan rizikós. Az alacsony HTC-szint évekkel megelőzi a szellemi hanyatlás első jeleit, úgymond előre felhívja rá a figyelmet. A preszenilis demenciák, az Alzheimer-kór és ehhez hasonló betegségek tartoznak ide. A demenciában szenvedő betegek B12 raktárai kimerült állapotban vannak, ezért ezen betegségek esetében szintén van mód arra, hogy a raktárak visszatáplálása jótékonyan hasson az illető szellemi teljesítőképességére.

Forrás: www.drbezzegh.hu

Hozzászólások

Pin It on Pinterest