… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Egészség „Vége a sötétben tapogatózásnak – a páciensek szájában“

„Vége a sötétben tapogatózásnak – a páciensek szájában“

Ezután már nem kell „találgatniuk“a fogorvosoknak, hogy mi van a páciensek szájában,  ugyanis január óta kötelező regisztrálniuk a fogászati implantátumok beültetését. A új szabály végre átláthatóvá teszi a szakterületet, ráadásul számos kellemetlenségtől kímélheti meg a beteget és az orvost is.

„Évente több mint tízezer fogászati beültetést végeznek Magyarországon, azonban eddig jóformán csak a beavatkozást végző orvos tudta, hogy pontosan milyen típus került a páciensek szájába a forgalomban lévő számos implantátumrendszer közül“ – mondta dr. Czinkóczky Béla fogszakorvos, szájsebész, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.

Gyakran még a legtapasztaltabb szakembereknek is nehézséget okoz megállapítaniuk egy-egy beépített implantátum típusát. Ez azért is kritikus, mert más és más eszközök szükségesek minden implantátumtípus javításához, az azon rögzített fogpótlások eltávolításához, cseréjéhez. Ez megnehezíti, néha pedig szinte lehetetlené teszi egy szakember munkáját, ami – ha gyors beavatkozásra van szükség –nagyon kellemetlen és költséges is lehet. Ugyancsak komoly problémát jelent, hogy vannak olyan kisebb, implantátumforgalmazással foglalkozó cégek, amelyek néhány száz vagy ezer beültetés után eltűnnek a piacról, így később már nagyon nehéz azonosítani és beszerezni az adott műgyökérhez szükséges technikai eszközöket. A kaotikus helyzetnek vethet véget egyszer s mindenkorra az egészségügyi törvény januárban hatályba lépett módosítása, amely minden testbe beültetett implantátumra vonatkozóan előírja a kötelező regisztrációt az implantációt végző orvosnak. A regisztráció során kötelezően rögzítésre kerülnek a páciens betegazonosító adatai, az implantátum beültetésének, cseréjének, esetleges eltávolításának ideje, oka, valamint az implantátum típusa és a beültetést végző orvos adatai. Az implantátum regiszternek köszönhetően a jövőben pontosan nyomon követhetők lesznek a pácienseken végzett beavatkozások, aminek köszönhetően szükség esetén azonnali segítséget is kaphat a beteg. A regiszterbe csak olyan implantátumok kerülhetnek be, amelyek megfelelnek az orvosi szakma szabályainak, ugyanakkor hatékonyan kiszűrhetők a hibás rendszerek, amelyekkel sok probléma merül fel – amint legutóbb a bazális implantátumok esetében történt. „Vége a sötétben tapogatózásnak – a páciensek szájában. A regisztráció legfőbb előnye, hogy egy nagyon hasznos infobank jöhet létre, amelynek révén a kezelést végző orvos bármikor, bárhonnan meg tudja majd mondani, milyen implantátum lett beültetve“ – mondta Czinkóczky Béla. Hozzátette: személy szerint üdvözli a változásokat, mert véleménye szerint javul az ellátás biztonsága és remélhetőleg csökken az elrontott esetek száma. Bár elvileg kötelező az implantátumok regisztrációja, a szakember azt tanácsolja, hogy a betegek saját érdekükben kérdezzenek rá, hogy valóban megtörtént-e.

Az Egészségügyi Minisztérium által előkészített, és januártól már hatályos új törvény segítheti a fogorvosi szakma erőfeszítéseit, jóllehet a külön adminisztrációt nem minden kolléga üdvözli egyöntetűen. A Magyar Fogorvosok Implantológiai Társasága már korábban is felvetette a fogászati implanátumok regisztrációjának szükségességét, így az életbe lépett új törvény lényegében egybecseng ezekkel a kezdeményezésekkel is.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest