… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Blog Ismerkedés a láb alapozóval

Ismerkedés a láb alapozóval

Sajnos nem születtem kreol bőrűnek, sőt, télen annyira ki szokott fehéredni a bőröm, hogy többször megkérdezték már, hogy beteg vagyok-e. Régebben rendszeresen jártam szolizni, de két évvel ezelőtt a bőrgyógyászom, Dr. Csernus Krisztina részletesen ismertette velem a káros hatásait és azt mondta, hogy ha továbbra is járni akarok szoláriumba, akkor hozzá inkább ne is menjek többé. Persze Kriszta csak viccelt, de én komolyan vettem, mert azok alapján, amiket mesélt rádöbbentem, hogy nem ér ennyit a barnaság. Azóta nem is jártam szoláriumban, elkezdtem helyette önbarnító krémeket használni.

Nálunk ez a kiszerelés kapható! Próbáljátok ki!

A Sally Hansen márkáról már sokat hallottam, de ezelőtt még soha nem volt alkalmam kipróbálni egyik termékét sem. A múlt héten azonban érkezett egy mesés ajándékcsomag Tőlük, amit ezúton is szeretnék megköszönni!
Az első termék, ami rögtön szemet szúrt, egy úgy nevezett láb alapozó krém volt. Már több márka hasonló termékét kipróbáltam, volt közöttük ami bejött és volt olyan is ami kevésbé, de az igazira eddig még nem sikerült rátalálnom.

A krém illata és színe is a karamellára emlékeztet, azt pedig nagyon szeretem, így gondoltam ez kezdetnek elég biztató. Egy forró, testradíros fürdő után be is kentem vele a jobb lábamat, kíváncsi voltam mennyire fog látszani a különbség a balhoz képest. A barna krém azonnal megfogta a bőrömet, „kíváncsi leszek mennyi marad meg ebből reggelre”…gondoltam. Alapos szappanos kézmosás után, megvártam míg megszárad a lábamra felkent réteg, pizsamát húztam és lefeküdtem aludni. Reggelre pedig láss csodát, a krémet teljesen beszívta a bőröm, a színe mégis megmaradt. Az eredmény szemmel látható!

 

Pin It on Pinterest