… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Blog GasztroPoszt: Padlizsán lepény

GasztroPoszt: Padlizsán lepény

A padlizsán az egyik kedvenc zöldségem, ezért készítettem ebből a lepényt, de ehhez a recepthez használhatunk cukkinit is, vagy vegyesen mindkettőt. Vegáknak főételként, húsevőknek köretként is megállja a helyét. Szupergyorsan elkészül, nagyon finom és teljesen diétás. Készíthetünk hozzá szószokat is, jól illene hozzá  például fűszeres paradicsommártást, vagy tejföllel és reszelt sajttal is fel lehet turbózni.

Padlizsán lepény

Hozzávalók:
– 1 nagy vagy 2 kisebb padlizsán (én háromból készítettem, mert elképesztően kicsiket tudtam csak venni)
– 1-2 gerezd fokhagyma
– 1 lila hagyma
– 1-1 teáskanál oregano és bazsalikom
– 3 evőkanál szezámliszt (én Update1 liszttel helyettesítettem)
– 2 tojás
– só, bors

A sütőt felmelegítjük 180 fokra. A padlizsánt hosszában ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Mindkét oldalukat megsózzuk, és állni hagyjuk, amíg a többi teendővel végzünk. A hagymákat felaprítjuk és egy tálban összekeverjük a fűszerekkel, sóval, borssal. A padlizsánszeleteket leitatjuk és felkockázzuk. A két egész tojást egy kis tálban felverjük. Egy kis sütőformát kikenünk vékonyan zsiradékkal. (Én ehhez kókuszzsírt használtam.)

A fűszeres hagymához adjuk a felkockázott padlizsánt, a lisztet és a felvert tojásokat. Villával alaposan összekeverjük, a padlizsánkockákat meg is nyomkodjuk, hogy amennyire lehet, homogén keveréket kapjunk. Ezt beleöntjük az előkészített sütőformába és a meleg sütőben 40 perc alatt készre sütjük. Ha a sütési idő elteltével nem elég szilárd, akkor süssük még pár percig.
Jó étvágyat!

forrás: https://szezonalis.wordpress.com/2012/05/24/padlizsan-lepeny/

 

Pin It on Pinterest