… ami az élethez kell!

Kezdőoldal SZTÁROK&DIVAT Pokorny Lia szeretett csúnya lenni

Pokorny Lia szeretett csúnya lenni

Pokorny Lia legújabb szerepében, a magyar HBO Társas játék című sorozatában Lővey Gabit, a csúnyácska könyvelőt alakítja, akit a sors igen méretes orral áldott meg. A testi „hiba” ellenére rendkívül intelligens nő, aki a boldogság után sóvárogva vakrandikon és internetes társkeresőkön próbálja megtalálni az igazit. Lia maszkját több órán keresztül készítették el minden reggel a forgatások előtt.

Lia nem riadt vissza attól, hogy elcsúfítsák az arcát, hiszen a napi két és fél órás sminkelések közben volt ideje átlényegülni Gabivá. Lia karakterében egy olyan példamutatóan erős nőt láthatunk, aki tisztában van a saját korlátaival, tudja, hogy ezeket vagy elfogadja, vagy pedig megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy ezeken változtasson. A boldogságért vívott küzdelmet pedig soha nem adja fel.

„Ahogy Gabinak, azt gondolom, úgy minden embernek megvan a saját frusztrációja, valami, amit ha megnyomnak rajta, akkor az fáj, és ha az ember folyamatosan olyan környezetben van, ahol ezt „nyomkodják”, akkor azzal nagyon nehéz lehet együtt élni. Mindegy, hogy az ember az arcán, vagy a szívében hordozza ezt a fájdalmat, a lényeg az, hogy miként tud vele élni, túlélni. Gabi pedig ebben nagyon ügyes. Nem adja fel, és belemegy olyan helyzetekbe is, melyek bár távol állnak tőle, de tudja, hogy az embernek néha meg kell hoznia olyan döntéseket, melyekből nem azonnal, csak sok-sok idő elteltével profitál. Lehet tőle tanulni” – mesél az általa megformált karakterről Pokorny Lia.

Így készült Pokorny Lia maszkja
A forgatás során összesen 32 db, egyszer használatos gumiorr készült. Csupán az orr felhelyezése minden nap mintegy 1,5 órát vett igénybe, a színésznő teljes átváltoztatása (smink, frizura, ruha) pedig átlagosan 2-2,5 órába telt naponta. Először gipszmintát vettek a színésznő arcáról és fogairól, majd agyagból megformázták a lehetséges orrváltozatokat. A végső verzió körülbelül három átalakítás után született meg. A fogaknál ugyanígy került kialakításra a dizájn: a felső fogsorra egy rápattintható előlapot készítettek. A színésznő orrát Pohárnok Iván maszkmester készítette, aki csapatával olyan hollywoodi produkciók számára készített korábban speciális maszkokat, mint A rítus (Anthony Hopkis), a Boszorkányvadászat (Nicolas Cage), a Hellboy II – Az Aranyhadsereg (Ron Perlman) vagy Az utolsó szamuráj (Tom Cruise). Pokorny Liát október 23-tól vasárnap esténként láthatjuk Lővey Gabi szerepében, a Társas játék című sorozatban, az HBO műsorán.

A színésznőről
1971. november 23-án született Hatvanban. 1993-tól a Pinceszínházban dolgozott, 1997-től a Bárka Színház stúdiójában tanult, ahol már másodévesként kapott főszerepeket. 2002 óta az Új Színház tagja. A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője. 2009-ben Story Érték-díjat kapott.

Jelenlegi színházi szerepei:

• A csúnya
• Keleti PU.
• Szonya
• Még egyszer hátulról
• A szív bűnei
• Don Carlos

 

Hozzászólások

Pin It on Pinterest