… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Détár Enikő és Hujber Ferenc csókban forrt össze

Détár Enikő és Hujber Ferenc csókban forrt össze

Détár Enikő és Hujber Ferenc egy párt alakít A kaktusz virága című zenés darabban, ahol a fogorvost és asszisztensét játszó két színész végzetesen egymásba szeret.

Életében először alakít szerelmes párt a két ismert színész, Hujber Ferenc és Détár Enikő, akik a Bánfalvy Stúdió legújabb darabjában, A kaktusz virágában egy fogorvost és annak asszisztensnőjét játsszák. A két szereplő egy életen át kerülgeti egymást, majd végérvényesen egymásba szeret. A csókjelenet a darab végére maradt, amely a próbákon többnyire mindig nevetésbe fulladt.

„Azért gondoltunk Hujber Ferencre a darab kapcsán, mert a Nagy Duettben brillírozott, sőt egy másik musicelben, a Madách Színházban is zseniálisan szerepel. Úgy tűnik, az éneklés mostanában megtalálja őt. Détár Enikő pedig szintén fürdőzik a szerepben. Mintha kicserélték volna, felszabadult, vidám és élvezi az életet” – mondta a darab producere, Bánfalvy Ágnes, aki megjegyezte, az április 26-i budapesti premieren egészen új köntösben: áthangszerelve, élő jazz zenekarral, vokállal, táncosokkal csendül fel a Kaktusz virága. A RaM Colosseum pedig nagy örömmel adott helyet a színdarabnak.

Akárcsak Stéphanie, úgy én magam is elég fegyelmezett életet élek. Én azonban a szélsőségeimet a színpadon élem ki, és nem a civil életben” – tette hozzá Détár Enikő, aki szerint A kaktusz virága egy nagyon izgalmas történet, amit rengeteg humorral, nagy szenvedélyekkel és nagyszerű zenével tálalnak a közönségnek.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest