… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt A csodálatos pókember sztárja félénk kislány volt

A csodálatos pókember sztárja félénk kislány volt

Emma Stone most igazi dívaként tündököl a kamerák és a rajongók előtt, azonban ez nem volt mindig így. A kislányként rendkívül érzékeny, pánikrohamokkal küzdő lány, nagyon sokat dolgozott azért, hogy ilyen magabiztosan mozoghasson a nagy nyilvánosság előtt.

Emma Stone nemrégiben azt nyilatkozta, hogy gyermekkorában annyira bizonytalan és félénk volt, hogy többször is pánikrohamot kapott.

„Édesanyám csomagolta az iskolai ebédemet, és a finom ennivaló mellé mindig egy kis cetlit is mellékelt, hogy állandóan emlékeztessen rá, mennyire szeret, mivel utáltam iskolába járni és folyton haza akartam menni. Egyszer, amikor elfelejtette a kis cetlit, annyira rosszul lettem, hogy pánikrohamot kaptam. Ez után terápiára kellett járnom, majd mikor először én magam is próbáltam gyógyultként tekinteni magamra, és elhittem, hogy ezen az egészen túl tudok lépni, az valami elmondhatatlan, furcsa, katartikus élmény volt.”

A gyönyörű színésznő most éppen filmbéli partnerével, Andrew Garfielddel él együtt, nemrég költöztek egy közösen bérelt New York- i lakásba. Ám ő az az ember, aki kifejezetten fontosnak tartja a magánéletet, és az elzárkózást, így erről nem is szívesen beszél. A fiatal színésznő azt nyilatkozta nemrégiben, hogy fizikailag rosszul érezné magát, ha nem sétálhatna a városban nyugodtan, anélkül, hogy lesifotósok és rajongók követnék és lesnék minden lépését.

„Félek attól, hogy a hírnév New Yorkot számomra élhetetlenné teszi, ha nem tudnék többé szabadon sétálgatni, vásárolni, vagy a barátaimmal beülni valahová, az szörnyű lenne.” A szépség és a hírnév tagadhatatlanul nemcsak pozitív „mellékhatásokkal” jár, azonban, ha a szexi színésznőt szeretnénk tovább csodálni, látogassunk el a mozikba, és nézzük meg legújabb filmjében, a Csodálatos pókemberben!

Hozzászólások

Pin It on Pinterest