… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Szépség Mutasd a körmöd, megmondom, milyen életet élsz!

Mutasd a körmöd, megmondom, milyen életet élsz!

A körmök formája, erőssége a velünk született örökletes tényezőktől függ. Az, hogy időközben milyen elváltozások jelennek meg rajtuk, az sokkal inkább életvitelünk eredménye.

Körmeink erőssége és növekedési üteme leginkább táplálkozásunktól függ. A vitaminok és ásványi anyagok nem elegendő bevitele hamar meglátszik a köröm felszínén, ezzel jelezve, hogy valamiben hiányt szenvedünk. Emellett a tartós stressz, a kevés alvás és a rendszertelenség különböző foltokat és nyomokat hagyhatnak a körömfelszínen. Főként esztétikailag csúnya látvány, mert elhanyagoltnak és ápolatlannak tűnhetsz. Elsősorban egészséged miatt fontos, hogy időben felismerd, hogy a háttérben testi vagy lelki betegség húzódik meg.

Fehér foltok
Elsősorban a cinkhiány okozhat fehér foltokat a körmökön, de a kalciumhiány vagy a túl kevés B6 vitamin bevitele is okolható a kis fehér pöttyök megjelenéséért. A fehérjében szegény vagy nem elegendő mennyiségű táplálék is éppúgy állhat az elváltozás mögött, tehát elsősorban a helytelen étkezés a felelős az elváltozásokért. Ha mégsem a hiánytáplálkozás az oka, akkor előfordulhat, hogy a helytelen manikűrözés miatt keletkeznek fehér foltok és elszíneződések a körmökön.
Megoldás: Cinktabletta vagy cinktartalmú ételek fogyasztása: tojássárgája, lencse, napraforgómag, zabpehely, eidami sajt, olajos halak

A kéz és a köröm ápoltsága nagyon fontos az első benyomásnál. Demi Moore a Cartier születésnapi partyján, ahol a gyűrűk miatt a kezek voltak előtérben.

Barázdák, csíkok
A körmökön megjelenő csíkok főként általános vitaminhiányra utalhatnak, de a vashiány is leginkább így tudat magáról. Ha a szervezet tartósan nem jut A vitaminhoz, akkor szintén megjelenhetnek a hosszanti csíkok. A mély barázdák anyagcsere betegség jelei is lehetnek, ezért ha tartósan fennállnak és nem múlnak a tünetek, akkor érdemes felkeresni egy szakorvost.
Megoldás: Komplex vitaminpótlás, főként tabletta formájában. Érdemes figyelni a napi étkezést, hogy milyen vitamin vagy ásványi anyag hiányozhat a szervezetből.

Gödrök, hasadékok
Ha a köröm felszíne egyenetlenné válik, akkor a B-vitamin lehet a ludas. De éppen így okolható a túlzásba vitt kézmosás, a vegyszerekkel való gyakori érintkezés például mosogatáskor, takarításkor, stb. A körömlemez érzékenysége egyéneként eltérő, így van, aki a legjobb összetételű készítményekre is betegséggel, kiütéssel reagál, míg másoknak nem árt a legdurvább mosogatószer sem.
Megoldás: B-vitamin tartalmú körömerősítő kapszula, sörélesztő tabletta. Több B vitamin tartalmú étel fogyasztása. Legjobb lenne a házimunka mellőzése, de ezt nem mindenki engedheti meg magának. Ezért mosogatáskor a gumikesztyű használata kötelező!

Sárgás elszíneződések
Az elsődleges oka a körömlakk okozta elszíneződés lehet, ami egy idő után lekopik vagy lenő. De utalhat cukorbetegségre vagy gombás fertőzésre is. Tartós stressz esetén szintén előfordulhat, hogy megsárgulnak a körmök, ezért az idegeskedés is okozhat sárga körömfelszínt.
Megoldás: Amennyiben biztos vagy benne, hogy nem az állandó körömlakk használata miatt sárgák a körmeid, akkor feltétlenül fordulj orvoshoz. Vércukor- és vizeletvizsgálattal fény derülhet a valós okokra.

Töredezés, repedezés
A töredezések főként külső körülmények következményei, ilyen esetben egyetlen teendő van, várni, amíg lenő a sérült rész. Ha viszont semmilyen ütés és sérülés nem érte, mégis repedezni kezd, akkor nagy valószínűséggel az immunrendszer gyengesége lehet a magyarázat. A körmök töredezését még kalcium-, folsav és C vitaminhiány is okozhatja, ezért a probléma sokkal összetettebb, így több oldalról kell megközelíteni.
Megoldás: Ha nem súlyos a helyzet, akkor első körben az étrenden kell változtatni. Több tejtermék, azaz sajt, joghurt, kefir, melyek a legjobb kalciumforrások, de a folsavszintet sem árt helyrebillenteni. Ezt nagy mennyiségben tabletta formájában lehet bevinni a szervezetbe és fontos a C-vitamin elegendő fogyasztása is.

Fénytelen köröm
Csakúgy mint a fakó és sápadt arcbőr a köröm színtelensége is vérszegénységre utal. Ezt abból is egyszerű kitalálni, ha a sápadtság, fakóság állandó fáradékonysággal és aluszékonysággal párosul. Sokszor diéták és stresszesebb időszakok után jelentkezhetnek a fenti tünetek, melyek ellen érdemes minél előbb intézkedni. Ugyanis a tartósan fennálló vérszegénység alapja lehet az olyan betegségeknek, mint a szívzörej és egyéb szívzavaroknak.
Megoldás: Vérképző ételekkel sokat javulhat a körmök állapota. Erre a legjobb a csalántea, a cékla, valamint az olyan hüvelyesek, mint a bab, lencse, borsó. Ezek magas vastartalmuk révén segítik a vérképzést.

 

Hozzászólások

Pin It on Pinterest