… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Programok Barbra Streisand: Back To Brooklyn koncert CD

Barbra Streisand: Back To Brooklyn koncert CD

A Columbia Records / Sony Music bejelentette Barbra Streisand kritikusok által is elismert 2012-es „Back To Brooklyn” koncertjének CD és CD/DVD kiadványának megjelenését, mely november 25-én kerül a boltokba. A CD és DVD, melyet 2 este forgattak, a szupersztár ünnepelt visszatérését örökíti meg szülővárosába, Brooklynba, New York-ba.

 A „Back To Brooklyn” egyedülálló és ellenállhatatlan vonzereje, hogy a CD illetve CD/DVD kilenc eddig koncerten még sohasem énekelt dalt is tartalmaz a sztártól. Ms. Streisand az egyetlen olyan előadóművész, akinek öt egymás utáni évtizedben is voltak #1 albumai. Eddig 51 aranylemez, 30 platinalemez és 13 többszörös-platinalemez minősítést ért el. Streisand emellett 8 aranylemez minősítésű DVD-vel is büszkélkedhet, melyek közül 6 a platinalemez szintet is elérte, illetve 3 a többszörös-platinalemez szintet. A DVD-n egy biográfiai videót és a művész gyerekkorából illetve korai karrierjéből válogatott fotógalériát is tartalmaz. A kiadványon rögzített fellépés jelöli az első zenei fellépését szülővárosában, Brooklynban, amióta 16 éves korában elhagyta azt színészi karrierjének beindítása céljából, és amióta a világ egyik legkedveltebb és leghíresebb zenei előadója lett. A koncert alatt Barbra többször is felidézte, milyen volt Brooklynban felnőni, és hogy emlékezetessé tegye az alkalmat, két dalban megváltoztatta a dalszöveget néhány különleges sorban:

 Az 1. rész Andrew Lloyd Webber „As If We Never Said Goodbye” című dalával kezdődik, melyben a “the Brooklyn docks, the nova lox” sorral állít emléket fiatalsága dédelgetett képi és hangi emlékeinek. Amikor diadalmasan énekli az „I’ve come home at last” sort a közönség felemelkedik székéből és viharos ovációval üdvözli őt. A 2. rész tisztelgés Brooklyn mai lakosai és helyei előtt Cole Porter „You’re The Top” című dalának módosított dalszövegével: „You’re the top, you’re a Brooklyn trolley…you’re the top you’re a hot bialy!” Saját szavaival élve az este „azokról a dalokról szól, melyeket szeret, melyeket olyan emberek írtak, akiket szeret”. Dalszövegeiken és zenéiken keresztül tiszteleg barátai, Alan & Marilyn Bergman („Nice ‘n’ Easy” / „That Face” / „The Way He Makes Me Feel”), Jule Styne („Gypsy” / „Funny Girl”) és Leonard Bernstein („Make Our Garden Grow” / „Somewhere”) előtt. Szeretetteljes emléket állít barátjának, Marvin Hamlischnek, aki éppen akkor hunyt el, amikor ő a koncertre készült. A „They Way We Were” című dal érzelmekkel teli interpretációja, mely Hamlisch eredeti filmzenei hangszerelésével szólalt meg, egyszerre szívfacsaró és életigenlő.

Az est számos fénypontja közül az egyik az volt, amikor Barbra életében először duettet énekelt fiával, Jason Goulddal Irving Berlin „How Deep Is The Ocean” című dalában, mely áhítattal töltötte el a nézőket. Kevesen gondolták volna, hogy Gould, aki saját jogán maga is egy befutott színész, édesanyja mintájára képes egy dalt így előadni. Kettejük harmonikusan keveredő hangja egyesülve egyszerűen varázslatos. Barbra megosztotta azt a különleges születésnapi videót is, melyet Jason készített számára, melyben megszólal Nat King Cole „Nature Boy” című dalának igencsak megindító, egyedül általa énekelt változata.  Barbra három dal erejéig szintén megosztotta a színpadot a rendkívüli trombitással, Chris Bottival.  Botti hozzájárult kifinomult hangszeres játékával a „What’ll I Do” és “My Funny Valentine” dalok egyvelegéhez. Majd hullámzik Barbra énekében és körülötte az énekesnő két saját szerzeményében az „A Star Is Born” filmzenéről: a „Lost Inside Of You” és az Oscar-díj győztes “Evergreen (Love Theme from “A Star Is Born)” című dalokban.

 A fiatal olasz énekes quartet, az Il Volo kíséri Barbrát Charlie Chaplin „Smile” című dalának megindító változatában. Az egész koncert alatt Barbrát egy 60 fős, kiváló zenekar kíséri New York legjobb zenészeiből összeállítva, a híres zeneszerző William Ross vezényletével.

 A DVD két különálló bónusz felvételt is tartalmaz: Jason Gould Leon Russell klasszikus „This Masquerade” című dalának szóló előadását, valamint egy dokumentumfilmet „I Remember Barbra” címmel, melyben interjúkat és anekdotákat láthatunk olyan emberekkel, akik vagy ismerték, vagy emlékeztek rá, hogy milyen volt, amikor felcseperedett Brooklynban.

 A kritikusok egyhangúan dicsérték Streisand fellépését, köztük Stephen Holden is, aki a The New York Times-ban írta a következő elragadtatott megjegyzést: “Like few singers of any age, she has the gift of conveying a primal human longing in a beautiful sound.”

A CD és CD/DVD megjelenésével Barbra Streisand egy újabb mérföldkőhöz érkezik karrierjében, és végleg bebizonyítja, hogy a lányt ki lehet venni Brooklynból, de Brooklynt nem lehet kivenni a lányból.

A brooklyni fellépések után Ms. Streisand bemutatta a koncert némileg módosított változatát egy rekordokat döntő turné keretein belül Amerikában, Kanadában, Európában és Izraelben, melyek 6 után az első koncertfellépései voltak.

A koncertet Barbra Streisand és Richard Jay-Alexander rendezte, a forgatókönyvét Barbra Streisand, Jay Landers, Richard Jay-Alexander és Jeffrey Richman írta. A “Barbra Streisand: Back to Brooklyn” koncertfilmet az amerikai PBS csatorna is levetíti november 29-én.

Dallista:

DVD

1.     Back to Brooklyn

2.     As If We Never Said Goodbye

3.     I Remember Brooklyn (Dialogue)

4.     Nice ‘n’ Easy / That Face

5.     The Way He Makes Me Feel

6.     Bewitched, Bothered and Bewildered

7.     Didn’t We

8.     Smile (w/ Il Volo)

9.     Q & A

10.  Sam, You Made The Pants Too Long

11.  No More Tears (Enough Is Enough)

12.  The Way We Were / Through The Eyes Of Love

13.  Being Good Isn’t Good Enough

14.  Rose’s Turn / Some People / Don’t Rain On My Parade

15.  I Remember Barbra

16.  You’re The Top

17.  What’ll I Do / My Funny Valentine (w/ Chris Botti)

18.  Lost Inside Of You (w/ Chris Botti)

19.  Evergreen (Love Theme from A Star Is Born) (w/ Chris Botti)

20.  Nature Boy (Birthday video performed by Jason Gould)

21.  How Deep Is The Ocean (Duet w/ Jason Gould)

22.  People

23.  Here’s To Life

24.  Make Our Garden Grow / Somewhere

25.  Some Other Time

26.  Happy Days Are Here Again

INCLUDES ADDITIONAL BONUS MATERIAL:

27.  “This Masquerade” (Performed by Jason Gould)

28.  I Remember Barbra Documentary Film

CD

1. I Remember Barbra #1

2. As If We Never Said Goodbye

3. Nice ‘n’ Easy / That Face

4. The Way He Makes Me Feel

5. Bewitched, Bothered and Bewildered

6. Didn’t We

7. Marvin Hamlisch intro

8. The Way We Were / Through The Eyes Of Love

9.  Jule Styne intro

10. Being Good Isn’t Good Enough

11. Rose’s Turn / Some People / Don’t Rain On My Parade

12. I Remember Barbra #2

13. You’re The Top

14. What’ll I Do / My Funny Valentine (w/ Chris Botti)

15. Lost Inside Of You (w/ Chris Botti)

16. Evergreen (Love Theme from A Star Is Born) (w/ Chris Botti)

17. Jason Gould intro

18. How Deep Is The Ocean (Duet w/ Jason Gould)

19. People

20. Here’s To Life intro

21. Here’s To Life

22. Make Our Garden Grow

23. Some Other Time intro

24. Some Other Time

Hozzászólások

Pin It on Pinterest